2016. június 30., csütörtök

Leonidasz meg a többiek

   Nem mostani film, ám pont az a bizonyos távolság, amelyből most rátekintek adja meg az értékét. Mindent megnézek, ami a görög-római kultúrával foglalkozik. Mindent el is olvasok - bár idővel azért megtanultam szelektálni. Mert van egy csomó bóvli, ahol csak díszlet az aréna meg Róma márvány városa, amúgy az unalomig csépelt sekélyes kis történet. Van sok ilyen. De vannak gyöngyszemek. Ilyen a 300 című film is. Amint megláttam a filmelőzetesét halálos szerelemre lobbantam. Alig vártam a filmet. Persze a 'kritikusok' meg mozibubusok jól lehúzták, azok az emberek, akik gyakran nem képesek öt saját mondattal megfogalmazni, hogy mi is volt a tartalma egy könyvnek/filmnek. Sebaj, ma már ilyeneket nem olvasok, sőt messzire elkerülöm az ilyen műértőket, de abban az időben még súlyos betűfalásom volt, képtelen voltam bármit NEM elolvasni, ami írott szöveg elém került. No, ez elmúlt.
   Szóval amint megláttam a baljóslatúan hömpölygő lila felhőket és hullámzó piros köpenyeket, tudtam, hogy ez lesz A Film. És így is lett: évek távlatából mondhatom, hogy ez az a film, amihez mindig vissza és visszatérek. Időnként előveszem és megnézem. Minden mondatát tudom, de ha valami garantáltan jó filmet akarok, akkor ezt választom (B vátozat a nagy Gatsby szintén százszor megnézve)- és mégsem unom. Megtisztulok tőle. Felemel.
   Nem sokkal azelőtt olvastam Hérodotosz A görög - perzsa háborúk című könyvét. Lenyűgözött és teljesen beszippantott, olyan élénken és érzelmesen mutatta meg a világot, az összefüggéseket, hogy szó szerint faltam a könyvet. Szerettem minden mondatát, és soha nem érdekelt, hogy túlzás-e, vagy hogy mi a valóság alapja. Ez az a történet, amire az embernek szüksége van, hogy többnek érezze magát holmi biorobotnál. Az élet értelme. A lélek útja. Fenség és magasztosság. Ami több nálunk, a cél, ahová mindannyian tartunk. A hősiesség. A helytállás. Igaz embernek lenni bármilyen körülmények között.
   Szerettem a szörnyeit is és a túlzásokat is, mert az irracionális a héroszok világában a legnagyobb racionalitás. És azt hiszem csak a nagyon boldogtalan emberek kezdenek el lovagolni a döglött lovon: nem is voltak ilyen lények, ez nem is lehetett így meg úgy, ott nem is fértek el ennyien... Én egyszerűen szeretem a történeteket, nem érdekel, hogy igaz-e, vagy sem, nem érdekel, hogy mi a lehetséges és mi a valószerű. Azt gondolom minden történet igazi és valódi, mert valahol megtörtént, a világ, ami esetleg csak az én fejemben létezik, nagyon is valódi. Minden történet igaz, mert minden történetben ott vagyunk, és ott vannak a megoldások és az utak, amelyeket a történet alatt be is járunk. A valóságnak számtalan arca van, nem a kézzel fogható, mérhető, érzékelhető valóság az egyetlen valóság.
   Azért szeretem ezt a filmet, mert nem fél ezektől a 'mesésnek gúnyolt' elemektől. Nem fél a hősiességtől és nem retten vissza a fenségességről sem. Nem akarja egy ostoba kis gyerekmesének bemutatni a csatát, nem degradálja ma oly divatos módon holmi rövid csetepatévá, nem csinál belőle heroikus ópuszt, mert az, ami: Leonidasz és a spártaiak diadala. Szeretem, mert nem fél Hérodotosz nyomában járni: olyan ritka, hogy a film képes tartani a lépést az írott művel. És mint az idő is igazolta: ez a szabadság az, ami hosszú távon megadta a film értékét. Mert a 'kritikusok' hamar úgy tettek, mintha nem ők ócsárolták volna a nagy sikerű filmet. Ma már mérce és mérték, rengeteg vicc épül rá, szólások, mondások. Klasszikus lett. 
   Minden mondatát szeretem, de azért szemeztem néhányat, ami különösen kedves a szívemnek. Persze van, ami nem a filmből van, de ide kapcsolódik:













