2015. március 19., csütörtök

Time to say Goodbye

   Hát ez is elérkezett, hogy búcsút mondjak. Érzelmes és személyes sorok következnek, akinek nincs hozzá gusztusa, hanyagolja.
   Az évek alatt nagyon megszerettem a blogot, meg azokat, akik ezáltal bekapcsolódtak az életembe. Egy kicsit Ti is formáltátok a személyes véleményetekkel, észrevételeitekkel. Sok dolgot tanultam ezalatt, rengeteg szép dolgot láthattam a világból, a latin nyelvvel egészen közeli barátságba kerültem ez idő alatt. Az életem része lett, bekúszott a bőröm alá, úgy, hogy észre sem vettem. Csak természetes volt, hogy a szabad időmet ezekkel a dolgokkal tölthetem. Nos, ennek most vége szakadt. Orbanisztán munka alapú társadalma végül is engem is bedarált. Nem menekülhetek immár a rabszolgasorstól, vége a szabad pillanatoknak. Nem részletezném ezt a politikailag kényes helyzetet, remélem Te, aki a soraimat olvasod, értetlenül nézel, hogy mit magyarázok. Akkor jó, ha nem érted. 
   Nem lesz egyhamar időm, hogy írjak, elmélkedjek, az imádott latinnal foglalkozzak. Semmire sincs időm, és nem azért, mert nem tudom beosztani az időmet. Ez van. De nem fogok elmenni az országból, nem fogom elhagyni azokat a dolgokat, amiket szeretek. A görög - római kultúra, az ókor továbbra is velem lesz, mert a lelkemet nem tehetik rabbá. Az maradok, aki vagyok, olvasok és verset szavalok, és latinozok. Ez a változás inkább a virtuális jelenlétemet érinti. Illetve törli el. 
  Köszönöm Nektek, akik társaim voltatok ezekben a szellemi kirándulásokban, és bízom benne, hogy Ti is erőtökhöz mérten folytatni fogjátok a kultúra ápolását, megmentését, továbbörökítését, akkor is, ha ez teljesen reménytelennek és értelmetlennek tűnik a mai világban. A régiek nem veszhetnek el, a latin nem értelmetlen és öncélú szórakozás, az ókori kultúra tanulmányozása nem úri passzió, hanem fáklya egy sötét barlangban (ahol egyre sötétebb van). A latin igenis kulcs a nyelvi gondolkodáshoz, az önkifejezéshez és a szövegértéshez, az emberi gondolkodáshoz, egyáltalán az emberhez méltó, elmélkedő léthez. A régiek sok dolgot elmondtak és ránk hagytak, fel kell csipegetnünk a morzsákat, amiket hagytak, mert a dolgok rossz irányba tartanak. 
   Szóval a patetikus búcsúm zárószavaként megint csak azt tudom mondani, mint mindig: kapcsold ki a tévét és olvass!

Latin never dies.


2015. március 16., hétfő

Emeletes sírépítményhez tartozó kőemlékek (kr.u.3.sz. első harmada)

   A Budapest XI. kerületi Rupp-hegyen egyazon sírépítményhez tartozó faragott kőemlékek kerültek elő, amelyekből rekonstruálni lehetett az eredeti sírépítményt. A feliratos tábla a sírépítmény homlokzati oldalán állhatott, míg a reliefdíszes, szolgafiút ábrázoló elem a sírépítmény oldalán helyezkedett el. A díszítés nélküli hasábok (2db) leginkább a sírépítmény lépcsős alépítményének részei lehettek.

   M(arcus) Aur(elius) Aelianus h(ic) s(itus) e(st) an(norum) X. M(arcus) Aur(elius) Mogetmarus vet(eranus) Al(ae) I Thr(acum) et Aur(elia) Dumnomara fil(io) pient(issimo) et sibi vivi posuerun(t).

   Itt nyugszik Marcus Aurelius Aelianus, aki tíz évet élt. (A síremléket) Marcus Aurelius Mogetmarus, a trákok első számú lovas segédcsapatának kiszolgált katonája és Aurelia Dumnomara állították még életükben, drága gyermeküknek és saját maguknak.

    A feliraton említett lovas egység, (ala I Thracum veterana sagittaria) a mai Nagytétény (Campona) katonai táborában állomásozott a 2. század második felében és a 3. század folyamán. A síremléket készíttető szülők kelta származásúak voltak (a Mogetmarus és Dumnomara jellegzetes pannoniai kelta nevek). Római polgárjogukat legkorábban Marcus Aurelius császár uralkodása alatt (kr.u.166-180), legkésőbb Caracalla császár kr.u.212-ben kiadott széleskörű polgárjogadományozásról határozó rendeletében kapták meg.






