2014. február 24., hétfő

Iliász:tizennegyedik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Tizennegyedik ének: Zeusz rászedése (1-522)

    Nesztór a sátrából kilépve szembesül vele, hogy az akháj falat teljesen lerombolták. Körbejárja a tábort, szállingóznak vissza a sebesült hősök, köztük Agamemnón is. A védelmüket teljesen lerombolták a trójaiak, a harcok már a hajóknál folynak. Agamemnón szerint vízre kéne bocsátani a partmenti gályákat, menteni, amit még lehet. Odüsszeusz azon nyomban közli, hogy ez egy rossz terv. Még ha Zeusz ellenük is van, nem hátrálhatnak meg. Diomédész azt javasolja, hogy vessék vissza magukat a harcokba, buzdítsák a többieket, de csak olyan tessék-lássék módon, magukat kíméljék, hogy ők ép bőrrel megúszhassák.
    Kihallgatta ezt Poszeidón és azon nyomban emberi alakban a harcosok közé vegyült. Agamemnónnak mondja el, hogy fognak még a trójaiak futni előlük.
    Héra tudja, hogy Zeusz nem örülne, ha megtudná, hogy Poszeidón a tilalma ellenére beleavatkozik a háborúba. Kicicomázza magát, hogy saját bájaival terelje el Zeusz figyelmét a történésekről. Aphrodités is belevonja a tervezett cselbe: azt mondja az istennőnek, hogy azért kéri el tőle a minden szerelmi varázslatot tartalmazó mágikus övét, hogy Ókheanoszt és Rheát a szerelem dolgában megbékítse és ezért tiszteljék őt. Aphrodité örömmel átadja az övét, ami minden létező szerelmi varázslatot magában rejt.
    Héra folytatja útját: Lémnoszba megy, itt találja Álmot (Halál testvére). Azt kéri tőle, hogy bocsásson Zeusz szemére álmot, amikor vele hál. Cserébe pompás aranytrónt ígér, ám Álom nem mer Zeusz dolgaiba avatkozni. Ekkor Héra Pászitheét, az egyik Khariszt ígéri neki feleségül, mire Álom végre beleegyezik a feladatba. Álom megesketi Hérát, hogy tényleg hozzáadja Pászitheét. Héra esküje: a Sztüx iszonyú folyamára kell esküdnie, fél kézzel a tápláló anyaföldet, fél kézzel a fénylő eget kell megérintenie, hogy azok legyenek a tanúi.
    Héra az Ida hegyéhez siet, mert ott ül Zeusz. Álom a fenyőágak sűrűjében rejtőzik el, éleshangú madár képében (a madár égi nevén Khalkisz, de emberi nevén Küminaisz). Héra elcsábítja Zeuszt, aki átlátszatlan fellegekbe burkolja magukat, így töltik a pásztorórát. Álom ekkor Poszeidónhoz rohan, hogy most kell az akhájokat segíteni! Poszeidn felszítja a kedélyeket, a két csapat ismét egymásnak ront.
Legelőször Hektór vet dárdát. Aiászt találja el (Telamón fia), de Aiászt megvédi a tőle kapott ezüsztszegecses kard szíja. Aiász bosszúból egy öles kővel dobja meg Hektórt, aki el is terül. Ám Hektrót megvédik a társai: Glaukosz, Szarpédón, Agénór, Púlüdamász és Aineiász köré állnak, testükkel védik. Hektórt kiviszik a csatatérről, a Xanthosz partjánál agonizál. Közben Aiász megsebesíti Sztanioszt, majd le is döfi. Púlüdamász rohan oda óvni a tetemet, ledöfi Prothoénórt, és örömében ócsárolja az akhájokat. Ez leginkább Aiászt zavarja és Arkhelokhoszt öli meg, bár Púlüdamászt vette célba, de elvétette. Ő is henceg. Akamász ledárdázza Promakhoszt, és ő is folytatja a dicsekvést, hogy lám-lám, az akhájok sem sebezhetetlenek. Erre Péneleósz rohan Akamászra, ám Ílioneuszt öli meg. Az öldöklés tovább folytatódik: Aiász (Telamón fia) megöli Hüritoszt, Antilokhosz Mermeroszt és Phalkészt öli meg, Mérionész Morüszt Hippotiónt végzi ki, Teukrosz Prothoónt és Periphétészt küldi az alvilágba, Agamemnón Hüperénórt döfi lágyékon. Ám a legtöbb áldozatot Oileusz fia Aiász szedi (nincsenek név szerint említve).

