2014. december 31., szerda

Ennek az évnek is vége szakadt...


Mindenkinek nagyon kellemes új évet kívánok, remélem a jövő évben is ugyanitt, együtt mártózunk meg az ókori kultúra szépségeiben! Egy igazi ókor- rajongó mi mást is tehetne, mint Ianus, arccal előre a jövő évbe!

2014. december 22., hétfő

2014. december 21., vasárnap

2014. december 20., szombat

Odüsszeia: Ötödik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Ötödik ének: Odüsszeusz tutaja (1-493)

   Athéné elpanaszolja Zeusznak, hogy Kalüpszó nimfa fogolyként tartja magánál Odüsszeuszt a szigetén. Zeusz Athéné szavaitól megenyhül, és Hermészt küldi a nimfához, hogy engedje már végre útjára Odüsszeuszt. Kalüpszó rettentő dühös lesz, hogy Zeusz még ezt a halandó szerelmet is sajnálja tőle, pedig magától aztán nem tagad meg semmit (mármint szerelmi dolgokat). A nimfa magában füstölög, de nem mer ellent mondani Zeusz akaratának. El is mondja a „jó hírt” Odüsszeusznak. Odüsszeusz kétkedik a nimfa szavaiban, ezért megesketi, hogy semmi rosszat, ártó szándékút nem fog ellene cselekedni (akkoriban az eskü fontos dolog volt, nem ígértek meg csak úgy semmit, azt be kellett tartani). A nimfa szándékai valóban tiszták, szívesen tesz esküt. Odüsszeusz tutajt ácsol, Kalüszó pedig minden földi jóval ellátja és felkészíti az útra.
   Tizenhét napi utazás után megérkezik a phaiákok földjére. Már majdnem kikötne, amikor Poszeidón észreveszi, hogy Odüsszeusz csak tengerre szállt. Hatalmas vihart kelt, de Leukotheé megkegyelmez rajta (tengeri istennő, korábban halandó volt). Madár képében odaröppen Odüsszeusz tutajára, és elmondja neki, hogy inkább hagyja a hajóját veszni, és ússzon ki a partra, különben itt fog meghalni. Odaadja neki varázslatos fátylát, ami minden bajtól megmenekíti. Csak annyit kér, ha Odüsszeusz kiér a partra, dobja vissza a vízbe a fátylat. Odüsszeusz eleinte hezitál, nem szívesen válik meg a tutajától, de rövidesen nem marad más választása és kénytelen magát az istennő utasításai szerint a habokba vetni, kezében a fátyollal.
Néhány sebbel gazdagabban, nagy küzdelmek árán, de sikerül partot érnie. Egy olajfa árnyékában pihen le, a lehullott lombokkal takarja be magát, hogy ne fagyjon meg. Athéné nyugtató álmot bocsát a szemeire.

2014. december 18., csütörtök

2014. december 17., szerda

Phaedrus: Tehén, kecske, juh és oroszlán

V. Canis et Capella, Ovis et Leo
Numquam est fidelis cum potente societas.
Testatur haec fabella propositum meum.
Vacca et capella et patiens ovis iniuriae
socii fuere cum leone in saltibus.
Hi cum cepissent cervum vasti corporis,
sic est locutus partibus factis leo:
'Ego primam tollo nomine hoc quia rex cluo;
secundam, quia sum consors, tribuetis mihi;
tum, quia plus valeo, me sequetur tertia;
malo adficietur si quis quartam tetigerit'.
Sic totam praedam sola improbitas abstulit.

V. Tehén, kecske, juh és oroszlán


Nagy úr barátságában bízni nem lehet.
E tételt önti példázatba kis mesém.
A bika, kecske és a tehén egy szép napon
Az állatok királyával vadászni ment.
Nagy szarvast fogtak, és a zsákmányt négyfelé
Elosztva így szólt arszlán úr a többihez:
„Nevem miatt az első rész nekem dukál,
Bátor vagyok, ezért enyém a második;
Erőm nagyobb, így nekem jár a harmadik,
Ki hozzányúl a többihez, az meglakol.”
S elvitte mind a telhetetlen bestia.

