2016. december 31., szombat

2016 végére

   Lassan ez az év is véget ér, ideje a számadásoknak, listáknak meg összegzéseknek. Részemről gyűlölöm a listákat, mert olyan boldogtalan dolognak tartom, így nem is élek vele. A fontos dolgokat úgyis megjegyzem, amit meg elfelejtek, azért nem kár. A memória, az emlékezés egy jó dolog. Persze a mai világban már sokan úgy kapaszkodnak az elektronikus vackaikba, mint egy mentőövbe, de nyugodt szívvel mondom, VAN élet a technológia nélkül. Sőt, az élet valahol azon túl van. Az érdekes dolgok ott kezdődnek. Mint például az emlékezés. Sok memoritert szoktam tanulni, és amikor előveszem őket, nincs a közelemeben a könyv, nem adok lehetőséget magamnak arra, hogy belepillantsak, ha épp nem emlékszem vagy megakadok. Ezzel el lehet érni, hogy emlékezzen az ember. És meglepő, de a memória bővíthető. Minél többet tanulsz, annál többet tudsz megjegyezni. Jó dolog a tanulás...
   Milyen is volt ez az év? Érdekes. Tanulságos. Tapasztalatokkal teli. Sok jó könyvvel ismerkedtem meg, sokat tanultam és magam is változtam. De a rómaiak és a görögök még mindig a barátaim. És mindig is azok lesznek. Az antik szobrok még mindig mosolyognak és az istenek ambróziát szopogatnak, miközben az emberek komédiáin mulatnak. Vannak dolgok, amelyek sohasem változnak. És ebben a mozdulatlan öröklétben keresem az élet értelmét, és azt hiszem minden változik és minden mozgásban van. Én is eljátszom a szerepemet a halhatatlanok előtt, és bízom benne, tetszik nekik az előadás. A faragott márvány simasága az én otthonom, az antik szépség az én menedékem. Mert itt nincs idő, nincs semmi, és mégis ez a mindenség. És mi lesz jövőre? Úgy lesz, ahogyan azt a Sorsistennők megszövik. Nem tudhatom. 




 

2016. december 20., kedd

2016. december 18., vasárnap

IO SATVRNALIA!

   A béke és gazdagság, a mezei munkák utáni pihenés ünnepe. December 17-én tartották a Consulaia (Consus tiszteletére rendezett ünnep december 15-én) és az Opalia(Ops, a bőség istennője, Saturnus felesége tiszteletére rendezett ünnep december 19-én) között.
   A Saturnalia kezdetben egynapos volt. Ez azonban kevésnek bizonyult először Caesarnak, majd Caligulának is, s mindketten meghosszabbították az időtartamát: a Saturnalia december 17-től 24-ig tartott.Az ünnepet Tullus Hostilius alapította i.e.495-ben, s i.e.217-ben nyerte el végleges formáját.
   A Saturnalia a nagy népi mulatozások ideje, felforgatta az emberek mindennapi életét. Ilyenkor az iskolák, bíróságok, üzletek zárva tartottak, bizonyos foglyok amnesztiát kaptak, és senkit sem lehetett megbüntetni, aki bűnt követett el. A rabszolgák szabadok voltak az ünnepek idejére, és néha még uruk szolgált nekik, akit az ünnep alatt büntetlenül gúnyolhattak. Ebben az időszakban tilos volt háborút indítani, hiszen Saturnus uralma csak a békét tűri. A Saturnaliát követő Sigillaria ünnepe alkalmából kis ajándékokat adtak egymásnak az emberek: a sigilla (jel, pecsételő) ugyanis kis szobor vagy viaszgyertya volt, és erről kapta az ünnep a nevét.

