2014. július 30., szerda

Arkhilokhosz: A hitszegő barát

A HITSZEGŐ BARÁT

...κύματι πλαζόμενος...

. . . . . . .vesse vad dagály
sodra a partig el őt:
és Szalmüdesszosznál a torzonborz hajú
trák csapat ejtse rabul -
sok rosszban lesz ott része, csúf rabszolgasors
bús kenyerét eszi majd!
Úgy leljenek reá, didergőn; fonja át
zöld moszatával az ár,
és ott kushadjon fogvacogva, szűkölőn,
mint nyomorult suta eb
dühöngő ár habtorlatán, - hadd lássam így
sínyleni őt, aki rám
tiport, az esküjét megszegte, - s egykor ő
volt a barátom, e gaz!

Franyó Zoltán fordítása


2014. július 25., péntek

Caesar sírja

  
1550-ben egy templomot építettek a templomba, melyet Iulius Caesarnak szenteltek. Ezen a helyen, ahol az "új" templom áll, itt hamvasztották el Róma első emberének a tetemét a merényletet követően. Mind a mai napig turisták kedvelt zarándokhelye, friss virággal emlékeznek a halhatatlan Caesarra, aki maga volt Róma.

2014. július 20., vasárnap

Dionüszosz és a bor ünnepe

  Dionüszosz a bor és a szenvedélyeket felszabadító eksztázis istene. Dionüszosznak hat ünnepe volt egy évben, ezek közül a szőlőtő és a hordó ünnepe ősszel, a borsajtó ünnepe januárban, a hordónyitás ünnepe tavasszal került sorra.
  A görög mitológia Dionüszosznak tulajdonítja a bor megismertetését az emberekkel. Amikor az isten megszállt a halandó Ikariosz királynál és lányánál, a vendéglátásért cserébe borostömlőt ajándékozott. A király megkínálta a pásztorokat borral, akik lerészegedtek, s mivel az ismeretlen bódultságot a mérgezés tüneteivel azonosították, meggyilkolták a királyt, testét pedig temetetlenül hagyták. A görögök számára az egyik legnagyobb büntetés, amikor egy halottat nem temetnek el, – gondoljunk csak Antigoné tragédiájára – mivel a halott lelke bolyong és nem jut el az alvilágba. Érigoné, a király lánya találta meg apja holtestét, fajdalmában pedig felakasztotta magát az apja fölé hajló fára. Dionüszosz megharagudott a görögökre, büntetésül Attika asszonyai és lányai felakasztották magukat, mint Érigoné. Az átok csak azután szűnt meg, miután felelősségre vonták a gyilkosokat.
  Dionüszosz a bor, a szenvedély és a költészetnek is ihletet adó „szent őrület” istene. A bor szempontjából legfontosabb ünnepe az Anthesterion hónapban, vagyis a február-márciusban tartott dionüszia. A három napos ünnep elején csapra ütötték az újbort, a szolgák és az urak közösen mulattak. A következő napra, a kannák ünnepére az archon basileus, a bírói testület elnöke hívta meg a vendégeket, akik versenyt ittak egymással. Fődíj rendszerint lepény vagy borostömlő volt. A középső nap másik kiemelkedő eseménye volt, hogy az archon basileus feleségét jelképesen összeadták Dionüszosszal. Végül az utolsó napon áldozatot mutattak be az elhunyt emberek lelki nyugalma érdekében.
  Ezen kívül számos ünnep emlékezett meg Dionüszoszról és a borról. Decemberben vidéken ünnepeltek, ilyenkor ittak először újbort, a településen pedig a termékenységet szimbolizáló phalloszt vitték körbe. Az ünnep városi megfelelőjét egy hónappal később tartották, lakoma egészítette ki a vigasságot.
versailles-i szoborcsoport
  Ősszel és tavasszal megtartott ünnepei, a Dionüsziák (amelyek egyben a klasszikus görög dráma kialakulásának és bemutatásának hátteréül szolgáltak) a magát újjászülő diadalmas élet misztériumát fejezték ki.
