2017. február 24., péntek

Az egyiptomi papirusz legendája

   Köztudott, hogy a papirusz Egyiptomból származik és igen kedvelt növénye volt az ókori világnak. A népszerű írófelületen kívül számtalan más dologra is használták, tényleg az ókori Egyiptom egyik legfontosabb növénye volt. De mi is ez a papirusz?
   Növény. Élelem. Kultikus szimbólum. Isten. Alsó - Egyiptom jelképe, olyan fontos és nagy hatalmú szimbólum, amiként Felső - Egyiptomé a lótusz. Alsó - Egyiptom védelmező istennője Uadzset, akit gyakran ábrázolnak a kezében papirusz jogarral. Az istennő nevének hieroglifája is a növény alakját tükrözi, jelentése 'zöld, friss, virágzó'; az istennő nevének leírásakor a papirusz hieroglifáját használják. Uadzset szinte mindig testvérével, Nekhbet istennővel együtt jelenik meg, aki Felső - Egyiptom patrónusa - kezében a lótusszal. A fáraót védelmezte, és ha kellett, tüzes leheletével elpusztította az ellenségeit. A legenda szerint Uadzset teremtette az első papirusznövényt, és ő ültette el a mocsárban. A növénynek rengeteg tiszta vízre van szüksége, mocsarakban nő, ezért Egyiptomban a Nílus mentén találunk papirusz-bozótokat. Készítenek belőle fegyvereket a vadászathoz, kosarakat, edényeket fonnak belőle, tálakat, dobozokat készítenek belőle, szőnyeget és lábbelit szőnek belőle, köteleket és a közlekedéshez járműveket: hajókat, hordszékeket, kocsikat. A papirusz az egyiptomi élet minden területét át- meg átszövi. Végül is a papirusz gyökerét meg is lehet enni. Nem tartozott a legkedvesebb csemegéik közé, de szükség esetén ehetőnek bizonyult. És talán a legismertebb felhasználása maga az írófelület. A növény külső részét lehántva egy szivacsos, puha, fehér belső belet találunk, ami ragadós, csíkokra vágva és összepréselve összeragad a száradás során, némi csiszolás után pedig remek írófelületet ad. A papiruszt többször használták: a felesleges írást le lehetett csiszolni, és a papiruszra újra lehetett írni. A kész lapokat néha kisebb darabokra szeletelték, néha pedig tekercs formában használták mind írásra, mind olvasásra. És a múmiák becsomagolásához is előszeretettel használták a szent növényt.
  Uadzset összehasonlítása Létóval találó: az istennő is isten-ikreket szült, Íziszt és Oziriszt. A legenda szerint Ízisz istennő fiát, Hóruszt egy papirusz-bozótba rejtette el testvére Széth elől. Széth lemészárolta a testvérét, Oziriszt, és a gyermek Hóruszt is hasonló sors fenyegette. Ám a papirusz a legjobb rejtekhelynek bizonyult, Hórusz felnőtt Hathor istennő védelme alatt. Ő gondoskodott a gyermekről, ápolta, nevelte, szerette, és ő tanította meg Hóruszt, hogy megértse, mit susog a papirusz. Amikor Hórusz testben és lélekben megerősödött, megkereste Széth-et és legyőzte, bosszút állt apjáért. Hórusz és Hathor a feltámadás és újjászületés szimbólumai. A papirusz kultusza ezt a történetet eleveníti fel: a papirusz papjai a papirusz zizgetésével a titkos hangokat hallatják, ők értik, hogy mit mond a növény, mit üzennek az istenek. A papirusz nyelvét csak a beavatottak értik, egy titkos nyelv, az istenek nyelve. A papok a szent papiruszligeteket különös figyelemmel ápolják, gondozzák, és a növény minden rezdüléséből jóslatokat és üzeneteket képesek kiolvasni.
   A papirusz gondozása amúgy sem egyszerű feladat, a feldolgozása nagy szakértelmet igényelt. A papirusz feldolgozásában épp ezért nagy szerepet játszott maga az állam is, mind kereskedelmi, mind vallási szempontból. A fáraó, mint az állam feje, felelős az országából kikerülő papirusz minőségéért. A görög szó, a papyros is azt jelenti: 'a fáraótól'. A görögöknek van egy másik szavuk is a papiruszra: byblos. A szó a föníciai Byblos város nevéből származik. Az i.e. 4. századi Theophrastos a papyros szót a növényre, a byblos szót pedig ugyanarra a növényre használta, ha az mint alapanyag szolgált (pl. írófelület készítésére).

a kobra a fáraói koronán védelmező szimbólum, Udzsetet jelképezi
Uadzset-Basztet, oroszlánfejű nőként, ureusszal

2017. február 23., csütörtök

Cena, cena!