Odüsszeia: Huszonnegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Huszonnegyedik ének: Békekötés (1-548)

   A leölt kérőket a Külléné- hegyi Hermész szólítja. A pálcáját megsuhintja (arany bot, amivel a halandókat megigézi), a halott lelkek követik őt. A halottak szellemei úgy követik Hermészt surrogva, mint a barlangból kirepülő denevérek. Ókeanosz sodránál, Leukasz szigete tövében mentek, át a nap kapuján, ahol az álmok népe tanyázik (Aszphodelosz – rét). Itt tanyázik Akhilleusz, Patroklosz, Antilokhosz, Aiász lelke. Jön Agamemnón szelleme is. Akhilleusz szól Agamemnónhoz: azt hitték, Agamemnónt szerette a legjobban Zeusz, ezért lett ő az akhájok vezetője. Bárcsak Trójában a csatában eshetett volna el (Agamemnón), és nem kellett volna ilyen csúfos halált halnia. Agamemnón váratlanul elmondja, hogyan siratták el Akhilleuszt, amikor elesett, és amikor Thetisz, az anyja megtudta, hogy fia meghalt, fájdalmában följajdult, amitől az akháj seregek annyira megijedtek, hogy el akartak futni. Egyedül Nesztór tudta, hogy ez a hang a tengeri nimfák sírása, nem kell elfutni. Akhilleusz csontjait egy arany korsóba szedték össze: ezt a korsót Dionüszosz adta, Héphaisztosz maga készítette. Akhilleusz csontjait – ahogyan kérte – Patroklosz csontjaival együtt temették el. Akhilleuszt illő módon temették el: a csontjaira halmot emeltek. A sír „ott, hol a part belenyúlik a sík Hellészpontoszba” (82). Akhilleusz neve semmit sem kopott. Ám Agamemnón maga mit ért vele, hogy ő ugyan túlélte az egész trójai háborút, haza is ment, de otthon az elvetemült felesége és szövetségese, Aigiszthosz lemészárolták, mint egy kutyát.
   Így beszélget Agamemnón és Akhilleusz, amikor megérkezik Argoszölő Hermész és hozza a friss lelkeket, akiket Odüsszeusz megölt. Agamemnón felismeri Meneláosz fiát, Amphimedónt (vendégül látta). Agamemnón csodálkozik, hogy miért halt meg ez a sok dalia, életerős ifjú. Amphimedón elmondja az igazat, hogy semmi hajószerencsétlenség, sem harc nem történt: a távol lévő Odüsszeusz feleségét akarták elvenni (és vagyonát), ám Odüsszeusz hazatért és leszámolt velük. Ám senki sem tudja, hogy Odüsszeusz lemészárolta őket, holttesteik temetetlenül hevernek. „Hádész háza ölén, rejtett mélyében a földnek” (204).
   Odüsszeusz közben elért az apja házához. Az apját a kertben találja, rongyokban, épp a szőlőt kapálja. Sírva egymás nyakába borulnak. Odüsszeusz elmondja, hogy megölte a kérőket.
   Odüsszeusz házához sereglenek a kérők rokonai: ki-ki viszi el a saját halottját eltemetni. A távolabbi városokból érkezők tetemét hajóra rakják, így küldik haza. Eupeithész emelkedik szóra: nagy baj lesz abból, hogy ennyi derék akháj fiatalt lemészároltak, itt, Ithakán, nem tehetik meg, hogy nem bosszulják meg a gyilkost. Ekkor kilép Odüsszeusz házából Medón, a hírnök. Elmondja, hogy Odüsszeusz mindezt isteni támogatással tette. Halitherszész Masztoridész, az agg jós emlékezteti a népet, hogy annak idején ő megmondta a kérőknek, hogy tartózkodjanak a bűntől (a legnagyobb hős vagyonát megnyírták és feleségét meggyalázták), de azok balgák és ostobák voltak, hát most így jártak. A nép mégis Eupeithészre hallgat, fegyvert ölt és bosszút akar állni a halottakért.
   Athéné megkérdezi Zeuszt, hogy hogyan tovább. Zeusz kimondja, hogy Odüsszeusz már megbosszulta az őt ért sérelmeket, legyen végre béke, és legyen újra Odüsszeusz a király.
   A nép felfegyverkezve Láertész házánál tombol. A házból Odüsszeusz lép ki és mellette Athéné, Mentór alakjában. Odüsszeusz dárdája a lázító Eupeithész fejét döfi át. Az első sort le is mészárolja Odüsszeusz és Télemakhosz vállvetve, ám amikor Athéné megálljt parancsol és kimondja, hogy itt a békekötés ideje. Odüsszeusz a menekülők után küld még egy lándzsát, de Zeusz egy villámmal jelzi, hogy most már tényleg legyen vége.