  A világot meghódító Dionüszosz diadalmeneteinek története a szőlőtermesztés és borkészítés elterjedésére utal, amely egyben kultuszának ismertté válásával is járt. (Az Indiát meghódító Dionüszosz története Nagy Sándor hadjáratának hellenizmus kori költői előképe.) Dionüszosz egyszerre „áldásos és barátságos”, valamint „ragadozó és vad” (Euripidész: Bacchánsnők), csakúgy, mint az ember számára a természet, valamint a bor kiváltotta mámor. Mellékneve Bakkhosz („lármás”), mivel ittasan, hangoskodva, zenével és tánccal ünnepelték.
   Szimbolikájának szerves részévé váltak jellegzetes ismertetőjegyei. Növényi attribútumai, a mindent befutó kúszónövények – a borostyán/repkény és a szőlő – a túláradás, a mindenütt elhatalmasodó, mindent egybefogó, legyőző életerő kifejezői. Dionüszosznak és kísérőinek koszorúi ezekből a növényekből készültek, s ezek díszítik a fallikus termékenyítő erőre utaló, fenyőtobozban végződő thürszosz-botot is: „Thürszosszal vonulók első ura […] Dionüszosz atyánk, koszorús borozóknak / híve” (Ión: Fohász Dionüszoszhoz) (fenyőtoboz, thürszosz).
  Az isten fogathúzó ragadozó állatai, az oroszlánok, párducok, tigrisek és hiúzok a bortól megszelídített vadság kifejezői (leopárd/párduc). A bika vagy kecske alakban tisztelt Dionüszosz a termékenyítő erő, a fallikus életerő szimbóluma (kecskebak). Kísérői, a szatüroszok/faunusok nevelője, a bölcs Szilénosz/Silenus és a nimfák az isten természeti erőkkel való szoros kapcsolatát jelzik. Eksztatikus és a közös mámor örömében feloldódó orgiasztikus kultuszát a bakkhánsnők/mainaszok mítoszai örökítették meg. Ő az „asszonyok őrjítője” (Homéroszi VII., Dionüszosz-himnusz, 17); kultuszában elsősorban nők vettek részt, ahogy nevelői és követői közt is fontos szerepet játszottak a nimfák. Dionüszosz párja a Thészeusztól elhagyott Ariadné, akinek jegyajándékul adott aranykoszorúja (aranykoronája) az égbe emelkedve csillagképet alkotott.
Szilénosz a gyermek Dionüszosszal
 Rómában Liber Pater/Bacchus néven tisztelték. A Liber Pater eredetileg Jupiter egyik megszólításának önálló istennévvé alakítása, amelyet Dionüszoszra ruháztak a római panteon hellenizálódása során.
   A Jupiter–Juno–Minerva arisztokratikus istenhármassal szemben az ún. plebejus istenhármas tagja Ceres (Démétér) és Libera (Perszephoné vagy Ariadné) mellett. Ünnepét, a Liberaliát március 17-én tartották Rómában.
   A római költészetben a klasszikus görög hagyományoknak megfelelően Bacchus a bor feloldó ereje által adományozott mámor megtestesítője: „Vert szív belőled szívja az új reményt […] Veled marad a vén Liber” (Horatius: Ódák, III. 21).
  A középkorban az ősz, a szőlő szüretelésének ábrázolásain tűnik fel a Dionüszoszhoz kapcsolódó antik ikonográfiai hagyomány.
  A vágánsköltészetben is a bor és a mámor megtestesítője: „Bacchus, dicső istenünk” (Carmina Burana; Bacche, benevenies).

KEDVES ÉS KÍVÁNATOS
(Bacche, benevenies)
(részlet)
Bacchus, dicső istenünk,
itt ülünk mi együtt,
s íme, adományidat,
vígan szürcsölgetjük.
Ez a jóbor, tiszta jóbor,
zamatos, csodás bor,
talpig férfi lesz az ember
tőle, büszke, bátor!

Tégedet dicsőitünk,
dallal, egyre többen,
s méltó is vagy erre te,
most s minden időkben.
Ez a jóbor, tiszta jóbor,
zamatos, csodás bor,
talpig férfi lesz az ember
tőle, büszke, bátor!























Fordította:Jékely Zoltán

  Csokonai Vitéz Mihály Bakkhushoz című költeménye tulajdonképpen egy kis olasz vers fordítása, de nem szó szerint, hiszen a magyar butéliákról ismert feliratok ma is ismerős stílusában ülteti a költő magyarra, így kitűnő stílusparódia válik belőle.

