2014. április 29., kedd

Van saját napórám!

A Latin napi ige- Verbum Dei Quotidianum oldalon kaptam egy napórát! Egészen bearanyozta a napomat, az én idézetemet fordították latinra:

"Ha mindenhol árnyékot látsz, lehet, hogy te magad takarod el a napot."

A latinimádók kis közösségét megtaláljátok a facebook-on itt
Teljesen fel vagyok dobva!!! 

2014. április 24., csütörtök

Római kalendárium- mozaikokon

Ianuarius, a római év első hónapja, a Köztársaság idején 29 napos volt ez a hónap, Iulius Caesar naptárreformja során még két napot adott hozzá

Februarius hónappal Róma legendás alapítójára, Romulusra emlékeznek. Az év Numa Pompilius előtt még márciussal kezdődött, a plusz két hónapot i.e.153-ban adták hozzá.

Martius Mars istennek szentelt hónap, az ősi római naptári év első hónapja.



Aprilis az ünnepek, a földművelés hónapja

Maius a termények, termékenység hónapja, ekkor zajlott a Ludi Florae

Iunius, régi nevén Quintilis, Iulius Caesar tiszteletére kapta a ma is ismert nevét

Iulius, régi nevén Sextilis, szintén Iulius Caesar naptárreformja után nyerte el a ma ismert nevét

Augustus, az első római császár tiszteletére

September, az istenek ünnepeinek hónapja (Iupiter Optimus Maximus, Ludi Romani, stb.)

October, a hadászat és a mezőgazdasági munkák hónapja

November, a régi római naptár tizedik hónapja

December, a római naptár utolsó hónapja. Eredetileg ez volt a tizedik hónap, a nevét megőrizve változott át az új naptár szerint a tizenkettedik hónappá.

A hónapokat ábrázoló mozaik a Szúszai Régészeti Múzeumban

2014. április 23., szerda

Iliász:Huszonegyedik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Huszonegyedik ének: Harc a folyóknál (1-611)

