Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2016

A macskák ősi vére

Kép

Aiszóposz meséi: A csalogány és a sólyom

Kép
A csalogány egy magas fán ült, s szokása szerint énekelgetett. A sólyom, amely éppen megéhezett, meglátta, lecsapott rá, és megragadta. A pusztulás előtt álló csalogány kérte őt, hogy eressze el, s erősítgette, hogy úgysem lakik jól vele a sólyom, ha tehát éhes, nagyobb madarak után kell vetnie magát. De a sólyom félbeszakította: „Igazán bolond lennék, ha elereszteném azt, ami a karmaim közé került, és azt kergetném, amit még nem is látok.” A mese azt bizonyítja, hogy ugyanilyen esztelenek azok az emberek is, akik többet remélnek az elérhetőnél, s a kezük közt lévő dolgokat elszalasztják.

Homer Odysseája; hellénből fordította Szabó István (1846) tizennyolcadik ének

Iros Odysseusszel párví; hőslői kelengyék.
Egy házló koldús jöve közbe, ki kéregetőleg
Ácsorgott fel alá Ithakában, potrohos ember,
Kész az evéshez iváshoz széles kedvig, azonban
Még sem erős vagy inas, noha nagy szál férfiu szemre.
A neve Arnaeos, miután születésekor eztet
Adta fel anyja; de Irosnak nevezék el az ifjú
Hőslők, mert eljárt izenettel akarhova küldék.
Imez közbejövén kiüzé házábol Odysseust,
És támadva meg igy mondá neki röpke szavakban:
„Félre küszöbtöl, öreg, netalán lábfogva huzassál,
Nem látod, hogy a vendégek mindnyája kacsingat
Rám, s kicepelni tanít? noha én átallom ugyancsak.
Félre tehát, netalán kezeinkkel döntsük el a pert.”
Vágva meg ezt szemivel mondá neki terves Odysseus:
„Ördöngös, neked itt sem szólva se téve nem ártok,
Sem nem irigylem akarmennyit nyujtandanak; elfér
E küszöbön mind a kettőnk. Nem kellene bánnod
A másét tőlem; gondolnám csak te is ollyan
Koldús vagy mint én, mig az áldást istenek adják.
Kézre pedig ne igen szaporán hivogass ki, nehogy még
Megharagíts, s noha …

Homer Odysseája; hellénből fordította Szabó István (1846) tizenötödik ének

TIZENÖTÖDIK ÉNEK.
Telemakhos Lakedaemonból Ithakába menekszik.
Pallas ezenközben tágas lakedaemoni földre
Ment vala, drága fiát nagyságos Odysseus urnak
Visszaidézni legott, emlékeztetve honára.
Őt és Nestorfit hadnagy Menelaos Atrides
Fényes előtornácában lefeküdve találá:
És Nestorfit ugyan mélységes alásba merülten;
Telemakhosra pedig nem jött álom, hanem édes
Atyja feletti keservében mindegyre virasztott.
Hát közelébe terem s mond hozzá kékszem Athene:
„Telemakhos, többé nem jó tova lenni hazulrol,
Elhagyván jószágidat és olly büszke hatalmas
Népeket a háznál; netalán kifogyaszszanak abbol,
Szétosztván értékeidet, s te haszontalan útazz.
Kérd meg azért iziben hadnagy Menelaos Atridest,
Küldjön el innen, hogy hon lelhesd édes anyádat:
Mert már atyja is és vérségei Eurymakhoshoz
Sürgetik őt nőül, mivel ez mind tulkeli hőslő
Társit ajándékkal, jegyben legtöbbet igérve;
Hogy ki ne hordassék lakotokbol nélküled ez s az.
Mert tudod azt, mi kedély országol az asszonyi szivben!
Annak ohajtja lakát gyarapítani,…

A nőkkel mindig csak a baj van...

Kép

Aiszóposz meséi: A sas és a ganajtúró

Kép
A sas egy nyulat üldözött. A nyúl, mivel senkinél sem talált segítséget, ahhoz fordult, akit a véletlen az útjába hozott: meglátta a ganajtúrót, hozzá fordult hát könyörgésével. A bogár bátorította őt, és amikor meglátta a közeledő sast, kérte, hogy ne hurcolja el azt, aki tőle segítséget kért. A sas azonban ügyet sem vetett a kis bogárra, és felfalta a nyulat. Ettől kezdve azonban a bogár bosszút forralt: figyelte a sas fészkét, és valahányszor az költeni akart, felrepült, s legördítette és összetörte a tojásokat. Végül a mindenünnen elüldözött sas Zeuszhoz menekült, és tőle kért helyet a biztonságos költéshez. Zeusz megengedte neki, hogy az ő ölében rakjon fészket. Mikor a bogár ezt meglátta, piszokból egy golyót csinált, majd felrepült vele, és Zeusz ölébe ejtette. Zeusz le akarta dobni a szemetet, de ahogy felugrott, elfeledkezett a tojásokról, és azokat is ledobta. Azt mondják, ettől fogva járja az, hogy a sasok nem költenek abban az időben, mikor ganajtúrók is vannak.    A mes…

Ovidius: Hősnők levelei XVI.

Kép
XVI. Paris Helenae Hanc tibi Priamides mitto, Ledaea, salutem,
     quae tribui sola te mihi dante potest.
eloquar, an flammae non est opus indice notae,
     et plus quam vellem, iam meus extat amor?
ille quidem lateat malim, dum tempora dentur
     laetitiae mixtos non habitura metus.
sed male dissimulo; quis enim celaverit ignem,
     lumine qui semper proditur ipse suo?
si tamen expectas, vocem quoque rebus ut addam:
     uror—habes animi nuntia verba mei.
parce, precor, fasso, nec vultu cetera duro
     perlege, sed formae conveniente tuae.
iamdudum gratum est, quod epistula nostra recepta
     spem facit, hoc recipi me quoque posse modo.
quae rata sit; nec te frustra promiserit, opto,
     hoc mihi quae suasit, mater Amoris, iter.
namque ego divino monitu—ne nescia pecces—
     advehor et coepto non leve numen adest.
praemia magna quidem, sed non indebita posco:
     pollicita est thalamo te Cytherea meo.
hac duce Sigeo dubias a litore feci
     longa Phereclea p…