Bakkhushoz
(Csokonai Vitéz Mihály)
Bakkhus. Atyám.
Minekutánna.
A. Szőllőknek. Nagyobb. Részét.
A. Jég. Elverte.
Én. Furmintházi.
Tartzali. Szőllősgazda.
Néked. Szentelem. Ezt.
A. Te. Eleven. Képeddel. Megékesített.
Öreg. Kantsót.
Minthogy. Belőle.
A’mint. Szoktam.
Sokat. Nem. Ihatok.
Keveset. Nem Akarok.

2014. július 14., hétfő

Minótaurusz, az örök rejtély

  A mítosz szerint mielőtt Minósz királlyá lett volna, jelet kért Poszeidóntól, hogy vajon ő vagy fivére lesz-e az uralkodó. Poszeidón Minósznak jósolta a királyságot és ennek jeléül egy fehér bikát küldött, amelyet Minósznak fel kellett volna áldoznia a jóslat beteljesülésekor. Minószt azonban elbűvölte a tengerből előbukkant fehér bika szépsége, nem ezt áldozta fel, hanem egy másik bikát, remélve, hogy Poszeidón nem veszi észre a cserét.
  Poszeidón haragjában őrületet küldött Minósz feleségére, Pasziphaéra, így az asszony olthatatlan szerelemre lobbant- a bikával. Az ezermester Daidalosz segítségével Pasziphaé megtalálta módját, hogyan egyesüljön a bikával, és ennek a násznak az eredménye lett Minótaurosz (zárójelben megjegyezném, hogy az ókori római amfiteátrumi játékok során volt egy ilyen kivégzési mód, hogy egy asszonyt egy bikába zártak...). Minótaurosznak emberteste volt, bikafejjel és farokkal, emberi szelleme, egy bika testi erejével. Amíg gyermek volt, Pasziphaé dajkálta, de később már nem tudta kezelni vérengző sarját.
Miután Minósz tanácsot kért a delphoi jósdától, knósszoszi palotájában egy óriási labirintust építtetett Daidalosszal, és ott helyezte el a Minótauroszt. A labirintusban kószáló bikát emberhússal etették, ami lábon sétált be, és a kívánt ideig friss maradt.
mínoszi bikaportré
  Az athéniek megölték Androgeuszt, Minósz fiát, mivel féltékenyek voltak a sportban elért sikereire. Minósz bosszúhadjáratot indított Athén ellen, és a győzelem után azt követelte az athéniaktól, hogy minden kilencedik évben (egyesek szerint évente vagy hét évente) hét ifjút és hét leányt áldozzanak a Minótaurosznak (lehetőleg szüzeket, nyilván a szexualitás elrontotta volna az ízüket). Amikor már harmadszorra kellett küldeni az áldozatot, Thészeusz önként jelentkezett, hogy megölje a szörnyet. Minósz lánya, Ariadné szerelmes lett Thészeuszba, ezért egy bűvös kardot adott neki, hogy le tudja győzni a Minótauroszt, valamint egy gombolyag fonalat, aminek segítségével kijuthat a labirintusból. Minósz haragjában Daidaloszt és fiát, Ikaroszt záratta a labirintusba.
   Thészeusz, a hős, aki végül megölte az athéni szüzeket és fiatalságot tizedelő bikát, később csúnyán elbánt Ariadnéval. De erről majd máskor. Az egy másik történet.

2014. július 11., péntek

Cikkajánló

 



   A Laudator blogra zseniális cikk került fel a mai napon, mindenkinek javaslom elolvasásra. A téma a kukac-@- és annak latin eredete. Igazi nyári csemege, nem csak latin fanoknak!!! A cikket ide kattintva olvashatod el.

2014. július 7., hétfő

Türtaiosz: Harci dal

ΗΑRCΙ DAL
 
Ö Αγετ’ oe Σπάςτας εÈ άνδςου...
 
Nosza, hősökkel dús Spárta
fia mind, méltó az apákhoz,
balkézzel a pajzs-karimát ki!
s rázzátok bátran a dárdát,
még életetek se kimélve,
hiszen ez nem Spárta szokása.

Devecseri Gábor fordítása


2014. július 3., csütörtök

Róma, az örök szerelem

   Forum Romanum, ami bárhonnan nézve szép. Azt hiszem az életben legalább egyszer el kell menni Rómába. Ez az a hely, amit nem lehet elégszer megnézni, ez az a hely, amit át kell élni, amit át kell érezni. Róma, az örök szerelem. Remélem nektek is...