  Kitérő: Hol temették el Akhilleuszt? Ez a kérdés azóta is piszkálja a fantáziámat, szeretek nyomozni ezzel kapcsolatban. Ha érdekel a téma, a Suda lexikon és a trójai háború szemtanúi (Krétai Dictys, Frígiai Dares) érdekes adalékokkal szolgálhatnak. Ez egy izgalmas kaland, ami évezredek óta foglalkoztatta az embereket…

#26


2015. március 15., vasárnap

Eraviscus őslakosok sírsztéléje 2.

    A kő alul-felül csonka, a képmező felső sarka és a felirat alsó fele letört. A képmezőben házaspárt ábrázoló dombormű. Ruházatuk hasonló a más őslakos házaspárt ábrázoló sírsztélé alakjaihoz: a nő eraviscus viseletben: nagy turbánján fátyol van, nyakperecet (torques), karpereceket hord, a vállán pedig nagy biztosítótű (fibula) tűzi össze ruháját. Ezek a fibulák a viselet jellegzetes darabjai, ásatásokon is gyakran előkerülnek. A férfi római viseletben (tóga), feje letört, jobb kezében kalapács.
    Ez alatt egy másik domborműves mezőben egy kétlovas kocsi látható, rajta kocsissal, amellyel szemben egy másik ló áll. A jelenet a halott túlvilági utazását ábrázolja. Ugyanerre az elképzelésre vezethető vissza az a szokás is, hogy a halottal együtt díszes kivitelű kocsit is eltemettek. Mindkét szokás az eraviscus törzs vallási elképzeléseivel hozható összefüggésbe.

Csonka felirata:

[---]ucus At(a)e f(ilius) vi(v)us sibi t(itulum) p(osuit) [---]/[---c]oniugi Lucit(a)e/Kapitonis (?) f(i)lia(e) [---]/[---] an(norum) XXXX[---

…ucus. Attia fia még életében állította magának a sírkövet és feleségének, Luctiának, Kapito leányának, aki 40 évet élt…


2015. március 14., szombat

Odüsszeia: Huszonharmadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Huszonharmadik ének: Penelopé fölismeri Odüsszeuszt (1-372)

   Eurükleia felmegy a hálótermekbe és felébreszti Penelopét. Elmondja, hogy itt van Odüsszeusz. Penelopé nem hisz neki, el akarja kergetni. Ám amikor azt mondja, hogy Télemakhosz ezt már rég óta tudja, csak titkolta, hogy bosszút állhassanak a kérőkön, Penelopé felvillanyozódik. Eurükleia elmondja, hogy Odüsszeusz leszámolt a kérőkkel, ám Penelopé még mindig nem mer hinni: valami isten végezhetett a kérőkkel, mert Odüsszeusz már biztosan rég meghalt egy távoli földön.
   Odüsszeusz és Penelopé egymással szemben ülnek, szótlanul méregetik egymást. Penelopé nem ismeri meg Odüsszeuszt. Próbára akarja tenni és Odüsszeusz nem ellenkezik. Odüsszeusz zenét és vigaszságot rendel el: hadd menjen híre a kérők leölésének, és hogy Penelopé férjhez ment, és az ő lakodalmát ünneplik. Athéné bájt önt Odüsszeusz vállaira, sokkal szebbnek látszik. Odüsszeusz megszépülve lép ki a kádból, ám Penelopé még most sem vet rá egyetlen pillantást sem, most sem hiszi el, hogy a férje tért haza.
   Penelopé utasítja Eurükleiát, hogy vesse meg Odüsszeusz ágyát, de kint, az udvaron. Ezt az ágyat Odüsszeusz maga ácsolta: egy nagy olajfa állt a kertben, ebből készítette el az ágyat, és így építette köré a hálótermet, majd a házat. Tehát az ágyat nem lehet elmozdítani, és erre emlékezteti is feleségét. Penelopé erről a jelről már felismeri Odüsszeuszt, el nem meri hinni, hogy tényleg az ő férje tért haza. Mindig attól félt, hogy valaki rászedi, hogy egy hamis emberről azt fogja hinni, hogy a férje és átveri. De most már végre mer hinni benne, hogy az ő hitvese tért haza, sírva egymás karjaiba borulnak.
   Odüsszeuszra azonban még vár egy feladat, amit Teiresziász jósolt neki. Egy evezőt kell a kezében hordozva városról – városra járnia, egészen addig, amíg olyan népet nem talál, akik tengert nem láttak, az ételüket nem sózzák, és nem ismerik a hajókat. Ez a nép azt fogja mondani az evezőlapátra, hogy magszóró lapát. Ott kell Odüsszeusznak a lapátot leszúrnia a földbe és Poszeidónnak áldozni. Amikor pedig hazatért, szent hekatombát kell bemutatnia sorra az isteneknek.
   Odüsszeusz elmeséli a kalandjai Penelopénak. Az alvilági kalandot úgy meséli „mint ért Hádész nyirkos palotája ölébe” (322); ez olyan, mintha tényleg alászállt volna az alvilágba. Hajnalban Odüsszeusz elmegy az apjához. Ám az otthon maradott Penelopét és háza népét fegyveres őrizettel látja el: ma már biztosan híre megy, hogy Odüsszeusz visszatért és végzett a kérőkkel.