   Macrobius a Saturnalia eredetének három elméletét vázolja fel:
-> Ianus alapította a Saturnalia ünnepét, hogy kimutassa elismerését Saturnus iránt, aki sokmindenre megtanította őt.
-> Hercules Itáliában hagyott néhány embert, talán büntetésből, amiért rosszul őrizték a nyájait, talán azért, hogy megvédjék a templomát a rablóktól. Mikor a rablók rájuk támadtak, a társak egy domb tetejére menekültek,s minthogy hosszú időn át ott is maradtak, e helyet a saturninusok lakhelyének nevezték el. A hely remek védelmül szolgált a saturninusoknak; ezért alapították meg a Saturnaliát, hogy az ünnep vegye rá az isten tiszteletben tartására azokat, akik nem ismerik.
-> A pelaszgok, akiket elűztek hazájukból, először Dódónába mentek. Mivel nem tudták, hol kellene letelepedniük, megkérdezték a jósdát. Ez azt a választ adta, hogy keressék meg Szicília földjét, mely Saturnusnak szentelt hely volt.A pelasgok ezután elmentek Latiumba, s itt találtak egy olyan területet, amely megfelelt a jóslatban foglalt leírásnak. Kiűzték a szicíliaiakat, majd megtelepedtek ezen a területen. Templomot szenteltek Saturnusnak, akit később a Saturnaliákkal tiszteltek meg.

   Iustinianus azt írja, hogy Saturnus igazságos és bölcs uralmának megörökítése végett volt kívánatos, hogy teljes egyenlőség legyen az emberek között és ennek következményeként a rabszolgák átvegyék az uruk helyét.






 

2016. december 17., szombat

Saturnalia alkalmából...