(Terényi István fordítása)

2014. december 15., hétfő

Odüsszeia: Az énekek listája (linkgyűjtemény)

























2014. december 11., csütörtök

#23


2014. december 9., kedd

Odüsszeia: Negyedik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Negyedik ének: Lakedaimónban (1-847)

   Meneláoszéknál éppen lakodalom van. Meneláosz egy lányát Akhilleusz fiának ígérte még a trójai háború alatt, Spártából pedig Alektór lányát vette fiához, Megapenthészhez (ő nem Helené gyermeke; egy szolgálótól született, Helené egyetlen gyermeke Hermioné).
Meneláosz fegyvernöke, Eteóneusz látja meg a jövevényeket és kíséri a palotába. Lakomáznak.   Télemakhoszék nem tudnak betelni a sok szépséggel és gazdagsággal, Meneláosz szerényen bevallja, hogy csarnokait Zeuszéhoz szokták hasonlítani. Ám ő maga halandó, tudja, hogy csak élvezője ennek a gazdagságnak, és nem birtokosa, mivel őelőtte is más birtokolta, és őutána is más fogja. Sajnálja, hogy testvérét (Agamamnónt) megölték, emiatt nem is tudja önfeledten élvezni ezt a nagy gazdagságot.
   Közben bejön Helené, és amint rápillant Télemakhoszra, felismeri, hogy csakis Odüsszeusz fia lehet. Együtt siratják a halottaikat, a veszteségeiket. Helené „varázsszert” rak a borba (nem tudjuk, pontosan mi ez, valami fűféle, Helené még Egyiptomban kapta Polüdamnától – Thoón feleségétől): a titkos szertől lecsillapodnak a kedélyek, abbahagyják a sírást.
   Felidézik Odüsszeusz történetei a háború idejéből. A trójai faló is Odüsszeusz ötlete volt. Helené majdnem lebuktatta őket a falóban: körbejárta, hívogatta őket, és Meneláosz kis híján felelt neki, de Odüsszeusz megakadályozta. Utána mindannyian lepihennek.
   Másnap Meneláosz és Télemakhosz beszélgetnek, Télemakhosz elmondja jövetele okát, hogy hírt kapjon apjáról. Meneláosz szívesen mesél el mindent, amit tud. Azért volt kénytelen Egyiptomban vesztegelni nyolc évig, mert elfelejtett áldozni egy istennek, és ez lett a büntetése, hogy nem térhetett haza. Először Pharosz szigetén kötött ki a hajójuk, ott húsz napot töltöttek, amikor Próteusz leánya, Eidotheé megsajnálta őket és elmondta, hogy melyik isten haragszik rájuk. Eidotheé Poszeidónt szolgáló egyiptomi halhatatlan, ő mondja el, hogyan kell Próteuszt leigázni. Próteusz fóka képében éjszakára kijön a partra aludni (több fóka társaságában), akkor kell elcsípni. Amikor lefogják, különböző alakokat ölt (csúszómászó, tűz, víz), de nem szabad hagyni elmenekülni. (Tessék felfigyelni rá, hogy Próteusz mágikus alakváltozásai a mágia tipikus megnyilvánulásai: a tűz csak akkor fog megégetni, ha a hős nem hisz benne, hogy képes felülkerekedni rajta, ha feladja. Egyébként az elemek nem sértik meg az embert; nem lesz égett, vizes, stb., csakis akkor fognak rajta az elemek, ha megijed, ha abbahagyja, ha megretten). Amíg Meneláoszék fókabőrbe lapulva várják Próteuszt, Eidotheé ambrosziát cseppent az orruk alá, mert a tengeri szörny (Próteusz – a szörny nem a legjobb kifejezés rá, mert ő a tengeri vén, a végtelen bölcsességgel rendelkező időtlen lény) bűze amúgy elviselhetetlen. Amikor elkapják Próteuszt, tényleg bekövetkeznek az alakváltások: először oroszlán, aztán sárkány, párduc, vadkan, víz és fa alakját öltötte magára. Végül Próteusz feladja, és felel Meneláosz kérdésére: Aigüptosz szent folyamához kell visszaérnie és ott kell áldozatot bemutatnia Zeusznak és a nagy isteneknek. Eztuán Meneláosz megkérdi, mi lett a többiekkel. Aiasz vízbe fulladt: a víz egy sziklához sodorta, de Poszeidón megmentette. Ekkor Aiasz dicsekedni kezdett, hogy ő az istenek akarata ellenére megmenekült; Poszeidón felháborodva az önteltségén kettéhasította a sziklát, amin állt, és így fulladt vízbe. Agamemnónt Aigiszthosz ölte le saját otthonában, épp amikor megérkezett. Ám Oresztész bosszút állt apja gyilkosain. Odüsszeusz pedig él és virul, Kalüpszó nimfa tartja „fogságban”.
   Ithakában közben a kérők felfedezik, hogy Télemakhosz jól átverte őket. Hadihajókat szerelnek fel, hogy a hazatérő fiút még a tengeren veszejtsék el. Penelopé megtudja, hogy a fia mégis elment az útra, halálosan kétségbe esik, hogy férje után most a fiát is el fogja veszíteni. Athénéhez imádkozik, hogy mentse meg a fiát a kérők gyilkos karmai közül. Penelopét Athéné álmában látogatja meg, Iphthímé alakjában (Íkariosz lánya, Eumélosz felesége), ő Penelopé húga, akit rég nem látott. Athéné megnyugtatja, hogy Télemakhosz épségben fog hazatérni.