Eraviscus őslakosok sírsztéléje

    A kőemléket felül háromszögletű oromzat zárja le, amelyet kétoldalt egy-egy sarokdísz (akrotérion) díszít. Az alatta lévő mezőben az elhunyt házastársakat ábrázoló dombormű: egymás kezét fogják, a nő helyi viseletben, fején turbán, nyakán vastag nyakperec (torques), csuklóin karperecek. Az asszony a termékenységet jelképező almát, a férfi szerszámot tart a kezében.
A letört feliratból csak néhány betű maradt meg:
---]sen/[---/---


2015. március 13., péntek

Odüsszeia: Huszonkettedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Huszonkettedik ének: A kérők megölése (1-501)

   Antinoosz az első, akit Odüsszeusz lenyilaz. Odüsszeusz felfedi magát a kérők előtt, rémület tör ki. Eurümakhosz próbálja menteni a helyzetet és az életükért könyörög: Antinoosz volt minden bajok okozója, ő akarta megölni Télemakhoszt, de ő most már halott, így Odüsszeusz kímélje meg a többieket. Sőt, még kincseket is összehordanak neki, kárpótlásként a fogyasztásukért. Ám Odüsszeusz őt is lenyilazza, eszében sincs kegyelmezni senkinek. Amphinomoszba Télemakhosz mártja a lándzsáját. Télemakhosz hoz fegyvereket és sisakot, a kondást, Eumaioszt is felfegyverzi. Melantheusz fegyvereket és pajzsot hoz a kérőknek, így azok is fel tudnak szerelkezni.
   Eumaiosz rájön az árulásra: Melantheuszt elfogja a csűrben, összeköti kezét – lábát és egy oszlophoz kötözi, hogy ne tudjon segíteni a kérőknek.
   Pallasz Athéné Mentór alakjában jelenik meg. Odüsszeusz sejti, hogy ő maga az istennő, ám úgy beszél vele, mintha Mentór lenne. Damasztoridész Ageláosz is próbál segítséget kérni Mentórtól a maga ostoba módján: ne küzdjön Odüsszeusz mellett, a kérők ellen, mert őt is megölik. Athéné maga azonban nem harcol: fecske képében a háztetőre száll. Az Odüsszeuszék csapatára dobott lándzsákat azonban mind eltéríti. A lantos Odüsszeusz térdét átkulcsolva könyörög kegyelemért.
   Télemakhosz elmondja, hogy míg Odüsszeusz távol volt, a lantos tényleg rendesen viselkedett, így neki megkegyelmeznek. Medónnak is megkegyelmeznek, mert amíg Télemakhosz kicsi volt, óvta, vigyázott rá. Akinek megkegyelmeztek, azokat kiküldik az udvarra, Zeusz oltáránál ülnek le és várnak, amíg Odüsszeusz befejezi a mészárlást.
Odüsszeusz behívatja a dajkát, Eurükleiát. A dajka a sok kérő leölt tetemét látva ujjongani szeretne, de Odüsszeusz figyelmezteti, hogy csak csendben örüljön, mert a leölt emberek felett ujjongani kegyetlen dolog. Odüsszeusz arra kéri Eurükleiát, adjon számot a szolgálók tetteiről, míg ő távol volt: ki hűséges hozzá és ki fordult ellene. Eurükleia tizenkettőt nevez meg, akik sem Penelopét, sem Télemakhoszt nem tisztelték. Odüsszeusz behívatja a tizenkét megnevezett szolgálót. Velük hordatja ki a halottak tetemét, velük takaríttatja ki a csata helyszínét. A bűnös szolgálók keservesen sírnak. Amikor végeztek, Télemakhosz és Eumaiosz az udvarban leölik a hűtlen szolgálókat (felakasztják őket).
   Melantheuszt ekkor elővezetik az udvarra és kegyetlenül megkínozzák (belehal?), majd mindannyian visszamennek az immár rendezett csarnokba. Eurükleia behívja a terembe a hűséges szolgálókat is, akik nagyon megörülnek régi gazdájuknak, csókkal borítják. A termet megtisztítják, kénkővel füstölik ki.