2014. február 21., péntek

Egy szobor tündöklése

   Ma már csupán két életnagyságú Caligula szobor ismert (a többi mind csak részleteiben ábrázolja a néhai csizmácskát). Az University of Virginia's Virtual World Heritage Laboratory különleges projektbe fogott. Digitális techonlógiával új életre keltették a szobrot: kipótolták a hiányzó részeket és színekkel öltöztették fel a szobrot. Mennyivel másképp fest színesen és hiánytalanul! Valahogy így láthatták maguk a rómaiak is az eredeti szobrot... Bár kétség kívül a töredékes szobor is lenyűgöző látványt nyújt.
   A Virginia Museum of Fine Arts' 3D-s szoborrekonstrukcióját nyomon követhetitek a VMFA webhelyen!

2014. február 17., hétfő

#3


Ha már utazol...3.

Ha már utazásra szános magad, íme néhány hely, amit nem szabad kihagynia egyetlen ókor- rajongónak sem:
A római Colosseum


  Az épület egy jellegzetes római amfiteátrum. Az amfiteátrumok központja az elliptikus alaprajzú aréna, mely kiválóan megfelelt a gladiátorok és vadállatok viadalának rendezésére. Az amfiteátrumot sokan a római építészet jellegzetes példájának tartják, azonban formája a görög színházakig vezethető vissza. Tulajdonképpen két egymással szembefordított színházról van szó (amphitheatrum=körszínház).
    A Colosseum arénáját több emelet magasságban ülőhelyek veszik körül. A nézők biztonságos távolságból szemlélhették a gladiátorok harcát, az egzotikus állatokat. Rómában már a Colosseum megépítése előtt is számos amfiteátrum volt. A Kr. u. 64-ben kitört tűzvész után azonban újat kellet építeni. A római Colosseum építését Vespasianus, a Flavius-dinasztia első császára rendelte el, az épület nagyobb és szebb lett minden elődjénél. Az építkezés számára az Aranyház (Domus Aurea) egyik dísztavát jelölték ki. A helyszínválasztásban valószínűleg szerepet játszott, hogy az arénát időnként vízzel kellett feltölteni. Ez lehetővé tette, hogy akár vízi ütközeteket is megrendezzenek. A Colosseum nevet Néró császár hatalmas szobráról (colossus) kapta, mely a szomszédságában állt. Építése után Amphiteatrum Flavium néven volt ismert, Colosseumként a VIII. századtól ismerjük. A római Colosseum átmérője 500 méter, magassága 48.5 méter. Az épület három stílus elegáns keveréke. Alsó szintjét dór, a második szintet ión, a harmadikat és negyediket korinthoszi stílusú féloszlopok, pilaszterek tagolják. Mészkőből, tufából és téglából épült. Kötőanyagként habarcsot használtak. Az alsó három szintet íves nyílások tagolják, melyek a monumentális épület látványát könnyedebbé teszik. Vespasianus utóda, Titus avatta fel 80-ban, hatalmas ünnepség keretében. Az épület azonban ekkor még nem volt kész, a legfelső üléssort Domitianus építtette. A Colosseum bonyolult szerkezete arra utal, hogy a rómaiak nagy tömegek mozgását tudták ellenőrizni. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, melyek 50 000 ember elhelyezését és mozgását tették lehetővé. Az építészek járatok és felvonók segítségével oldották meg az állatok szállítását a ketrecekből közvetlenül a színpadra. A Colosseum 4., legfelső szintjén elhelyezett talpkövek és konzolok hatalmas rudakat tartottak, melyek segítségével az arénát egy óriási sátorral lehetett bevonni. Ehhez csigák és kötelek bonyolult rendszere állt rendelkezésre. Korszerű technikai újításaival, építészeti és szerkezeti megoldásaival megelőzte korát, egyes elemei ma is modernnek számítanak. A Colosseum a római építőművészet kiemelkedő példája. Jelentősége nem annyira méreteiben, hanem az alkalmazott megoldásokban rejlik.
  A Colosseum monumentális méretével, könnyed szerkezetével és a jellegzetes boltíveivel lenyűgöző, felejthetetlen látvány nyújt az ide látogató turisták számára.