A cena három fő szakaszbl állt:
1.) Gustus, gustatio, vagy promulsis, melyet ízelítőnek, előételnek fordíthatunk. Ez könnyebb, étvágygerjesztő ételekből állt, például osztrigából, pikáns mártású (garum) halakból, salátából és tojásból. A tojás a gustus fontos eleme volt. Innen származik a mondás: AB OVO USQUE AD MALA. Ekkor itták a méhsert, innen a promulsis elnevezés. 
2.) Cena, mely eleinte két- három, később több fogásból állt. Ekkor tálalták fel a nyulak, malacok, vaddisznók, galambok, kacsák, rigók, császármadarak, pávák, fácánok s tengeri halak egész sorát.
3.) A mensae secundae csemegékből, süteményekből, gyümölcsökből és egyéb nyalánkságokból állt.

   Az étkezés a korai időkben a ház központi helyiségében, az atriumban folyt. Itt kőasztal (cartibulum=edénytartó) állt. A köztársaság korában már ebédlők, tricliniumok voltak. A rómaiak fa- vagy kőkereveteken, bal könyökükre dőlve, félig fekve helyezkedtek el egy alacsony, négyszögletes vagy kerek asztal körül. A heverők három oldalról fogták körül az asztalt, a negyedik oldalt szabadon hagyták a közlekedés és a tálalás miatt. A kereveteket puha takarókkal fedték le és párnákkal tették kényelmesebbé. Régi szokás volt, hogy ülve étkeztek Rómában. De a klasszikus időkben ezt csak a nőknek és gyerekeknek kellett követni. A korabeli írók szerint csak a könnyűvérű nők vetemedtek arra, hogy férfitársaságban végigfeküdjenek a kereveten.


2017. február 21., kedd

Antik anekdoták: Elmélet és gyakorlat

  Thalészt jeles csillagászként tartották számon. Egy este kilépett házából, hogy megfigyelje az égitesteket, de - tekintetét az égre függesztve - beleesett egy gödörbe. Segélykiáltásaira odaszaladt egy öregasszony, és így szólt hozzá:
- Miképpen akarod kifürkészni, hogy mi van az égen, amikor arra sem vagy képes, hogy észrevedd azt, ami a lábad előtt van?