2014. július 2., szerda

Néhány gondolat a szépségről

   "Láttam egyszer- mesélte Iszkhomakhosz-, hogy a feleségem alaposan bekente az arcát ólomfehérrel, hogy világosabbnak tűnjék, mint amilyen valójában, meg jó sok pirosítóval, hogy pirosabb legyen az arca, mint természetesen, és még magas talpú cipőt is húzott, hogy magasabbnak lássák. - Mondd csak, asszonyom, fordultam hozzá-, mikor tartanál jobb üzlettársnak, ha pontosan megmutatnám neked, amink van, és nem dicsekednék, eltúlozva gazdagságunkat, de nem is rejtenék el előled semmit, vagy ha félrevezetnélek, és azt állítanám, hogy jóval gazdagabb vagyok, mint valójában? . - Ne is mondj ilyet- vágta rá azonnal-, és ne viselkedj így! Ha ilyen lennél, nem tudnálak teljes szívemből szeretni. -Mikor tartanál szeretetreméltóbb társadnak, ha a testemet úgy akarnám átadni neked, hogy egészséges és erős vagy ha pirosítót és szemfestéket kennék magamra, és téged megtévesztve hálnék veled, hiszen nem a bőrömet, csak a pirosítót látnád és érintenéd meg? - Én bizony szívesebben érintenélek meg téged, mint a pirosítót. - Hát tudd meg, asszonyom - mondta Iszkhomakhosz-, hogy kedvesebb számomra a természetes arcszíned, mint a fehérítő vagy a pirosító." Iszkhomakhosz tovább tanítja fiatal feleségét, hogy az erőteljes házimunka legjobb módszer az egészséges arcszín megszerzésére." 
(Xenophón: A gazdálkodásról)

festett Venus

2014. július 1., kedd

Könyvajánló: Epiktétosz összes művei

Epiktétosz összes művei
Steiger Kornél fordításában és jegyzeteivel.
Gondolat Kiadó,
Budapest, 2014.
3990 Ft.


„Mikor bukott el Akhilleusz? Amikor Patroklosz meghalt? Távolról sem! Akkor, amikor haragra gerjedt, amikor a nő elvesztését siratta, amikor megfeledkezett róla, hogy nem azért van ott, hogy szeretőket szerezzen magának, hanem azért, hogy harcoljon. Ezek az igazi bukások az ember életében, ez az ostrom, ez a kapituláció: amikor a helyes nézetek megsemmisülnek, amikor kivesznek az emberből.”
Epiktétosz a Kr. u. 1–2. században élt, sztoikus filozófus volt. Jelen kötet tartalmazza minden fennmaradt szövegét. Főműve, az Arrhianosz által lejegyzett Beszélgetések (Diatribai) négy könyve és a töredékek itt olvashatók első ízben magyarul, míg a legfontosabb tanításokat röviden kifejtő Kézikönyvecske (Enkheiridion) terminológiai szempontból javított fordításban jelenik meg újra.
A szövegek egyedülálló bepillantást nyújtanak a sztoikus etika érett korszakába, de nem csupán történeti szempontból érdekesek: Epiktétosz számára a filozófia elsősorban arra tanít, miként kell élnünk. Bár a főmű tömören számot ad az alapvető sztoikus metafizikai tanításokról is, a – sokszor mester és tanítvány között zajló – beszélgetések témája nagyon is gyakorlati: hogyan kezelhetünk megfelelő módon bizonyos nehéz élethelyzeteket és negatív érzelmeket, amelyekkel minden embernek szembesülnie kell. Az epiktétoszi tanítás legfontosabb alapelve az, hogy meg kell tanulnunk különbséget tenni azon dolgok között, amelyek rajtunk múlnak, és azok között, amelyek nem, mert csakis így tehetünk szert a zavartalan lelkiállapotra.
A kötetet az epiktétoszi alapfogalmak szótára, valamint Steiger Kornél tanulmánya zárja, amely Epiktétosz „lélekterápiájának” mozzanatait elemzi, s elhelyezi a filozófus gondolkodását a sztoikus filozófia történetében.
A cikk forrása: www.okorportal.hu