2014. február 13., csütörtök

Schliemann Homéroszról

   "Ami engem illet, feleslegesnek tartom, hogy kísérletet tegyek annak a feladatnak a megoldására, amelyen már annyian hajótörést szenvedtek; beérem Homérosz halhatatlan költeményeivel úgy, ahogy vannak- a világ legmagasabban szárnyaló. legnemesebb irodalmának első gyümölcseit és minden eljövendő idők költői ihletének forrását látva bennük."
 

2014. február 12., szerda

Iliász: tizenharmadik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Tizenharmadik ének: Harc a hajóknál (1-837)

    Poszeidón Szamosz hegyén ül, ahonnan szemmel tudja tartani az eseményeket. Nem tűrheti tovább, hogy ölik az akhájokat: felölti arany vértjét és befogja pompás tengeri lovait (tengeri szörnyek) és útnak indul. Egy kis érdekesség, hogy Poszeidón úgy közlekedik a tengeren, hogy a víz kettéválik előtte, amerre megy. Az imbroszi szigetek közt kiköt, Tenedosz közelében, leparkolja lovait.
    A trójaiak már biztosak benne, hogy az egész akháj hadiflottát elpusztíthatják, amikor Poszeidón kilép a tengerből és Khalkhászéhoz hasonló hangon a két Aiászt biztatja, hogy eszükbe ne jusson menekülni, hanem harcoljanak. Poszeidón kénytelen titkon biztatni a görögöket, mert bár Zeusz testvére, mégis Zeusz született hamarább, ezért hatalmasabb is Poszeidónnál. Erőt és bátorságot csepegtet a szívükbe, majd sólyom képében elrepül. Telamón fia Aiász ismerte fel, hogy egy isten szólt hozzájuk.
    Aiász az elkeseredett harcosokat új lelkesedére buzdítja, inspirálja Teukroszt, Léítoszt, Péneleószt, Thoászt, Déipüroszt, Mérionészt és Antilokhoszt. A falanx újra feláll. Hektór seregei támadnak, ám az új lelkesedéssel felvértezett akháj seregről lepattannak.
    Déiphobosz dárdát kap Mérionésztól, de nem hal meg, mert bár eltalálja a dárda, de eltörik a nyaka. Teukrosz leszúrja Imbrioszt, és épp lerángatná róla a fegyverzetet, amikor Hektór őt veszi célba. A lándzsadobás nem találja el Teukroszt, ám leteríti Amphimakhoszt. Most Hektór szalad, hogy áldozatáról lecibálja a sisakot, ám Aiász gerelyébe szalad bele. Hiába találja el, annyi páncél van rajta, hogy a lökés csupán hátrébb veti. Amphimakhosz tetemét Menesztheusz és Sztikhiosz rángatják ki, Imbrioszét pedig a két Aiász. Oileusz fia Aiász levágja Amphimakhosz fejét és pontosan Hektór lába elé gurítja a porba. Poszeidón tombol dühében.
    Az orvosi sátraknál épp Ídomeneusszal „találkozik” Poszeidón, és Thoász hangján szól hozzá: a krétaiak esküjét kéri számon rajta, amit a trójaiakkal szemben tettek. Ám Ídomeneusz beletörődéssel válaszol: a görögök igenis jól harcolnak, minden bizonnyal Zeusz akarata ez, hogy elveszejtse az akhájokat. Ám Poszeidón még jobban felborzolja a kedélyeket: aki most gyáva, azt vessék a kutyák elé (minden bizonnyal nem voltak még közismertek a mókusok)!! Összefogás és küzdelem az utolsó vérig!!