2015. március 12., csütörtök

Odüsszeia: Huszonegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Huszonegyedik ének: Az íjverseny (1-434)

   Penelopé előkészíti Odüsszeusz íját és nyilait. Ezt az íjat Odüsszeusz még Lakedaimónban kapta ajándékba Íphitosz Eurütidésztől („haláltalanokra hasonló”). Kalózok háromszáz birkát raboltak el az ithakai parasztoktól, ezért Odüsszeusz kárpótlásért ment Messzénébe, itt találkozott Íphitosszal. Íphitosz eltűnt tizenkét kancáját kereste, ám amikor Héraklésznél vendégeskedett, Héraklész a vendég tiszteletének minden szabályát fölrúgva megölte őt és a tizenkét kancát megtartotta. Ekkor (mielőtt meghalt) adta Íphitosz az íjat Odüsszeusznak, ő az íjat Eurütosztól, az apjától örökölte. Odüsszeusz cserébe kardot és dárdát adott. Odüsszeusz háborúba sohasem vitte magával ezt az íjat, a barátság emlékére otthon őrizte.
   Penelopé kihirdeti a versenyt: aki Odüsszeusz íjával átlő a tizenkét fejsze fokán, ahhoz megy feleségül. Antinoosz titokban bízik benne, hogy ő lesz az, aki megnyeri a versenyt, ám ő lesz az első, aki megízlelheti Odüsszeusz nyilát (sértegette Odüsszeuszt és a többieket is ellene hangolta).
   Télemakhosz leássa a fejszéket (a termekben döngölt padló van, ezért lehet bent leásni a fejszéket), maga is megpróbálja az íjat, de felajzani sem tudja. Utána Leiódész (Oinopsz fia) próbálja meg, ám ő sem tudja még felajzani sem. Antinoosz utasítja Melantheuszt, a kecskepásztort, hogy hozzon faggyúkorongot és gyújtson be, hátha ettől megpuhul az íj. Így sem tudták a kérők fölajzani az íjat. Az udvarban Odüsszeusz felfedi magát Eumaiosz és a kondások előtt. A segítségüket kéri: a nőket zárják el, a kérőket pedig ne engedjék ki a palotából.
   Odüsszeusz Antinooszt kéri, hadd tegyen egy próbát az íjjal. A dölyfös kérő elutasítja, nagyon lekezelően beszél vele. Penelopé avatkozik közbe: miért ne próbálhatná meg az íjat bárki? Télemakhosz közben betereli az anyját és a nőket a felső termekbe. Eumaiosz adja az íjat Odüsszeusz kezébe. Odüsszeusz végre a kezében foghatja szeretett fegyverét, gondosan megtapogatja, hogy nem rágta-e meg a szú, amíg távol volt. Erőlködés nélkül fölajzza az íjat. A nyíl akadálytalanul suhan át a tizenkét fejsze fokán. Döbbent csend. Télemakhosz idő közben felfegyverezte magát.

„Most pedig itt az idő vacsorát készíteni nekik
napfényben, s azután még máshogyan is mulatozni
tánccal, lantszóval, mely a víg lakomák koronája.”
(428-430 Devecseri Gábor fordítása)

Herennius Etruscus feliratos bázisa

Quinto Herennio Etrusco Messio Decio nobilissimo Caesari nostri Leg(io) II Adi(utrix) ter pia ter fidelis constans Traiana Deciana devota numini maiestatiq(u)e eius.

Fordítás: Quintus Herennius Etruscus Messius Deciusnak, a legnemesebb Caesarunknak! A „háromszorosan kegyes”, „háromszorosan hűséges” és „állhatatos”, „Traianus Decius” kitüntető címekkel felruházott legio II Adiutrix (állítja a feliratot az uralkodó) isteni erejének és méltóságának elkötelezett hűsége jeléül.

A feliraton említett Herennius Etruscus, Traianus Decius császár (kru.249-251) idősebbik fia volt. Kru.250 nyarán kapta meg a caesari címet.