   Ahogyan közeledik az év vége és a napok rövidülnek, a rómaiak enyhe télért könyörögnek. Ilyenkor a világ megáll, az élet megpihen, kezdetét veszi az év legvidámabb ünnepe, az aratás istenének tiszteletére tartott Saturnalia.
   A Saturnalia december 17-én veszi kezdetét, és leghosszabban december 23-ig tartott. Ez a közös istentiszteletek, ajándékozások, lakomázások és bolondozások ideje. Ilyenkor felbomlanak a társadalmi kötöttségek, az ünnep idejére megszűnnek az osztályok közötti ellentétek: az úr és a szolga együtt falatozik és együtt játszik.
   Saturnalia alkalmával a hagyományos ünnepi köszöntés az IO felkiáltás. Ezzel üdvözölhetjük az ismerőseinket és ugyanezzel a felkiáltással fogadhatjuk az ő üdvözlésüket is. Lehetőleg minél hangosabban mondjuk!
   Bár sokan azt gondolják, hogy a borostyán és a magyal a keresztény karácsony kultúrkör jelképe, ám ez nem igaz. Mindkét növény a Saturnalia elengedhetetlen kelléke. Végül is a kereszténység merített az ókori gyökerekből és nem fordítva… A magyal Saturnus isten szent növénye, ezért a rómaiak szívesen ajándékoztak egymásnak kis magyalágakat az ünnep és az isten jelképeként. És mivel a magyalbogyó élénk színe egy lüktető színfolt a tél komorságában, nem csoda, hogy a téli szezon kedvelt ünnepi növénye maradt.
   December 23-án, a Saturnalia végén volt a római Sigillaria ünnepe. Ez az ajándékozás napja, ilyenkor méregdrága ajándékokat vagy apró emlékeket adtak egymásnak – akárcsak manapság. Ez alkalommal a római császárok is szerettek ajándékozni, mint Augustus, Tiberius vagy Vespasianus. Az ajándék maga már a rómaiaknál is kardinális kérdés volt, és ahogyan Martialistól megtudjuk, nem rettentek vissza attól sem, hogy a kapott ajándékot továbbajándékozzák másvalakinek…
   A Saturnalia klasszikus ajándéktárgyai a szobrocskák. Ezek készülhettek viaszból, fából vagy agyagból. A sigillaria szó maga a ’kis szobrocskák napjá’-t jelenti. De hogy ennek a szokásnak, hogy apró figurákat adnak egymásnak, mi az eredete, azt már maguk a rómaiak sem tudták. Macrobius Saturnalia című művében két szereplő erről vitatkozik: az egyik szerint a szobrocskáknak vallási jelentősége van, mert az áldozatokat jelképezik, akiket hajdanán Saturnus isten kultuszában feláldoztak; míg a másik szerint a szobrocskáknak semmi különösebb jelentésük nincs, csupán gyerekjátékok.
   Természetesen ilyenkor is felütötték a fejüket az élelmes kereskedők: sok szoborkészítő kifejezetten az év végi ünnepen kínálta portékáját az egészen olcsó figuráktól kezdve a méregdrága remekművekig.
   A Saturnalia másik különlegessége, hogy ebben az időszakban engedélyezett a szerencsejáték. Ezek az ünnepi játékok elméletben nem veszélyeztették senki anyagi helyzetét, hiszen a tét nem pénz volt, hanem dió vagy mogyoró. De nyilván ez a ’biztonságos szerencsejáték’ hamar pénzbeli tétekbe fulladt. És amikor a rómaiak már hivatalosan keresztények lettek, az év végi ünnepi szerencsejátékok kiirthatatlanok maradtak. Philocalus képes naptára (keresztény képes naptár i.sz.354-ből) a december hónapot kockavetéssel illusztrálja.
   A kockavetés már az ókori görögöknél is nagy népszerűségnek örvendett, és a rómaiak is a kockák szerelmesei voltak. A kockák gyakran a birka lábujjcsontjaiból készültek. A rómaiak hat lapú kockája egészen olyan, mint amilyeneket mi is használunk manapság. Ám vannak a ’csontocskák’ – a kocka tradicionális változatai. Ezek nagyjából szögletesek, de van két gömbölyű oldaluk, így eldobás után csak négy lapjával fölfele állhat meg (szemben a szabályos hat lapos kockával). A négy lapon négy szám: 1,3,4 és 6. A számkombinációknak, akárcsak manapság a pókerben, külön nevük volt. Amikor az úr ilyen csontocskákat vagy kockákat ajándékozott a szolgájának, az azt jelentette, hogy a szolga olyan tevékenységgel tölthette az idejét, ami egyébként tilos volt számára.
   Saturnalia alkalmával nem csak a magánházaknál rendeztek lakomákat, hanem Saturnus templomában is. Ilyenkor nem csak az urak ettek-ittak, hanem a szolgák is részt vettek a lakomán. Ez az ünnep nem csupán a végtelen étkezésről szólt, hanem egy szerepcseréről is: ilyenkor az úr szolgálta ki a szolgáját. Néhány szerencsésebb rabszolga ilyenkor tényleg belekóstolhatott a római luxusgasztronómia remekeibe, ha a gazdája ezt megengedte. Macrobius szerint az úr és a szolga közös ünnepe ez: együtt dolgoztak meg a javakért, a család jólétéért, és ezért a rabszolgáknak ez a kis szünet az ünnep.
   A római szokások néha nagyon különösek, kicsit bizarrak: igaz ez a gasztronómiára és az öltözködésre is. Saturnalia alkalmával szinte kötelező volt a fríg sapka (PILEUS) viselete, társadalmi hovatartozástól függetlenül. Ezeket a sapkákat kezdetben a felszabadított férfi rabszolgák viselték, miután megkapták a LIBERTUS (felszabadított) státuszt. Amikor a gazda a Saturnalia alkalmával fríg sapkát ajándékoz a rabszolgájának, azzal a beígért szabadságot fejezi ki: ha csak átmenetileg is, de ez egy lépcsőfok a szabadság felé a rabszolga számára. Ennek a gesztusnak az az üzenete, hogy „fel foglak szabadítani”. Amikor maga a gazda is ezt a fríg sapkát viseli, azzal azt fejezi ki, hogy bár ő szabadnak született, ám az ünnep idejére közösséget vállal a rabszolgájával, egyenlő vele. Persze ez csak egy játék volt: még egy felszabadított rabszolga sem lehetett olyan társadalmi helyzetben, mint aki szabadnak született. És az „ígéret”, hogy felszabadítja a gazdája, többnyire csak jelképes volt, mintsem valódi ígéret. És természetesen voltak olyan rómaiak is, akik még az ünnep alkalmából sem voltak hajlandóak a rabszolgákkal keveredni, közösködni.
   A felszabadított rabszolgák között is megvolt a hierarchia attól függően, hogy ki és milyen státusú volt a gazdája, aki felszabadította. A felszabadított rabszolga (LIBERTUS – férfi, LIBERTA – nő) élete végéig viselte a gazdája nevét és a sírköveken is gyakran találkozhatunk a név megjelölésénél azzal, aki felszabadította.
   A Saturnalia különös szokásai mind azt célozzák, hogy a gazda és a szolga vegyüljön, a köztük lévő korlátok tűnjenek el, vagy legalábbis csökkenjenek. Ilyenkor választottak az ünnepre (a családban) „királyt”, egy rabszolgát, aki a pater familiaris mintájára az ünnep ideje alatt igazgatta és megszervezte a család életét: akár a gazdája ruháit viselve, az asztalnál a fő helyen trónolva.
   A Saturnalia főként a rabszolgák ünnepe volt, ezért kiemelkedően fontos volt számukra Saturnus isten tisztelete. Ez volt számukra a pihenés és a kikapcsolódás ideje. A római polgárok számára egy vidám és kötetlen ünnep volt a tél komorságában.