    Mérionész, Ídomeneusz fegyvernöke pont összefut a frissen harci kedvvel felpaprikázott Ídomeneuszba. Épp a sátrak felé sunnyog, Ídomeneusz számon is kéri rajta, hogy miért megy kifele a csatákból, tán megsebesült? Mérionész kivágja magát a kellemetlen szituációból: új dárdáért jött, mert az övét már beleverte Déiphobosz pajzsába. (Ídomeneusz pajzsa: rézből és ökörbőrből készült kerek pajzs, a belső fogója két rúd.) Erre Ídomeneusz elbüszkélkedik vele, hogy az ő sátra tele van dárdákkal, és egytől- egyig olyanok, amelyeket a trójai ellenségeitől szedett el (és természetesen rengeteg pajzs és sisak és vértezet is, ami mind a személyes gyűjteményét gazdagítja). Mérionész ismét kivágja magát:ő mindig legelöl harcol, és mivel Ídomeneusz is ezt teszi, pontosan tudhatja, hogy maga Mérionész mekkora vitéz. Némi szünetet követően mindketten felszerelkeznek és együtt indulnak újra a csatába.
    Ídomeneusz leöli Othrüoneuszt. Ásziosz, a szekérhajtó jön Othrüoneusz teteméért, ám őt is megöli Ídomeneusz. Déiphobosz Ászioszt siratva Ídomeneuszra dobja a dárdáját, ám Ídomeneusz hajlott kora ellenére fürgén hajol el a támadás elől. Ez a dárda teríti le Hippaszidész Hüpszénórt. Nem baj, hogy Déiphobosz nem azt találta el, akit eredetileg célba vett, mert Ásziosz halála így is meg lett bosszulva, útban Hádészhoz kapott maga mellé kísérőt.
    Déiphobosz dicsekvése bosszantja az akhájokat, Ídomeneusz (igaz Poszeidón segytségével) végez Alkathoosszal. Déiphobosz megszeppen, Aineiászhoz fut segítségért. Aineiász jön is, ám közben Ídomeneusz is szerez erősítést: Aszkalaphoszt, Aphareuszt, Déipüroszt, Mérionészt és Antilokhoszt. Aineiász segítői: Párisz és Agénór. Aineiász és Ídomeneusz Alkathoosz holtteste fölött csatáznak. Ídomeneusz csak úgy mellékesen megöli Oinomaoszt. Déiphobosz lerángatja a sisakot a tetemről, ám Mérionész átdöfi a kezét. Déiphoboszt testvére, Polítész rángatja ki a tűzvonalból, Polítésznek van kocsija, így visszamennek Trójába.
    Aineiász áldozata Aphareusz Kalétoridész. Antilokhosz megsebesíti Thoónt, és már haldoklás közben letépi a vértjét. Antilokhoszt nem tudják megsebesíteni, maga Poszeidón védi. Mérionész megöli Ásziadész Adamászt, Helenosz Déipüroszt, Meneláosz pedig megsebesíti Helenoszt. Peiszandrosszal is Meneláosz végez, a tetem fölött hosszan monologizál, hogy milyen alávalóak a trójaiak. Közben Harpalión támad rá, ám Mérionész lenyilazza. Párisz szíve elszorul, bosszúból lenyilazza Eukhénórt.
    A hajóknál is ádáz küzdelem dúl, az akhájok (itt említi a boiótokat, iónokat, lokrisziakat, phthíébelieket, epíveket) bár nehezed, de egy kicsit hátrébb szorítják Hektórt. Az akhájok vezetője (itt athéniak) Menesztheusz, ő vezeti az itt felsorakozott hősöket: Pheidász, Biász, Sztikhiosz, Megész, Amphíón és Drakiosz. A phthíaiakat Medón és Podarkész vezeti. A két Aiász egymás mellett harcol. Aiász Telamónidész mögött rengeteg bátor katona sorakozik fel, ám Oileusz fia Aiász szinte kénytelen egymaga harcolni, mert a lokrisziak, akiket vezet, íjász nép, nem kedvelik a közelharcot (és nincs is hozzá megfelelő felszerelésük).
    Púlüdamász figyelmezteti Hektórt, hogy ideje lenne egy kicsit megállni és haditanácsot tartani. Ám mire Hektór végigverekedi magát a csatatéren, hogy megkeresse a vezetőket, a csata csak fokozódik. Sok trójai vezető már halott vagy sérült. Hektór Párisszal is találkozik, akit cukkol a gyávaságával, de Párisz most már végre összeszedte magát. Hektór Aiásszal találja szembe magát, kölcsönösen gyalázzák egymást.