 

2016. június 28., kedd

A Püthagorasz-csésze


  A Püthagorasz-csésze egy igazi Püthagoraszra jellemző vicc: egy felturbózott -amúgy átlagos - ivócsésze. Manapság sokat tarolna egy ilyen ötlettel: nagy keletje van a vicces, mulatságos és meglepő holmiknak. De nem volt ez másképp az ókorban sem, gondoljunk csak a rhütónokra, a vicces ivóalkalmatosságokra és a borkirályokra. Mi emberek, mindig is szerettük/szeretjük a tréfát.
   Nos a csésze annyiban különbözik a 'hagyományos' csészéktől, hogy ha belepillantunk, látunk benne egy nagy púpot, mintha nem is csészével lenne dolgunk, hanem egy kuglófsütővel. A csésze alján pedig van egy lyuk, benne két vékony furat: a pohár belsejéhez viszonyítva egy felszálló ága és egy leszálló ága. Az egész a Pascal-féle közlekedőedények elvén működik (hja, Pascal még csak pajzán gondolat se volt...). Püthagorasz mértékletes ember volt, és ezt a szemléletet igyekezett átadni remek találmányával: túltöltés esetén nem csak a többlet 'tűnik' el a pohárból, hanem a teljes mennyiség kifolyik. Szóval nincs mértéktelen dorbézolás. Persze aki mértékletes, és tudja, hogy mennyi az elég, annak a poharában is marad a nedű :-)

2016. június 27., hétfő

Antik anekdoták: A legfőbb jó és a legfőbb rossz

   Egy nap Xanthosz megparancsolta Aiszóposznak, hogy a piacon vásároljon meg mindent, amit legjobbnak, legbecsesebbnek vél, mert vendégek jönnek a házhoz. Aiszóposz csupán egy nagy halom disznónyelvet vásárolt, s különféleképpen elkészítve feltálalta az egybegyűlteknek.
- Hát csak nyelvet kapunk? - méltatlankodtak a vendégek.
   Xanthosz felelősségre vonta Aiszóposzt, aki így védekezett:
- Azt mondtad, uram, hogy azt vásároljam meg, ami a legbecsesebb; hát nem a nyelv útján sajátítjuk el az ismereteinket? Nem a nyelvvel értekezünk, szónokolunk, ítélkezünk?
   Xanthosz szégyellte magát, s mivel ki akarta köszörülni a csorbát, vendégeit másnapra is meghívta, s előttük adott parancsot Aiszóposznak:
- Most hát menj, és vásárolj meg mindent, amit a legrosszabbnak és leghitványabbnak vélsz.
   Másnap Aiszóposz újra nyelvet tálalt fel, s számonkéréskor így védekezett:
- Van-e, uram, rosszabb a nyelvnél? Hisz a nyelv eszköze a hazugságnak, civakodásnak, városok pusztulásának, sok-sok ember halálának.

 