2016. december 15., csütörtök

Itt az év vége, ideje a játéknak 1.


Cicás öltöztető baba, az igazi macska-hercegnőknek! Ah, ha ilyen lett volna, amikor kicsi voltam... azt hiszem minden másképp alakult volna :-)

2016. december 13., kedd

Ebek emlékére - még mindig

   Következzen ismét egy ravasz sírkő, amit első pillantásra  állatos - egészen pontosan kutyás - síremléknek vélnénk, ám mégsem az. Jelen esetben könnyű dolgunk van, mert bár a sztélé ebet mutat, ám a szöveg egyértelműsíti, hogy emberrel van dolgunk. Mégpedig egy kislánnyal. De lássuk először magát a követ!


   Bájos, nem birkás eb egy kis kotúban. Szemmel láthatóan jól táplált, kiegyensúlyozott jószág. Nem tűnik vadászebnek, sem vérmes harci kutyának, azt hiszem a látottak alapján leszögezhetjük, hogy valaki kedvencével van dolgunk, egy kutyával, akit valaha nagyon szerettek. Amolyan féltő szeretettel, női szeretettel, mert ám egy vadászebet is igazán lehet szeretni, mint Margaritát, a szépséges gall gyöngyszemet. De ez az eb finom falatokon, a hasán keresztül tapasztalta meg az emberi gyöngédség megnyilávnulásait. 
   És térjünk is rá a feliratra! Gondosan kidolgozott, szép betűk, hullámvonalakkal díszített kerettel. Koncentráljunk a feliratra, itt egy jobb kép (a felirat szempontjából):


 És olvassuk is el a feliratot - természetesen hangosan és szépen kiejtve, ahogyan azt tették a régiek is, mert a halott szellemét megidézni hivatott sírfeliratot hangosan kell felolvasni! Sőt, igazából minden szöveget érdemes hangosan olvasni, mert már maga a nyelv, a ritmika, az ütem, a szavak szövedéke elvisz minket egy másik világba, valahova, ahol közelebb lehetünk a szellemekhez, közelebb önmagunkhoz és a világ közepéhez. A felirat:

HELENAE ALVMNAE
ANIMAE
INCOMPARABILI ET
BENE MERENTI

Helena a halott, aki mint kiderül, nem kutya, hanem egy kislány. 

Helenának, a szopós kiscsecsemőnek, a pótolhatatlan léleknek, aki mindent megérdemelt.
  
   Helena egy kedves kislány lehetett, aki nagyon hiányzik a szüleinek. És az eb minden bizonnyal Helena kedvenc barátja lehetett. Jó batárok, akik a túlvilágra is együtt mennek. 

2016. december 12., hétfő

Vezényszavak ebeknek - latinul és görögül




κάθιζε sedē ül
κεῖσο iacē forogj
στρέψον volve fordulj
στῆθι stā állj
ἐλθέ venī gyere
μένε manē maradj
ὑλάκτει latrā ugass
εἰπέ dic mondd
σίγα tacē hallgass
ἀνάφερε or ἄναγε refer hozd vissza
ἄφες relinque köpd ki
ἀπόθανε morere halj meg (kutyajáték, amikor mozdulatlanul fekszik)
καλέ/καλή κύον! euge bone/bona canis! Jó kutya (fiúkutya/lánykutya)!
εὖγε! optimē! Jól van!






























2016. december 9., péntek

A latin és én...