2014. február 7., péntek

Iliász: tizenkettedik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Tizenkettedik ének: A fal megostromlása (1-471)

   Apollón és Poszeidón a folyókat egybeterelik és hatalmas árvízzel ostromolják Trója falait. Hektór megostromolja az akháj falakat, bár hatalmas árok védi, és ezt nem tudják a lovakkal átugratni. Púlüdamász javasolja, hogy szálljanak le a lovakról és gyalogszerrel folytassák az ostromot. Az ostromlók: Kebrionész, Párisz, Alkathoosz, Agénór, Helenosz, Déiphobosz, Ásziosz Hürtakidész, Aineiász, Arkhelokhosz és Akamász. Szarpédón Glaukosszal megy, ők is a falakat ostromolják. Falanxba fejlődve indulnak a görögök ellen. Egyedül Ásziosz Hürtakidész az, aki nem hajlandó lerakni a harci szekerét, a sorok élére tör, ám ez csak arra elég, hogy Ídomeneusz dárdájába beleszaladjon.
   A kapukat két görög hős őrzi: Polüpoithész és Leonteusz. Újabb trójai ostromlók tűnnek fel: Ásziosz, Íamenosz, Oresztész, Ásziadész Adamász, Thoón és Oinomaosz. A védők hatalmas köveket dobálnak le a bástyákról a trójaiakra. Polüpoithész hősiesen védi a kaput, megöli Damaszoszt, Pülónt és Ormenoszt. Leonteusz Hippomakhoszt, Antiphatészt, Menónt, Íamenoszt és Oresztészt küldi át az árnyékvilágra.Közben Púlüdamász és Hektór egy árokban kuksolnak. Épp rohamozni készülnek, amikor egy égi jelenést látnak: balra tőlük egy sas repül át az égen, aminek karmai között egy véres kígyó tekergőzött. A kígyó még élt és küzdött az életéért, megtámadta a madarat, majd a kígyó pontosan a sereg közepébe zuhan le. Púlüdamász értelmezi a látottakat: hiába törnek át a trójaiak a kapun, a bárkáktól már nem jöhetnek vissza. Hektórnak nem tetszik az értelmezés, szerinte Púlüdamász egy nyápic alak, aki el akarja kerülni a harcokat. Így hát Hektór az eddigieknél is lelkesebben veti bele magát a csatába.
    A bástyákon mindkét Aiász ott van, lelkesítik a társaikat. Zeusz saját fiát, Szarpédónt tüzeli fel az akhájok ellen. Szarpédón azt fejtegeti Glaukosznak, hogy ha őket annyira tisztelik otthon, Lükiában, akkor most nekik kell a legbátrabbnak lenniük, hogy tényleg méltóak legyenek a fejedelmeknek kijáró megkülönböztetett tiszteletre, kiérdemeljék a kiváltságokat. Glaukosz is felbuzdul ezektől a szavaktól, a lükiai hadakat egyenesen a toronynak vezetik, amit Menesztheusz véd.
   /Kitérő: Szarpédón pajzsa. Lemezes, ércből készült, bikabőr van belevarrva, körben arany sávok díszítik a szélét. Szarpédón azt mondja, hogy „a halálnak végzete számtalan úgyis”, a ránk kirótt sorsot úgysem kerülhetjük el, jobb büszkén szembenézni a végzettel, legyen az bukás vagy diadal./
   Menesztheusz Thoótészt küldi hírnökként Aiászhoz, hogy jöjjön segíteni. A legjobb lenne, ha mindkét Aiász jönne, de Telamón fia Aiász mindenképp jöjjön. És jön Teukrosz is, mert a jó cserkész ott segít, ahol tud. Aiász megígéri, hogy amint végzett Menesztheusz megsegítésével, visszatér a csatatérre. Magukkal viszik Pandíónt is erősítésnak, aki jól nyilaz (bár nem egy férfiasan népszerű dolog lesből lenyilazni az ellenséget, ám jól jön egy kis erősítés).
   A bástyán megindul a mészárlás: Aiász megöli Epiklészt (Szarpédón társa), Teukrosz meglövi Glaukoszt, aki elsündörög a falaktól, hogy ne lássák sérülten. Szarpédón megöli Alkmáónt, majd puszta kézzel letépi a párkányt. Aiász rátámad Szarpédónra, de Zeusz nem hagyja, hogy baja essen. Sokáig nem dől el a harc, a védők tartják magukat, a trójaiak pedig töretlen lelkesedéssel ostromolják a falakat. Rengeteg katona lelte itt a halálát. Végül Zeusz Hektórnak adja a győzelmet. Hektór egy emberfeletti nagyságú kővel zúzza be a kapukat, így a trójai hadak akadálytalanul tudnak beözönleni a várba.