2015. március 10., kedd

Szarkofág előlapja

    A felirat két oldalán egy –egy fülke, bennük ülő, csuklyás geniusok – az alvilági istenségek – ábrázolása. A feliratos mező középen eltört, felirata léckeretben:

   D(is) M(anibus)./ M(arco) Ul[p(io)---v] ete(rano) leg(ionis)/ II Ad(iutricis) p(iae) [f(idelis) qui v]ixit ann(is) LX [---si]bi et Aur(eliae)/Iul(iae) Ad[---coni]ugi eius/ f(aciendum c(uravit).

  A halotti isteneknek. Marcus Ulpius, ..nak, a legio II Adiutrix pia fidelis veteranusának, aki 60 évet élt, (még életében) magának és Aurelia Iuliának, feleségének készítette.



2015. március 9., hétfő

Arria Severa szarkofágja (i.sz.3.sz. első fele)

D(is) M(anibus) Arriae Sever(a)e q(uae) vix(it) ann(is) LX Aelia Martina filia et heres et Ael(ius) Crescentianus immunis Leg(ionis) II Ad(iutricis) f(aciendum) c(uraverunt)

A halotti isteneknek! A 60 éves korában elhunyt Arria Severanak. (A síremléket) lánya, egyben örököse Aelia Martina, valamint Aelius Crescentianus, a Legio II Adiutrix szolgálatok alól mentesített katonája állította.

immunis: a sáncmunkák és az őrségadás alól mentesített katona.



2015. március 7., szombat

A latin macska megmondja#19


Odüsszeia: Huszadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Huszadik ének: A kérők leölése előtt (1-394)

   Odüsszeusz lent alszik az előcsarnokban. Nem is alszik, éberen figyel, gondolkodik. Előjönnek a nők a termekből és a kérőkkel szerelembe vegyülnek. Odüsszeuszt annyira dühíti a dolog, amit a saját házában tapasztalt, hogy már azt tervezi, az éj leple alatt orvul legyilkolja a kérőket.
   Athéné álmot bocsát Odüsszeusz szemére, hogy pihenjen, a sorsa most már jobbra fog fordulni. Penelopé felébred, zokog, és Atremiszhez fohászkodik, hogy vegye el az életét, mert nem akarja, hogy más férfi lelje benne örömét, és ha halott lenne, legalább láthatná szeretett férjét (az összes kérő hitványabb, mint Odüsszeusz, egyik se ér a nyomába).
   Odüsszeusz jelet kér Zeusztól és meg is kapja. A tiszta égboltból mennydörgés hallatszik, egy lisztet őrlő asszony mondja is, hogy ez minden bizonnyal egy csodajel, és reméli, hogy annak a jele, hogy az utálatos kérők az utolsó ebédjüket fogyasztják. A nők takarítanak és felkészítik a házat az újabb napra.
   Megjön Eumaiosz is, három hízott malacot hoz. Megjön Melantheusz is, kecskét hoz. Nem bírja megállni, hogy ne kötözködjön Odüsszeusszal. Philoitosz két tehenet hoz a lakomához, ő még nem találkozott a koldus Odüsszeusszal. Kézfogással üdvözli a vendéget, barátságosan viselkedik. Philoitosz elmondja, hogy már régen el kellett volna szöknie, más király szolgálatába állnia, de ő még mindig reménykedik, hogy Odüsszeusz haza tér és rendet tesz. Odüsszeusz meg is ígéri neki, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog térni, Philoitosz pedig segítő kezet ígér a kérők leöléséhez. Többen azért barátságosak a koldussal, mert így képzelik Odüsszeuszt is, ha még él, hogy valahol máshol koldusként bolyong; szánják.
   Közben a kérők Télemakhosz elveszejtését tervezgetik. Közben madárjós-jelet látnak: balról egy hegyi sas suhan felfele, karámban gyönge galambbal. Amphinomosz értelmezi a jelet: ő egyértelműen úgy látja, hogy Télemakhosz elölésének sikerét jelzi.
   Télemakhosz a koldust a lakomázó csarnokban ülteti le egy kis asztalhoz (ez egy igen provokatív dolog). Bántani nem merik ugyan a kérők Odüsszeuszt, de szavakkal igen erőteljesen bántalmazzák.
   Ktészipposz (Szamé szigetéről) egy ökörlábat hajít Odüsszeuszhoz, de Odüsszeusz elhajol, a lábcsont a falnak csattan. Damasztoridész Ageláosz próbálja Télemakhoszt jobb belátásra bírni: Odüsszeusz már sohasem fog hazatérni, ideje lenne, hogy Penelopé végre férjhez menjen és akkor a kérők sem pusztítanák tovább a ház vagyonát. Athéné a kérők eszét kicsavarta, csak vihognak, mint a veszett kutyák. Az őrület eluralkodik. Theoklümenosz emelkedik szóra, jelezvén, hogy baj van:

„Jaj, nyomorultak, míly átok sujt? Éjbe borult már
teljesen arcotok és fejetek, meg a térdetek is lenn,
úszik a könnyben az orcátok, fölhangzik a jajszó,
ázik a síkos vérben a fal meg a szépmivü fülkék,
árnyakkal telt már meg a csarnok, telt meg az udvar,
szállnak a mély Ereboszba, homályba; a nap kialudt már,
nincs odafönt, s a sötétségnek vészes köde terjeng.”
(351-357, Devecseri Gábor fordítása)

   De a kérők tovább nevetnek. Eurümakhosz jelzi, hogy ha sötétnek találja bent a helyzetet, hát menjen ki. Hiába menne el, a közelgő vész elől nem lehet elég messzire szaladni, egyiküknek sem, mert mindannyijukat utoléri a végzetük, hogy Odüsszeusz javait pusztították/pusztítják. Eurümakhosz el is megy Peiraiosz házához, ott be is fogadják. A kérők nem törődnek a közjátékkal, tovább lakomáznak és Télemakhoszt piszkálják. Közben Penelopé is odahúzott egy széket, szem- és fültanúja volt a kérők gyalázatos viselkedésének.

Odüsszeia: Tizenkilencedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Tizenkilencedik ének: Odüsszeusz és Penelopé beszélgetése, a lábmosás (1-604)

   Odüsszeusz utasítja Télemakhoszt, hogy pakolja el a fegyvereket. Ha a kérők kérdezik, minek vitte el őket, mondja azt, hogy már nem olyanok, mint régen („megfeküdt már mindje”) = tönkre mentek. Felviszik őket a nők termeibe. Másnap a nőket is el kell zárni.
Télemakhosz lepihen, Odüsszeusz továbbra is szemmel tartja a házat. Este a nők lakomára készülődnek. Melanthó, a szolgálólány megszidja Odüsszeuszt, hogy csak legyeskedik a nők körül. Ám Odüsszeusz figyelmezteti, hogy könnyem megfordulhat a jó sora, ha hazatér Odüsszeusz.
   Penelopé kikérdezi Odüsszeuszt, beszélgetnek. Penelopé maga meséli el a cselt, hogyan tudta kikerülni három évig a kérők ostromát (halotti leplet szőtt nappal, majd éjszaka lebontotta; egy szolgálólány árulja el, a kérők jól leteremtik és megfenyegetik, hogy most más döntenie kell). Odüsszeusz azt mondja magáról, hogy Krétai, Ídomeneusz testvére, őt Aithónnak hívják. Penelopé nagyon zokog, de Odüsszeusz megvigasztalja, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog érkezni, már itt van a közelben.
   Eurükleia, az öreg szolgáló megmossa Odüsszeusz lábát. Eurükleia felismeri Odüsszeusz lábsebét: vadkan ejtette, amikor Odüsszeusz a Parnasszoszon járt Autolükosznál (Autolükosz: tolvajlásban és hamis esküvésben bárkit felülmúlt; Hermésztől kapta ezt a képességét, neki áldozott sokat). Autolükosz épp Ithakában járt, amikor a lánya fiút szült. Eurükleia a térdére tette a csecsemőt, és arra kérte, hogy nevezze el (Autolükosz ígéretet tesz, hogy ha Odüsszeusz ellátogat hozzá a Parnasszusra, sokat ad neki a kincseiből). Így kapta az Odüsszeusz nevet Autolükosztól. Odüsszeusz anyjának anyja Amphitheé, amikor Odüsszeusz elment hozzájuk, nagy szeretettel fogadták. Másnap Autolükosz fiai és Odüsszeusz vadászni indultak. A Parnasszoszon találkoztak a vadkannal, aki térde fölött megharapta Odüsszeusz lábát, jó darabot kiharapva belőle, ám a csontot nem érte támadás (nem lett maradandó baja).
   Eurükleia felismeri ezt a sebet, ám Odüsszeusz a torkánál ragadja meg a szolgálót, és megesketi, hogy senki sem tudhatja meg a házban, hogy Odüsszeusz már itt van. Penelopé elmeséli az álmát Odüsszeusznak, és kéri, hogy fejtse meg: álmában egy sas csapott le ludaira, mindet meg is ölte, a ludak pedig holtan hevertek a teremben. A nők sírtak. A sas visszarepült a ház tetejére, és azt mondta Penelopének, hogy ő az ura, és csúf halált hozott a kérőire (ludak). Odüsszeusz szerint ez egy egyértelmű jel, ám Penelopé kétkedik. Az álmok két kapun át jönnek a közelünkbe, az egyik szaruból van, a másik elefántcsontból. Azok az álmok, melyek az elefántcsonton keresztül érkeznek, csalókák, csak hitegetnek, ám a szarun át érkező álmok mutatják meg a színigazat. Penelopé tart tőle, hogy ez az álom is elefántcsont kapun keresztül érkezett.
   Penelopé másnapra íjászversenyt hirdet. Odüsszeusz fejszéit sorban kirakják a termeiben, akár a hajóbordákat. Odüsszeusz annak idején mind a tizenkét fejsze fokán át tudott lőni. Ezt tűzi ki Penelopé: aki Odüsszeusz íját fel tudja ajzani és mind a tizenkét fejsze fokán át tud lőni, ahhoz megy feleségül.