2014. december 7., vasárnap

Saturnalia- mi történt, avagy sem

   Aquincumi Múzeum, Saturnalia, december 7. Elmentem, mert valami hatalmas elvárásom volt. Ókori levegőt akartam szívni, megnézni a szeretett romjaimat, végigsétálni a kedvenc utcámon (a Macellum melletti kis sikátor)és megnézni a múzeumi macskát, akit természetesen Devotusnak neveztem el. Elég rendesen esett, de ez ugyan engem semmiben sem akadályoz, bár a macskaistennek csakis a Tegulariumban hódolhattam - ide húzódott be az eső elől. Szereti a töpörtyűs pogácsát, ha arra jártok, ne felejtkezzetek el róla.
   Aztán jött a program, amire mentem. Saturnalia alkalmából áldozatbemutatás. Nos, nem szeretek semmiről sem rosszat írni, úgy általában véve feleslegesnek tartom a fikázást. Ezért nem írok most arról, hogy nem szeretem a lilára festett lepedőket, amit togának szeretnek csúfolni, és nem szeretem a műanyag karácsonyi égőket és az összecelluxozott nyomtatópapírt, ami egy tekercset hivatott jelképezni. És mert nagy fantáziám van, elképzeltem azt, amit nem láttam: egy római áldozati szertartást, ahol sót hintenek a tűzbe és a pap a földig érő togája sinusával fedi be a fejét. Ja, és latinul, kérem. Übrigens, nézzetek képeket, és képzeljetek hozzá Ti is valami fenséges Saturnus- ünnepet!













2014. december 5., péntek

Odüsszeia: Harmadik ének- hogy legyen kedved elolvasni

Harmadik ének: Püloszban (1-497)