2014. február 2., vasárnap

Devecseri Gábor emlékére

   Devecseri Gábor, az antik szellem modern kori példaképe a számomra. Ezt a kis megemlékezést szeretném az ő emlékének szentelni, mert számtalan boldog órát tölthettem az antik világban, az ő szemén keresztül nézhettem a Trójánál partra szálló akháj seregeket.

   Aligha lehetett szebb, daliásabb férfit elképzelni, mint a harmincöt-harminchat éves Devecseri Gábort alezredesi egyenruhában, ahogy ott áll akár a katonai főiskola katedráján, akár az Írószövetség elnöki asztalánál, homlokába hulló fekete hajfürtjét hátrasimítva tanít vagy magyaráz vagy cseveg akár görög mondai hősökről, akár szovjet költőtársakról, akár kultúrpolitikai napi feladatokról, ide-oda csapongva latin közmondások, a marxizmus klasszikusaiból vett idézetek és felettébb erotikus hasonlatok között. A nők - minden korosztályból - elragadtatottan lelkesedtek érte, és ő tréfát és áhítatot vegyítve lelkesedett minden nőért. A férfi barátok szívük mélyéig szerették, akkor is, amikor éppen mérgesek voltak rá, akár éppen "túlvonalassága" vagy éppen minden komoly dolgot gúnyoló cinizmusa miatt. Soha életében egy cigarettát el nem szívott, szeszes italba ugyan társaság kedvéért olykor belekortyolt, de nem ízlett neki se bor, se rövid ital, még a feketekávét is csak baráti körben éppen hogy megitta, ha elébe adták (akkor is rengeteg cukorral, hogy elvegye az ízét) - mégis mindig úgy tetszett, hogy mámoros állapotban van: szerelemtől, költészettől, egy sajátos nyelvtani igealaktól vagy éppen egy izgalmas pletykától. Egyformán izgatta és késztette klasszikus formájú versre vagy elsuttogott indiszkrécióra is, hogy Odüsszeusz mikor melyik mondabeli nővel feküdt le, vagy a baráti körben melyik nőnek melyik férfival van éppen viszonya. És ha igazi lendületben volt, akkor az antik vagy a napi pletykaanyagot görög vagy latin és angol versben fogalmazta meg olyan versformában, ahogy éppen kívánták. Igazán nagy tudós, művész-bűvész verselő, mindig segítőkész jó barát és soha fel nem serdülő kamasz egyszeri, sosem volt, utánozhatatlan egysége vált valóra ebben a tüneményes emberi jelenségben, akit a tanítványai is Gabinak neveztek.

   Magánéletében meg tudta valósítani a legmeghittebb, mély érzelmekkel teljes hitvestársi szerelmet - amelyben a feleség igazi élettárs, munkatárs, múlhatatlan múzsa - és a legszabadosabb csapongást, a szakadatlan lángolást az egész női nemért, az olykor egy napon belül is váltogatott szerelem férfidiadalát.