   Nyilvános helyen egészen ritkán merem bevallani, hogy bármi közöm van a latin nyelvhez. A szimpatizálást még csak-csak ki merem mondani, na de hogy ezzel töltöm a szabad pillanataimat... Annak van egy kis perverz felhangja. Olyan valószínűtlen, túlvilági, értelmetlen, felesleges, pozőrködés és egyáltalán, egy ostoba entellektüel attitűd. Ezeket a tapasztalataim alapján soroltam fel. Így hát inkább hallgatok. Persze azért néha kiderül az emberről, egy-egy lelkes ismerős néha feltúrja az internetet a szaftos információkért, és aki keres, talál is: mindenkinek megvannak a maga sötét kis titkai. Nekem ez a beteges szerelem. Aztán az orrom alá szokták dörgölni, hogy tessék, 'te sem vagy jobb másoknál', te sem vagy normális. Szóval a latinozás és latin-bubuskodás gyakran felér a gyerekpornóval és a füvescigivel. Ilyenkor természetesen lesütöm a szemem, pislogok, mint egy fülön csípett nyúl, és igyekszem enyhíteni ezt a súlyos devianciát. 'Azért szoktam filmeket is nézni' - mert szociábilis lénynek vallom magam - 'és nézd, még a körmöm is ki van festve!'. Én tényleg mindent megteszek, hogy ne gondoljanak egy perverznek, aki régi könyvekben leli egyetlen örömét. Még akkor is, ha ez így van/lenne, sosem fogom bevallani. Én közelítek embertársaimhoz. A magam módján.
   Ennek a perverziónak van egy érdekes vonulata is. Ciki, ciki, de azért pozőrködni mindenki szeret vele. Kezdjük messzebbről. Olvasni jó dolog, a könyvek szeretete értelmes, művelt és intelligens ember sajátja. Ha azt mondom, szeretek olvasni, deklarálom, hogy finom és művelt embernek szeretném, ha gondolnának. Erre a beszélgetőpartner az esetek 99%-ban hevesen bólogat, hogy ő is szeret olvasni, mitöbb ha teheti, falja a betűket. Akkor térjünk rá, hogy 'mit is olvastál legutoljára?' a válasz sokszor a Tüskevár és az Egri csillagok között ingázik (nem a művek minősítése végett, hanem mert az volt az utolsó kötelező olvasmány, amit rá tudtak erőszakolni). Már nem kérdezek ilyesmit. Mert sajnos sokan bár szeretnek olvasni, valahogy sosincs rá idejük. Sebaj, nem is tartozik ez rám, ki hogyan gazdálkodik az idejével és mivel tölti a rekreálódás pillanatait, de ha már nyaggatnak vele... És igen, itt kapcsolódik be a latin-perverzió. Mert ha kiderül, ha lebukom, következik az a dolog, amit mindennél jobban utálok. Amikor beszélgetőpartnerem latin szállóigékkel és bölcs mondásokkal próbál szórakoztatni. Bár lehet nem is szórakoztatni akar, hanem bebizonyítani, hogy ő is ilyen. Kicsit elvont, talán egy kicsit a fellegekben járó, talán egy kicsit szarik a konvenciókra-fajta. Ezt a részt szívesen kivágnám életem filmjéből. Persze sosem mondom meg, ha elrontotta, vagy már a rajtnál rosszul indult az egész, csak bambán vigyorgok és menekülési útvonalat keresek. Aztán rájövök, hogy egyszer régen elhatároztam, hogy én nem leszek áldozat, és nem hagyom magam. És akkor kitör belőlem az állat. Aki szeret főzni, annak elkezdek recepteket mesélni. Aki sportolni szeret, azt a futással kapcsolatos botrányosan unalmas történeteimmel untatom. Lehetőleg hosszan és unalmasan, hogy érezze, én is hozzá tudok ám szólni a dolgokhoz. És nem hagyom elmenekülni, testemmel torlaszolom el a menekülés lehetőségét, és fájdalmasan unalmas fecsegéssel kilúgozom az agyát, hogy borsónyira töppedjen és kiessen az orrán.
  Szóval ez az én egyszemélyes hadviselésem azok ellen, akik szerint latinozni különcség, felesleges és entellektüel pozőrködés. 

2016. december 8., csütörtök

Ebsír(felirat)

   Aeolis, a szeretett eb sírköve. A dombormű erősen megkopott, első ránézésre egy báránynak vélném egy tripusz előtt. De a felirat szerint mégiscsak eb, szóval vitának nincs helye. A felirat:

AEOLIDIS TUMULUM FESTIVAE
CERNE CATELLAE
QUAM DOLUI INMODICE
RAPTAM MIHI PRAEPETE
FATO

Szabad fordításban: Íme Aeolis sírja, a vidám kutyáé, kinek elvesztése mérhetetlen fájdalmat okozott. 
 Aeolis lány-kutya volt. A többi állatos sírfelirathoz képest ezt több mint valószínűnek tűnik, hogy TÉNYLEG kutya sírja. Aztán meg bármi lehet...