   Püloszt Néleusz építette. Amikor Télemakhoszék megérkeznek épp barna bikákat áldoznak a pülosziak Poszeidónnak (500 ember ül 9 sorban, minden sor 9 bikát ad áldozatul). Nesztórt körülveszik a fiai, áldozati húst sütnek. Peiszisztratosz, Nesztór egyik gyermeke vezeti az idegeneket a lakomához, és Tharszümédész mellé ülteti le őket (Nesztór egyik fia, ez a hely nagy megtiszteltetést jelent a vendégeknek). A tengerparton ülnek, ott sütik a húst, állatbőrökre telepedtek le (csak hogy jobban el tudjuk képzelni a szituációt).
   Lakoma és áldozás után Nesztór kifaggatja a jövevényeket. Télemakhosz előadja jövetelük célját, hogy apjáról szeretne hírt kapni (nagyon illedelmesen beszél Nesztórral, akire ha emlékszünk az Iliászból- nagy tudású és nagyon eszes ember). Nesztór szívesen elmesél mindent.
   Miután feldúlták Tróját, népgyűlést tartottak. Meneláosz azt javasolta, hogy minél előbb szálljanak vízre és térjenek haza. Ám Agamemnón szerint előbb százökör- áldozatot kell bemutatni Athénénak, engesztelésül, és csak utána indulhatnak haza (azért ledarálni egy várost a teljes lakosságával nem annyira becsületre méltó hőstett…). Természetesen nem tudnak megegyezni, hogy mi legyen, így a sereg fele elindul haza, a másik fele marad az áldozatra. Akik Meneláosszal tartottak, a gyűlés után el is hajóztak, Agamemnón csapata Tenedosz szigetére vonult (nyilván ők is hajóval tették ezt), és az áldozat bemutatása után onnan hajóztak tovább, ki-ki hazafelé, a maga útjára. Itt Odüsszeusz még Agamemnónékkal volt. Nesztórék szerencsésen hazatértek, hogy a többiekkel mi történt, azt csak hallomásból tudja. A mürmidónokat Akhilleusz fia vezette haza (ha nem ismerősek a szereplők, az Iliász hajókatalógusában mindenkit részletesen megtalálsz, ki ő, honnan jött), a krétaiak Ídomeneusz vezetésével térhettek haza (ők sértetlenül és létszámveszteség nélkül érkeztek meg).
   Aigiszthosz megölte Agamemnónt, de az apja haláláért fia, Oresztész bosszút állt. Aigiszthosz Agamemnón távollétében elcsábította Klütaimnésztrát (Ag. felesége). Agamemnón míg távol van, egy énekest (?!?) rendel a felesége mellé, hogy vigyázzon rá. Aigiszthosz ezt az énekest egy kopár szigetre száműzte, ahol keselyűk falták fel.
   Meneláosz és Nesztór egy darabig együtt utaztak, ám a Szunion- foknál Apollón lenyilazta Meneláosz kormányosát, Phrontisz Onétoridészt; ezért Meneláosz ott maradt, hogy engesztelő áldozatot mutasson be az isteneknek. Amikor Meneláosz tovább indult, a maleiai csúcsnál Zeusz vihart bocsátott rá, a gályák fele Krétára sodródott, a másik fele (köztük Meneláosz is) Egyiptomba került. Mindeközben ölte meg Aigiszthosz Agamemnónt, aki hét évig ült Agamemnón trónján, bitorolta a kincseit és sanyargatta a népet. A nyolcadik évben érkezett meg Oresztész, aki lemészárolta apja gyilkosait (vérbosszú az apja haláláért- ezt ma már kicsit nehezen fogadjuk be, de gondoljunk a még mindig létező vendettára), természetesen Klütaimnésztra is ebbe a csoportba tartozott, a saját anyja. A bitorlók halotti torát ülte az argoszi nép, amikor megérkezett Memláosz, és a kincsekkel megrakott hajói.
   Nesztór ezért azt javasolja Télemakhosznak, hogy Meneláoszhoz menjen hírekért, aztán térjen haza hamar, nehogy teljesen kiforgassák a vagyonából. Nesztór a palotájába invitálja vendégeit. Athéné azonban nem megy, neki más dolga van, de még Nesztórt is ellátja tanácsokkal, utasításokkal: másnap szárazföldön küldje Télemakhoszt Spárátba és küldje vele az egyik fiát is kísérőül. Mondandóját miután befejezte, tengeri sas képében szállt el. Nesztór igen elcsodálkozott, hogy a fiatal fiút ilyen nagy isten segíti.
   Nesztór fiai: Ekhephrón, Sztratiosz, Perszeusz (nem az a bizonyos Perszeusz), Árétosz, Tharszümédész és Peiszisztratosz (csak őket említi név szerint, de Nesztór nem vesztegette az idejét, rengeteg gyermeke van). Olyan ökröt áldoznak Athénénak, amelynek a szarva arannyal van körülöntve (ez nagyon gazdag ajándék). Az áldozat köré árpadarát hintenek, majd a levágott homlokszőrét a tűzre vetik. Egy bárddal Tharszümédész csapja le a jószág fejét, erre az áldozatnál jelen lévő nők felsikoltanak (Nesztór lányai és felesége, Eurüdiké- Klümenosz lánya). A felszentelt combhúst hájjal takarják be, ezt fán pörkölik, miközben Nesztór borral locsolja, körben ötágú villákat tartanak az ifjak (hát igen, a görögök aztán tényleg értenek a hús elkészítéséhez). Közben Télemakhoszt Polükasztré, Nesztór legkisebb lánya fürdeti (ez is egyfajta tisztelete a vendégnek, valószínűleg egyedül is meg tudott volna mosakodni). Lakoma után Télemakhosz és Peiszisztatosz szekérre ülnek és együtt indulnak Spártába. Éjszaka Phéraiba értek, ott Dioklész házában szálltak meg. Másnap este indulnak tovább Spártába.