   Mint költő a Nyugat "harmadik nemzedékének" egyik kitűnősége volt; mint tudós a magyar klasszika-filológia nemzetközi tekintélyű kiválósága; mint műfordító, mint az antik kultúra tolmácsa versenytárs nélkül első az évszázadok magyar irodalmában.

  Afféle csodagyermeknek indult. Tizenöt éves korában már tökéletes formabiztonságú versei jelennek meg, húszéves kora előtt már rendszeresen közli a Nyugat a költeményeit. A kamaszkor és az éppen felserdülés életigényét, életszeretetét, mindenre szomjúságát fejezi ki olyan csengő-bongó ritmus- és rímbiztonsággal, hogy a sokkal idősebb kortársak is az egyenrangúaknak kijáró elismeréssel fogadják maguk közé. És a gyors sikertől sem "bízza el magát". Folyton többet akar tudni. De nagyon szerencsés az indulása. Apja rendkívül nagy műveltségű magántisztviselő, amolyan elszürkült egykori zsenijelölt, aki többek közt kitűnően tud görögül, és életének fő vágya, hogy hamar tehetségesnek bizonyuló fia az ókori ismeretek tudósa legyen. Anyai nagyapja, Guti Soma, valamikor közismert, igen művelt újságíró, egyidőben népszerű - bár jelentéktelen - regényíró és drámaíró. Anyja, Guti Erzsébet a legjobb angol regényfordítók egyike, a pesti társaságok híresen szellemes asszonya. A szülők legjobb barátai közé tartozik Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán. Ezek szinte saját szellemi gyermeküknek érzik a serdülő Devecserit, ő pedig egyszerre talál eszményt Kosztolányi formatudásában és Somlyó Zoltán bohéman romantikus csapongásában. Igazában Somlyó az, aki már a gyermek Devecseriben felfedezi a költőt, ő ír majd előszót elsőnek megjelenő versei elé is.

  Az érettségizett, de máris ismert fiatal költő úgy indul el az egyetem latin-görög szakán, hogy latinul és angolul már jól tud, görögül már olvas. Egyetemista korában pedig összebarátkozik Kerényi Károllyal, a mitológia világhírű magyar tudósával (aki később mint egy svájci egyetem nemzetközi tekintélyű professzora halt meg). A kapcsolat nem olyan, mint professzoré és diáké, hanem mint idősebb és ifjabb szakemberé. Kerényi ösztönzésére fordítja le Devecseri még a háború előtt a nálunk addig merőben ismeretlen Homéroszi himnuszokat. Ezzel már doktorátusa előtt nemcsak mint kitűnő műfordító, hanem mint számottevő ókortudós is kivívja az általános elismerést. Azután a felszabadulást követő első években tanársegéd az egyetem Görög Intézetében. És habár a legelső pillanatokban még a Nyugat viszonylag politikamentes humanista költészetét folytatja, hamarosan bekövetkezik a hirtelen fordulat: elragadja a marxizmus, a kommunisták új arculatú, hazát építő lendülete, a szocialista jövő kilátása. Egy délelőtt a belvárosi Aero eszpresszóban baráti ösztönzésre bravúros kis verset ír Terv címen a tervgazdálkodás lelki élményéről. A tizenhat soros költemény néhány nap múlva megjelenik a Magyar Kommunista Párt lapjában, a Szabad Népben (a rovatvezető Keszi Imre örömmel adja le, mintegy bizonyságául annak, hogy a széplélek, a nyugatos Devecseri is íme hozzánk tartozik). Ez a vers az egész irodalmi életben feltűnést kelt, sokan meghökkenve állapítják meg, hogy Devecseri kommunista lett. Ez a meghökkenés jobban tetszik neki, mint az elragadtatás másfelől. Most már ezt az utat akarja járni, és hamarosan belép a kommunista pártba, és egyszerre egyik vezéralakja lesz az új költészetnek. 1948-ban a Katonai Akadémia meghívja irodalomtanárának: ez előbb őrnagyi, majd alezredesi rangot jelent. Ő pedig egy kamasz fiú játékosságával örül a szép tiszti egyenruhának, amely alighanem senkin nem mutat olyan jól, mint rajta. Nemsokára az Írószövetség főtitkára. Egyszerre játékosan és áhítatosan örül a szerepnek, lelkesedik mindenért, ami van. Pedig ez a személyi kultusz kora. De ez a személyi kultusz tette őt alezredessé, főtitkárrá, ez ad Kossuth-díjat neki (ámbár kissé bosszantja, hogy nem mint költő, hanem mint műfordító kapta a magas kitüntetést). És bár életének egyik felét leköti a nagy feladat: a teljes Homéroszt megszólaltatni magyarul, élete másik felét betölti nem is a szocializmus, hanem a Rákosi-kurzus elragadtatott szolgálata. Politikai közhelyeket, bálványimádó tiszteletet, közvéleményre kényszerített hazugságokat versel meg bravúros formacsillogással (ezeknek egy részét már néhány év múlva szégyellte és megtagadta, de amikor írta - valóban hitt bennük, ahogy hitt azoknak a fellobbanó szerelmeknek az örökkévalóságában is, amelyeket már másnap tökéletesen elfelejtett). A különös és jellemző, hogy mindeközben tudtommal nem haragudott igazán senki se rá: Devecserit nem lehetett nem szeretni. És mindeközben szívós munkával elkészítette a teljes magyar Homéroszt; nemcsak az Iliászt és Odüsszeiát, nemcsak a Homéroszi himnuszokat, hanem a homéroszi kor valamennyi fennmaradt emlékét. Ez a gyűjtemény a magyar műfordítás-irodalomnak talán legnagyobb eddigi teljesítménye, amelyet nyelvileg is, formailag is a tökéletesség fokán valósított meg. Emellett azonban igen jelentékeny az a műfordítói tevékenység is, amellyel nagy kötetre való verset a világirodalom különböző tájairól, nem utolsósorban a szovjet irodalmak világából tolmácsolt magyarra forma- és tartalomhíven.