2016. június 25., szombat

Contra - Aquincum


    Contra-Aquincum római kori erőd, a pannóniai limes egyik fontos állomása. A 2. század elején épült, majd a 3. század végén alapjaitól átépítették. Jelentőségét szokatlanul vastag falai, az eraviszkusz "főváros" ellenőrzése, valamint egy ősi kereskedelmi révátkelő felügyelete adja. Contra-Aquincum antik neve feltehetően Pesszion (Πέσσιον). Maradványai Budapest V. kerületében, a Március 15. téren találhatók, nem messze az Erzsébet hídtól.
   Contra-Aquincum táborát a 2. század elején, valószínűleg Traianus uralkodása alatt építették fel. Kinézetét nem ismerjük, de Bertalan Vilmos ásatásaiból kitűnt, hogy déli fala megegyezett a későbbi erődével; kapujának nyomait is itt találták meg. Építésére vonatkozóan egyetlen bélyeges tégla került elő, a cohors pr(ima) T(hracum) jelzésével. Ilyen téglákra leltek Szentendrén is, az ottani erősség kőből való átépítésének idejéből, a 2. század elejéről. A cohors VII Breucorum Antoniniana téglája már későbbi építkezést jelez. Az Antoniniana jelző a téglát Caracalla (211-217) vagy Elagabal (218-222) korába helyezi. Kr. u. 223-ban a collegium Victorianorum építtet konyhát a császár üdvéért, mely egy fanum (nem római istenség temploma) melléképülete volt. Az ezt megörökítő feliratot a Curia utca 2. szám alatti ház bontásakor találták. E kor fontos lelete Marcus Aurelius portréja. Eredetileg a tábor szentélyében állhatott; lelőhelye mégis az északkeleti saroktorony, ahol építőanyagként használták fel. A korszakból éremlelet csak szórvány emlékként került elő. Csak Hadrianus és Alexander Severus pár érméje ismert a területről.






2016. június 23., csütörtök

Antik anekdoták: Ki a boldog?

  A híres athéni államférfi, Szolón meglátogatta a lüdek hatalmas királyát, Kroiszoszt. A látogatás harmadik napján Kroiszosz szolgái végigvezették Szolónt a király kincstárán, s minden értéket megmutogattak. Ezután Kroiszosz megkérdezte Szolónt:
- Athéni vendégem, bölcs ember vagy. Sok világot bejártál, sokat láttál, hallottál, mondd meg nekem, ki a legboldogabb ember a földön.
   Ezt abban a reményben kérdezte, hogy Szolón őt fogja a legboldogabbnak nevezni. Ám a görög bölcs így válaszolt:
- Az athéni Tellosz.
Kroiszosz csodálkozva kérdezte:
- Miért?
- Azért, mert gyermekei, unokái mind életben maradtak, s mert hazája védelmében harcolva esett el.
  A felelet bosszantotta Kroiszoszt, aki most megkérdezte, hogy Tellosz után kit tart a legboldogabbnak.
- Kleobiszt és Bitónt; e testvérek, látva, hogy az ökrök nem jöttek be idejében a mezőről, befogták magukat, s 45 stadion úton húzták szekéren anyjukat, hogy elérjen a templomba; anyjuk az istentől azt kérte, hogy jutalmazza meg fiait azzal, ami a legjobb; Héra akaratából Kleobisz és Bitón, miután ettek és elaludta, többé nem ébredtek fel soha.
   Amikor ezt meghallotta Kroiszosz, felháborodva így szólt:
- Athéni vendégem, hát az én boldogságomat annyira lebecsülöd, hogy egyszerű polgárokkal sem tartasz egyenjogúnak?
Szolón válasza így hangzott:
- Ó, király, halála előtt senkit sem szabad boldognak mondani, csak szerencsésnek. 

 

2016. június 22., szerda

Az Acheron napfényben





   A görög mitológiában a Sztüx (gyűlölt), a Phlegethón (égő) és a Kókütosz (jajgatás) mellett az Akherón (örömtelen) egyike a poklot átszelő, Hadészba merülő alvilági folyóknak. Itt kezdődik Hádész Birodalma, maga Odüsszeusz is járt erre. A Pokol szája némi keresztény felhanggal.
   Az Akherón folyó a zord hegyvidéken áttörve az Acherusia mocsaras tavába vész Nekromanteion romjai mellett, Parga közelében, Korfu szigetével átellenben a szárazföldön.
   Apollóniosz Rhodiosz Argonautika című elbeszélése alapján a folyó teljesen máshol az „Acherusiai foknál”, Törökország területén a mai Eregli városa mellett éri el a tengert. Nos, bárhogyan is volt/van, ez a hely lenyűgöző, megihleti a képzeletet, életre kelti a meséket (amik talán sosem voltak mesék, csak jobban félünk tőük, mintsem hogy beismerjük az igazukat...)