2014. december 3., szerda

#22


2014. december 2., kedd

Saturnalia Aquincumban

2014. december 07. - 2014. december 07.

Az Aquincumi Múzeum és az Aquincum Baráti Kör Saturnusnak, az idő urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét családoknak szóló színes programokkal kívánja feleleveníteni december 7-én.

SATURNALIA
 
2014. december 7. 11.00-16.00
Az Aquincumi Múzeum és az Aquincum Baráti Kör Saturnusnak, az idő urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét családoknak szóló színes programokkal kívánja feleleveníteni.
A rendezvény az alábbi programokkal várja a látogatókat: 11.00 Áldozatbemutatás
11.30 „Küldj több zoknit!” – Téli vezetés a Régészeti Parkban Dr. Láng Orsolya régésszel
11.30 Az emeleten a X. Gemina Legio és a Nova Roma Pannonia hagyományőrző csapat bemutatója (ókori lakoma, római játékok)
11.15 és 14.00 Aquincumi csalafintaságok - Meseláda Bábcsoport előadása árnybáb készítéssel
13.00 Hogyan készült valójában a római korban? – Dr. Vecsey Ádám restaurátor vezetése az Aquincumi Látványraktárban
15.00 Interaktív játszóház - Halmágyi Sándor színművész vezetésével ókori szerzők állatmeséit jelenítik meg gyermekek
Ezek mellett lesz még: 
-         termelői méz-, kézműves adventi dekoráció- és ékszervásár
-         római mézeskalács és gyógyteakóstoló
-         kézműves foglalkozás: antik stílusú ajándéktárgyak készítése
A múzeumi belépés és a programok ingyenesek, az ajándékkészítő kézműves foglalkozás csekély összeg ellenében vehető igénybe.


2014. december 1., hétfő

Oltárkő Iuppiter, Iuno, Minerva és Vulcanus tiszteletére

[Iovi] O(ptimo) M(aximo) [I]unoni Minervae Volcano Aug(ustis) s(acrum) L(ucius) Septimius Flaccus leg(atus) Aug(usti) pr(o) pr(aetore)

A legnagyobb és leghatalmasabb Iuppiternek és felséges Iunonak, Minervának és Vulcanusnak szentelve! Lucius Septimius Flaccus helytartó (állítja az oltárt)

L. Septimius Flaccus kr.u. 179 és 183 között Pannonia Inferior tartomány helytartója volt. Ebben a minőségben állítja a három római főistennek (Iuppiter, Iuno, Minerva), valamit a tűz istenének, Vucanusnak az oltárkövet.