   1956 lelki válsága után egyszerre mindenestül hátat fordított minden közéleti szerepnek. Költészete is inkább a magánélet élményeit, hangulatképeit tükrözi. És előtérbe lép az értekező próza. Műhelytanulmányai, útirajzai, sőt önéletrajzi jellegű írásai is sajátosan vegyítik a szakmának is újat jelentő ókortudományt a tudósélet lírájával. Drámát is ír Odüsszeuszról (egyébként már korábban is kísérletezett színpadi művekkel). De a drámában is lírikus marad. A fővonal azonban a műfordítás. Homérosz után számos görög és latin klasszikust fordít. Catullus kora ifjúságától izgatja. Végül kikerekedett a teljes Catullus is. A mai olvasó az európai ókor klasszikusainak java részét Devecseritől ismeri. De jó időt szán Firdauszíra is, és a Sáhnáme kedvéért megtanul perzsául. És azután egyszerre ráront a betegség. Nem közlik ugyan vele, hogy rák..., de hamarosan jól tudja, hogy menthetetlenül közeledik a halál. Talán még soha senki nem viselkedett így a bizonyos elmúlás tudatában. Vagy egy évet tölt kórházi ágyon, és többet dolgozik, mint valaha. Költészete felmagasodik: az életet, az élet szépségét ünnepli; csak úgy ontja a vallomásos prózát, terveket fogalmaz, folytatásos cikksorozatokat ír, mintha egyenest szemébe nevetne a halálnak. A szerelem és a költészet részegsége után új bódulatként ébred benne a halállal kacérkodás, a halálmegvetés mámora. Félelmetes és felemelő ez a mámoros lélekkel haldoklás. Itt érte el végérvényesen antik eszményeit, a spártaiak halál előtti gőgjét és a római férfiak, a Petroniusok és Senecák szellemes halálvárását. Az antik héroszokért lelkesedő budapesti kamasz úgy halt meg az antik héroszok férfiasságával, mintha mulatságos kamaszcsínyt követne el. Olyan elegánsan, mint egykor alezredesi egyenruhájában, lépett Kháron alvilágba vivő csónakjába.

 
...és a síremléke a Farkasréti temetőben