    Akhilleusz a megáradt folyóból gyűjtögeti az alélt ifjakat az ígért áldozathoz Patroklosz teteménél, ahogyan azt megígérte barátjának. Lükáónt majdnem megöli, de Lükáón Akhilleusz lábait átölelve könyörög az életéért. Ám Akhilleusz nem kegyelmez, mondván, bár ő aztán a nagy hős, őt is utol fogja érni a végzet, ma este, vagy holnap, de mindenkinek ez a sorsa, hogy meghaljon. Ezzel a lendülettel le is szúrja Lükáónt , majd a testét a folyóba dobja, megtagadva tőle a tisztességes temetés lehetőségét.
    A következő, akivel szembe találkozik: Aszteropaiosz. Bár Aszteropaiosz egy folyó istenének a leszármazottja, nem győzheti le Akhilleuszt, pedig egy nagyobb isten ivadéka. Akhilleusz ezt ki is mondja, hogy egy nagyobb isten ivadékának törvényszerű, hogy győzedelmeskednie kell egy kisebb isten ivadékán. Le is szúrja Aszeropaioszt. Akhilleusz további áldozatai a folyónál: Müdón, Mnészosz, Asztüpülosz, Ainiosz, Tharsziosz, Therszilokhosz és Omphelesztész.
    Szkamandrosz, a folyó istene emberi alakban szól Akhilleuszhoz, elborzadva a mészárlástól, amit véghez vitt. Megkéri Akhilleuszt, hogy folytassa az öldöklést (ha ez már elengedhetetlen) a parton, mert a folyó medre immár megtelt a tetemekkel, a sok hullától nem tud lefolyni a víz. Bár az lenne a legjobb, ha befejezné a mészárlást. Akhilleusznak azonban esze ágában sincs abbahagyni az öldöklést, addig nem is hajlandó lassítani, amíg nem végzett Hektórral.
    Akhilleusz a habokba veti magát és a folyóra támad (!). De a folyóistent sem kell félteni: megárad, az Akhilleusz által leölt tetemekkel bombázza a hőst, aki épp csak egy kis szerencsével menekül meg attól, hogy elsodorja a folyó. Kiugrik a partra, menekül, de a felbőszült folyó megáradt hullámaival tovább üldözi. Már- már utoléri Akhilleuszt, aki az olümposzi istenekhez fohászkodik, hogy ne kelljen ilyen rútul végeznie, mint egy kondásfiúnak, adjanak neki dicső halált.
    Erre Poszeidón és Pallasz Athéné megfogják a kezét és nagy bátorságot öntenek a szívébe: neki az a sorsa, hogy legyőzze Hektórt, nem fog a folyóba fulladni. Ám Szkamandrosz fivérét, Szimoeisz folyót is arra biztatja, hogy ő is áradjon ki és támadjon Akhilleuszra.
    Héra nagyon aggódik Akhilleusz miatt, fiát, Héphaisztoszt kéri meg, hogy fékezze meg a folyókat a tűz erejével. Először a mezőn a holtakat égeti el, majd a folyópartot övező növényeket borítja lángba. Szkamandrosz Hérához fohászkodik, hogy állítsa le Héphaisztoszt, és esküt tesz, hogy akkor sem fog beavatkozni, ha Tróját felgyújtják az akhájok. Héra véget vet a fortyogó, forró folyó kínszenvedéseinek, Héphaisztosz nem tüzeli tovább a Szkamandroszt, a folyó csendesen visszasimul a medrébe.
    Árész teljesen kiborul, hogy Athéné minek avatkozik az emberek dolgába, hiszen Diomédészt is ő tüzelte fel, azután meg sorsára hagyta. Árész dühében Athénéra támad, de Athéné egy hatalmas sziklával fejbe vágja, megvédi magát. Aphrodité Árész segítségére siet, de Athéné őt is gondolkodás nélkül leteríti.
    Poszeidón Apollónt biztatja, hogy ők se maradjanak ki a csatározásból, pláne ezért ne, mert nekik kettejüknek van elszámolnivalójuk a trójaiakkal. Poszeidón és Apollón Zeusz akaratából egy évig szolgáltak Láomedónnál a trójai vár építésekor, ám amikor a bérek kifizetésére került volna sor, Láomedón nem fizetett, sőt azt mondta, hogy legyenek hálásak, amiért nem adja el őket rabszolgának (a két isten emberi álcában vett részt az építkezésen, a király pedig nem tudta, hogy istenekkel van dolga). Poszeidón most ezt a történetet vágja Apollón fejéhez, hogy ehhez a népnek semmi esetre sem lehetnek kegyesek. Erre Apollón sunyi módon kihátrál a harcból. Testvére, Artemisz, azon nyomban szóvá is teszi, hogy ha ilyen gyáva, akkor nem méltó az íj használatára. Héra arcul üti Artemiszt, erre Artemisz sírva szalad Zeuszhoz, az ölébe ül és elpanaszolja a sérelmeit.
    Akhilleusz közeledik a vár felé, a harcosok bemenekülnek és bezárják a kapukat. Agénór rohan ki a várból, hogy szembenézzen Akhilleusszal. Meg is támadja, de megsebesíteni nem tudja. Apollón ködbe burkolja Agénórt és kimeenkíti, míg Akhilleuszt egy hamis képpel elcsalja a vártól (Akhilleusz azt hiszi, hogy Agénór menekül előtte, utánaszalad, és mindig az az érzése, hogy mindjárt utoléri). Így az összes harcos szerencsésen be tud menekülni a vár biztonságába.

2014. április 18., péntek

A lerombolt romantika emlékére, a felújított Március 15-e tér

   A Március 15-e téren álló római erőd maradványai valahogy az életem részévé vált. Sokszor felkerestem az áthatolhatatlan húgyszag és szemétréteg ellenére is, valami vonzott benne. Ebből kifolyólag nem örültem az átépítésnek. Nyilván ez egy érzelemmel terhelt személyes vélemény, mert igenis szükség volt a tér modernizációjára és felújítására. Jobb így, hogy nem szemetes, szellősebb és átláthatóbb. De a falak azért nekem hiányoznak...
 ... És íme a felújított, megszépített, átszervezett tér:



ez egy üvegbura alatt pihen, napos időben szinte lehetetlen lekukkantani...


2014. április 15., kedd

Négy mondatig jutottam...