2017. február 17., péntek

Istennők alkonya

  A mai világban már minden megvásárolható, nincs az a dolog, amit pénzben ki ne lehetne fejezni. Talán az örök élet, a halhatatlanság az a téma, ami még vitatható. De minden más megvásárolható, az emberek is, a testük is, a lelkük is. A szexualitás közügy, amolyan szabadidős tevékenység, amit ha nem művelsz, kilógsz a sorból. És természetesen beszélni kell róla, és minden létező csatornán hirdetni a saját szexualitásunkat. Pedig ez már rég nem arról szól, amiről szólt egykor. Nem jó vagy rossz dologként említem, koncentráljunk a változás tényére. 
   A szexualitás valaha a termékenység feltétele volt. A régi istennők termékenyek voltak, miattuk és nekik köszönhetően volt mit enni, születtek állatok, akiket meg lehetett enni, az ősi istennőknek köszönhetően borult virágba tavasszal a természet és ébredt fel az élet. Az istennők termékenysége bontotta ki a magokat és szárította fel a fagyott sarat, az ő termékenységük fakasztotta a tehenek tejét és óvta a gödölyéket. Az ősi istennőknek hatalmas kultuszaik voltak, ünnepségsorozatok, rituálék és áldozatok tisztelegtek a termékeny nő előtt. Kérték és áldották a női termékenységet.
   A mezopotámiai Inanna istennő a pásztor Dumuzival hált, és Mezopotámia gazdag és termékeny lett. Dumuzi maga is istenné lett, de ő csak eszköze a női termékenységnek, nem főszereplője. Ennek allegóriájaként Mezopotámia királya az év kezdetekor, tavasszal rituálisan Inanna istennővel hál, hogy biztosítsa földje és népe termékenységét. Mert a nő a termékenység hordozója, nem a férfi.
   Aztán sok víz lefolyt a Tigrisen és az Eufráteszen, és valami véglegesen megváltozott. Már nem a nők, az istennők lettek a termékenység hordozói, hanem a férfiak, a férfi istenek. A férfiak előtérbe kerültek, és már nem az istennő maga a termékenység, hanem az isten válik a termékenység szimbólumává, ő termékenyíti meg az istennőt, aki szinte csak mint egy a termékenység befogadására alkalmas edény szerepel. Ugye ez az edény-allegória egészen a keresztény kultúrkörig virágzik, gondoljunk csak a Grál- értelmezésre, ahol a Grál maga az anyaméh.
   A férfiak egyre fontosabbak lettek, és lassan elfelejtettük, hogy az istennők pattintják ki a magokat, és nem az istenek. Apolló napsugarai nevelnek és növesztenek, de egyben gyilkosak is. Az anyaföld termékeny és életet ad, de be is fogadja azt, aki elért útja végére. Mindkét pólus életet ad és gyarapít, de csakis együtt képesek a földi élet egyensúlyát fenntartani. Pallasz Athéné is bár Zeusz fejéből pattant ki, szülőanya közreműködése nélkül, és Héra, féltékenységében, hogy férje nélküle utódot nemzett, apa nélkül szülte meg Héphaistost, aki fogyatékosra sikeredett, ezért az istennő elfordulva gyermekétől levetette az Olümposzról. Még az istenek sem hozhatnak létre utódokat a másik nélkül - a természet rendje ezt követeli.
   Aztán a férfiak "hatalomra" törésével megkezdődött a nők kisajátítása: a görögöktől kezdve a nő nem ura a saját testének, nem dönthet a saját életéről. A görög feleség szinte be volt zárva az otthonába: megszabták, hogy kivel érintkezhet, mikor mit csinálhat. A római nő ehhez képest nagy szabadságban élet: (szinte) oda ment, ahova akart, azt csinált, amit akart - az erkölcs határain belül. Ám a nő teste már nem az ő tulajdona: nem vállalhat gyereket, akitől és amikor akar, nem dönthet úgy, hogy nem szül gyereket, nem érintkezhet bármelyik férfival kedvére - ellenben a férfiaknak ez teljes és elismert joga. A férfi rendelkezik felette, a nő annyit dönthet, mint egy kisgyerek: semmit. Először az apja tulajdona, aztán a férjéé, ha nem ment férjhez, akkor pedig gyámja van.
   A nő, az istennő már nem a termékenység királynője, a természet isten-anyja, hanem egy edény, ami kiszolgálja a férfi termékenységét, talajt ad a férfi potenciáljának. A régi istennők már elköltöztek valahova máshová, és a fölbomlott rend csak káoszt és viszályt szül.


2017. február 16., csütörtök

Lararium a római házban

   A ház belső udvara szent hely: itt zajlanak le a család kultikus ceremóniái. A templom formájú kis építmény, a lararium a háziakat oltalmazó istenek lakhelye. A gondviselő istenségeket (lares) két táncoló fiatalember testesíti meg, akik rövid tunicát viselnek, kezükben pedig bőségszarut és paterát - italáldozat bemutatáskor használt kelyhet - tartanak. A penatesek, vagyis a házi tűzhely istenei a család élelmére vigyáznak. Őket eredetileg nem ábrázolták emberi formában, az idők folyamán azonban a laresek és penatesek nagyjából összekeveredtek. Végül a larariumon látható nagy kígyó a pater familias szellemét jelképezi, afféle - a család továbbélését, folytonosságát bizonyító - termékenységi szimbólum. A házi szentély a vallási cselekedetek színhelye. A penatesek tiszteletére minden nap néhány falatnyi élelmet áldoznak itt abból, amit a ház népe éppen eszik. A ház ura havonta háromszor mutat be nekik áldozatot. A lareseket beavatják a család minden fontos, örömteli eseményébe: elébük viszik az újszülöttet, a serdülők, miután magukra öltötték férfitogájukat, a házba érkező új asszony pedig pénzt tesz az oltárukra. A lararium közelében helyezik el a nászágyat, a pulvinart, a családi élet jelképét. Az elhunyt családtagokról viasz képmást készítenek, ezt is a lararium közelében helyezik el. Az ősök szelleme: manes.