2015. március 5., csütörtök

Odüsszeia: Tizennyolcadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Tizennyolcadik ének: Odüsszeusz és Írosz ökölharca (1-428)

   Írosz (Arnaiosz) koldus Odüsszeusz házában, állandóan a hasát szeretné tömni. Odüsszeuszt, a másik koldust el akarja kergetni a palotából. Antinoosz verekedésre biztatja a két koldust: aki győz, az attól kezdve velük lakomázhat.
   Összecsapnak: Odüsszeusz egy gyors ütéssel leteríti Íroszt. Penelopé le akar menni a férfiterembe, de Athéné álmot bocsát rá: ezalatt a szolgálók megfürösztik, Athéné pedig megszépíti a testét.
   Arra kéri Télemakhoszt, hogy ne időzzön túl sokat a kérőkkel, mert azok gonoszok, rossz hatással vannak rá. Meg is feddi amiatt, hogy engedte, hogy a vendég ökölharcba bonyolódjon – ezt nem lett volna szabad hagynia. A kérők körüllengik Penelopét, nyásjaskodnak és hízelegnek neki, Odüsszeusznak pedig ezt is el kell tűrnie. A kérők egymással is szüntelenül civakodnak.

2015. március 3., kedd

Odüsszeia: Tizenhetedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

Tizenhetedik ének: Télemakhosz hazaérkezése Ithakába (1-606)

   Télemakhosz hazamegy a palaotájukba. Legelőször Eurükleia, a dajka látja meg. Mindenki nagyon örül neki. Penelopé sír az örömtől. Télemakhosz a kérők közé megy, Athéné isteni bájt hint rá. Télemakhosz elmeséli az útját, és azt, hogy megtudta, Odüsszeuszt Kalüpszó nimfa tartja fogságban. Arról azonban nem szól, hogy ő már találkozott is az apjával.
   Theoklümenosz azonban azt jósolta Penelopénak, hogy Odüsszeusz már itt van a szigeten.
   Közben Eumaiosz beviszi a koldus Odüsszeuszt a városba. Ott Doliosz fia, Melantheusz hajtja épp a kecskéit haza. Jól leszólja a koldust és Eumaioszt, hogy a koldusok lusták dolgozni, csak potyázni akarnak, bezzeg ha dolgoznának, nem lennének ilyen siralmas állapotban. Jól bele is rúg a koldusba, erre Odüsszeusz azon gondolkodik, hogyan ölje meg. Végül nem tesz semmit, csak tűr.
   Eumaiosz Odüsszeusz palotájához vezeti a koldust. A palota mellett, a trágyában, ott fekszik Odüsszeusz tetves kutyája, Argosz. A kutyát még kicsi korában nevelte Odüsszeusz, de aztán elment Trójába. Argosz megpillantja Odüsszeuszt és farkcsóválva utolsó erejével megpróbál odamenni hozzá. Már öreg a kutya (20 év telt el), amint odahúzza magát régi gazdájához, meg is hal.
   Odüsszeusz belép a palotába, a kérőket sorra járja és koldul, és megtudja, ki az, akiben van egy kis emberség, és ki az, aki kegyetlen: bár ez sem fogja őket megmenteni a rájuk váró haláltól. Antinoosz kifejezetten bántó szavakat vág a koldus, majd Eumaiosz fejéhez. Aztán még egy zsámolyt is hozzávág Odüsszeuszhoz, de az meg se moccan. Ezen a tettén azért a többi kérő is megbotránkozik: mi van, ha a koldus valójában egy isten, aki ilyen emberi álcával járja a városokat, hogy felfedje, ki a jóra törekvő és ki a rossz. Ám Antinooszt ez egy cseppet sem érdekli. Penelopé magához hívatja a koldust, hogy kifaggassa, tud-e valamit Odüsszeuszról. Eumaiosz visszatér a malacokhoz.