  Általam nagyra becsült magyar kiadó rendszeresen adja ki Paul Johnson angol történész munkáit. Idén Szókratész című művét dobta a piacra, Csák János fordításában. Egy kortárs angol az ókorról? Bevallom, már előre rossz érzéseim voltak, bár az előítéleteket gyakran erősítik a tapasztalatok. Mióta a nagy Michael Woodtól megtudtam, hogy Schliemann csak azért találta meg Tróját, mert egy angol megmondta neki, hol keresse, nem szavazok elsőbbséget az "onnan" érkező írásoknak, csak óvatosan merem kóstolgatni őket, nehogy rám zúduljanak, és agyonnyomjanak tévedhetetlenségük látszatával.
  Fent említett műben négy mondatig jutottam. Ennyi. Tudom, kevés. Magam is többet vártam ennél. Mentségképp ideírom őket, hátha valakitől megnyerem a feloldozást:
  1. " Minden kornak megvan a sajátos szelleme."  ( Egy Szókratészről szóló könyvben ez aztán erős kezdés. Nemcsak "megvan", de még "sajátos" is.)
  2. "Már az ókor derekán is csaknem azonos eszmék mozgatták a földrajzilag egymástól áthidalhatatlanul távoli társadalmakban élő eliteket."  ( "Már az ókor derekán is.." Miért, még mikor? "...csaknem azonos eszmék..." Most "csaknem" megtudtunk valamit. "...áthidalhatatlanul távoli..." Amíg az angolok nem hajóztak senki nem ment sehova.)
 3. "Lehet, hogy nem tudjuk megmagyarázni ezeket az egybeeséseket, de tanulmányozásuk a hasznunkra válhat."  (  Ahogy bármi tanulmányozása válhat a hasznunkra.)
 4. "Két és fél ezer évvel ezelőtt, a Kr.e. ötödik században a világ három fejlett részén, ahol már létezett ugyan, de még gyerekcipőben járt az írásbeliség  három kiemelkedő személyiség nagyon hasonló módon hangoztatta, hogy a civilizációt és a barbárságot elválasztó határvonalat módszeres erkölcsi neveléssel kell megszilárdítani."  (Tehát a világnak Kr.e. 500 körül három fejlett része volt, annyira fejlett, hogy még gyerekcipőben járt az írásbeliségük (az egyiptomiak után x ezer évvel!).)
Paul Johnson előtt 70 évvel az angolok előtt ismeretlen Hamvas Béla a következőképp fogalmazott. Figyelem, csalok! Ez kilenc mondat lesz:
  „Az emberi történet időszámításunk előtt körülbelül hatszáz esztendeig folyamatosan összefügg; ekkor egy vagy két, de semmi esetre sem több, mint három nemzedék alatt az idő megváltozik. A hatszázas évet megelőző és követő kort csaknem kézzel kitapintható függöny választja el; hogy mi az, ami a függöny előtt, mifelénk van, világos; azt, ami a függöny mögött van, találgatni kell. Az emberi személyek rohamosan valószerűtlenné válnak. Az események körvonala elmosódik. A lét érthetetlenné lesz. Kung-céről magánéletig terjedő részletes értesüléseink vannak; az egy nemzedékkel idősebb Lao-ce alakja homályba vész. Hérakleitosról sok lényeges adatot tudunk; a nála néhány évvel idősebb Pythagoras lénye csupa legenda. Az ember a talajt annyira elveszti maga alól, hogy azt hiszi, nem is a földön, hanem idegen csillagzaton jár. Az elemi dolgok bizonytalanná lesznek; az eseményeket és személyeket nem lehet megfogni; a lét rejtélyes és az idő derengő.”
Hamvas Béla: Scientia Sacra (az első kilenc mondat)
Uram! Köszönöm, hogy magyarnak születtem!