2014. november 29., szombat

Magyar virtus a római korban

   Volt egy kedves szó a sumerben amelyet talán jószágnak, négylábú háziállatnak lehetne fordítani. Úgy hangzott: buru. Bari, barom, birka, bárány, borjú. Sokszor ilyen szócsaládoknál úgy érezzük, hogy milyen logikus a magyar nyelv. Aztán kiderül, hogy van egy alapszó valahol a távoli múltban. Csodálatos, hogy módunkban áll e titkok megfejtése! Az említett példa, nem gondolom, hogy további magyarázatot igényel. Magyaráz viszont az Etimológiák című, 2009-ben kiadott könyv.
   -Birka: "vagy cseh jövevényszó, vagy a "berreg" igével összefüggő hangutánzó eredetű szó." (Bocs, de  nem bírom ki, hogy amelyik birka berreg az bizonyára motorozik.)
   - Bari, bárány: szláv jövevényszó
   - Barom: "honfoglalás előtti török jövevényszó."
   - Borjú: "honfoglalás előtti csuvasos típusú török jövevényszó."
  Tehát a mai nyelvtudományunk a magyar nép számára kegyesen engedélyezi a honfoglalás előtt a borjúnak, baromnak végülis a marhának ismeretét. A birkáét nem, azt a szlávoktól vettük át. De vajon, hogy neveztük szegény gyapjast, amíg a szlávok, sőt a csehek, meg nem tanítottak rá, hogy így hívják? Izének? Mert ugye azt senki sem gondolja, hogy őseink a bizonyítottan legalább 10000 éve domesztikált birkával soha a Kárpát-medence előtt nem találkoztak.
   És ha már az előbb szóba került a marha. Ammianus Marcellinus szerint (Rerum gestorum XIX.11.10) Visoque imperatore ex alto suggestu iam sermonem parante lenissimum, meditanteque adloqui velut morigeros iam futuros, quidam ex illis furore percitus truci, calceo suo in tribunal contorto ´marha marha', quod est apud eos signum bellicum, exclamavit eumque secuta incondita multitudo vexillo elato repente barbarico ululans ferum in ipsum principem ferebatur.  (thelatinlibrary.com), amikor Kr.u.359-ben a lázongó pannonok vezetője adófizetés helyett Konstancius császárhoz vágta csizmáját, így kiáltott fel: marha, marha! Nyilván ismeri ezt a történetet az Etimológiák szerzője is, különben honnan a bánatból vette az alábbiakat:
  -Marha: "latin eredetű német jövevényszó."
  Értjük ugye? Latin eredetű, mert Ammianusnál olvasható és német, hiszen a pannonokat germán törzsként aposztrofálják. Már csak azt nem értem, hogyan terjedhetett el széles körben a magyar nyelvben? Tán a honfoglaló magyarok a tábortűz fényénél fennhangon Ammianust olvastak? Érdekes asszociációs készségük lehetett, mivel a császárnak kiáltott marhából egyből levették, hogy ez nem lehet más, mint a honfoglalás előtti török jövevényszóval, a barommal megnevezett kérődző jószágunk. 
  És azt tudják, hogy miért cseh eredetű jövevényszó a birka a 2009-es Etimológiák szerint? Mert már az 1967-es történelmi- etimológiai szótárban is az. Az egyik cseh eredetű kitalálja, a másik meg követi.
 

2014. november 28., péntek

2014. november 27., csütörtök

Odüsszeia: Második ének- hogy legyen kedved elolvasni

Második ének: Az ithakaiak gyűlése, Télemakhosz elutazik (1-434)