Herkules és a Lernai Hidra





2014. április 14., hétfő

Iliász: Huszadik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Huszadik ének: Az istenek harca (1-503)

   Zeusz gyűlésbe hívja az isteneket. Kijelenti, hogy ő a továbbiakban nem avatkozik bele a trójai háborúba, most már csak külső szemlélőként vesz részt. Az isteneknek ettől a pillanattól fogva mindent szabad: bárki beavatkozhat a háború folyamába, Zeusz szabad kezet ad nekik.
    A görögöket segítik: Héra, Pallasz Athéné, Poszeidón, Hermész és Héphaisztosz. A trójaiakkal vannak: Árész, Apollón, Artemisz, Létó, Xanthosz (égi nevén Xanthosz, az emberek nyelvén Szkamandrosz) és Aphrodité.
   Az ostrom végén feltehetően volt egy földrengés is (Poszeidón úgy megrázta a mélyben a földet, hogy a magas Ída hegye is beleremegett). Aineiászt Apollón Lükáón alakjában buzdítja, hogy szálljon szembe Akhilleusszal. Ám Aineiász józan ember: tudja, hogy felesleges szembeszállnia Akhilleusszal, mert erős istenek segítik, jelen állapotában épp legyőzhetetlen. Ám Apollón hatalmas erőt fúj Aineiászba, aki csak nekiindul Akhilleusznak.
   Aineiász közben elmeséli a dardánok eredetét. Zeusz nemzette Dardanoszt, Dardanié alapítóját (a trójaiak és a dardánok közös őse), amikor még laktak ebben a térségben emberek. Dardanosz fia Erikhthoniosz (a dardánok első fejedelme), akinek háromezer csodálatos kancája volt. Boreász azonban szerelemre lobbant a kancák iránt, s mén alakjában jó néhányat meg is hágott. Ebből a frigyből tizenkét csikó született: ezek úgy ugrándoztak a kalász tetején, hogy az nem hajlott meg alattuk, a tenger habjain is képesek voltak futni. Erikhthoniosz fia Trósz, a trószok első fejedelme. Trósznak három fia volt: Ílosz, Asszarakosz és Ganümédész (Ganümédész volt a legszebb az emberek között, ezért az istenek elorozták őt, így lett Zeusz töltögetője). Ílosz fia Láomedón, Títhonosz, Priamosz, Lamposz, Klütiosz és Hiketán. Asszarkosz fiai: Kapüsz, Kapüsz fia Ankhíszész, Ankhíszész fia Aineiász és Priamosz fia Hektór. A családi ismertető után Akhilleusz és Aineiász összecsapnak.
   Akhilleusz pajzsa: két réteg érc, két réteg ón és egy réteg arany (ez volt kívül); gyakorlatilag lehetetlen áttörni. Ám Poszeidón meglátja, hogy Akhilleusz és Aineiász csatázik. Nem engedheti meg, hogy Aineiász odavesszen, mert mint mondja, Aineiász a legkedvesebb Zeusznak, akit halandó nő szült (nem egyértelmű a dolog- inkább aki halandó fia), és Aineiász nem halhat meg nyom nélkül (utód nélkül). Szóval meg kell menteni. Priamosz fiát viszont gyűlöli Zeusz.
   Poszeidón ködöt bocsát Akhilleusz szemére és Aineiászt elviszi a csata színteréről. Poszeidón a csatatér szélén teszi le Aineiászt, és megmondja neki, hogy ne siessen meghalni. Amíg Akhilleusz életben van, mentse az irháját, de amint elesik, lehet az első sorban vitézkedni, mert egyedül Akhilleusz az, aki végezni tud vele.
   Apollón most Hektór fülébe sutyorog: húzódjon hátrébb. Hektór jó fiú, hallgat az isteni szóra, hátrább vonul. Akhilleusz előre tör, gyilkolja a trójaiakat, az első áldozata Íphitón. Ezután ledöfi Démoleónt, Hippodamászt és Polüdóroszt. Hektór már nem bánja, hogy a hátsó sorban harcol, amikor meglátja szeretett öccsét, Polüdóroszt, amint a beleit babusgatja. Szembeszáll Akhilleusszal. A két harcost az istenek választják szét, nem engedik, hogy egymásnak essenek.
   Akhilleusz dühödten harcol tovább, Hektórt az istenek védik.Áldozatai: Drüposz, Démúkhlosz, Philétoridész, Láogonosz, Dardanosz, Trósz, Múliosz, Ekheklosz, Deukalión, Rhigamosz és Aréithoosz. Akhilleusz már szügyig gázol a vérben, de nem bír jóllakni az öldökléssel.