   Athéné némi bűbájjal látja el Télemakhoszt, aki épp az első népgyűlést hívja össze, mióta Odüsszeusz elment. Az első, aki szóra emelkedik: Aigüptiosz. Az ő fia, Antiphosz is elment Odüsszeusszal Trójába, és a hazaúton a küklópsz Polüphémosz őt (is) megvacsorázta- de ezt most még nem tudja a boldogtalan apa, csak mi, olvasók tekinthetünk egy kicsit előre. Az apának még három fia van (az egyik pont Eurünomosz, Penelopé kérőinek egyike), de ez az egy, akiről nem tud semmit, nem hagyja nyugodni.
   Télemakhosz elmondja, hogy a házukat ellepték a kérők, valóságos invázió alá vették. Erre elsírja magát (ne tessék felháborodni, ez nem egy hisztis kisfiú kirohanása, hanem a férfivá serdülő, még támaszra szoruló fiú tehetetlensége, hogy nagyonis szüksége lenne az apja tanácsára, jelenlétére).
Antinoosz nem hagyja szó nélkül a kifakadást: Penelopé mindannyiukat hitegeti, és ennek lassan már négy éve. Mindig azzal hárítja el az egyenes választ, hogy amint befejezi Odüsszeusz halotti leplének megszövését, akkor fog férjet választani. Egy nő azonban leleplezte Penelopé titkát, és gyorsan le is buktatták: amit nappal megsző, éjszaka lebontja. Penelopé így ultimátumot kapott: addig ülnek a nyakán a kérők, amíg nem választ közülük, és amíg végre férjhez nem megy. (Egy kis kitérő: itt nyilván nem a lelkileg megtört nő fékezhetetlen vonzerejének nem tudnak ellenállni, hanem Odüsszeusz vagyonának, és a királyi trónnak. Itt azért megjegyzem, hogy Penelopé maga választhatja ki a neki tetsző akháj férfit: senki sem kényszeríti bele egy elrendezett házasságba.)
   Télemakhosz elátkozza a kérőket:bosszulatlanul haljon meg mind Odüsszeusz házában! (Ez elég vérmes dolog, egy halott szellemet örök nyugtalanságra kárhoztatni…) Zeusz két sasmadarat küld a hegyek tetejéről, akik a gyűlés fölé repülve megtépték egymást, majd jobbfele elrepültek. A jel mindenkit megdöbbentett. A legidősebb, Halitherszész Masztoridész értelmezi az égi jelenséget: Odüsszeusz már közel van, a kérők számára már elültette a halál magvait. Egyébként ez a Halitherszész volt az, aki jósolt Odüsszeusznak, mielőtt elment Trójába. Ő mondta ki, hogy Odüsszeusz csak húsz év múlva fog visszatérni, és minden társát el fogja veszíteni. Ez a jóslat most teljesedik be.
   Eurümakhosz (Polübosz fia) azonban leinti a jóslást, szerinte Odüsszeusz már rég meghalt valahol. Nyomatékosan figyelmezteti Télemakhoszt, hogy küldje végre vissza anyját az apja házába (Láertész), aki majd elrendezi Penelopé házasságát. Télemakhosz most mondja ki, hogy Püloszba és Spártába utazik, hogy apja felől érdeklődjön, és ha ott megtudja, hogy Odüsszeusz halott, akkor fogja csak férjhez adni az anyját.
   Mentór emelkedik szóra: gyalázatos ez a nép, hogy senki sem mozdul meg, hogy megtisztítsa Odüsszeusz házát a potyázó kérőktől. Mentór Odüsszeusz régi barátja; mikor elindult Trójába, Mentórra bízta a házát és a vagyonát, hogy vigyázzon rá, amíg ő távol van. Leiókritosz szerint viszont magának Odüsszeusznak sem lenne esélye a kérők hordáival szemben. Sőt, Penelopé tovább ülhet a parton és várhatja a híreket, nem csak Odüsszeuszról, hanem Télemakhoszról is.
   A gyűlés után Télemakhosz teljesen letört, a parton bóklászik, amikor Athéné Mentór alakját magára öltve erőt önt belé: felszerelnek egy hajót, és titokban útnak indulnak, hogy senki se tudjon róla. Télemakhosz új lendülettel veti magát a feladatba.
   A palotában Antinoosz nyájaskodni próbál Télemakhosszal, hogy üljön le szépen lakomázni közéjük, de Télemakhosz lerázza, hogy ő már nem egy ostoba, magatehetetlen kisfiú, aki eddig volt. A kérők gúnyolják. Télemakhosz azonban nem törődik velük, készülődik, a feladatára koncentrál. Eurükleiát, a kedves szolgálót (dajkája) küldi, hogy csomagoljon neki élelmet az útra (bort és őrölt lisztet visznek). A dajkát megesketi, hogy titokban tartja az utat, mert senki sem tudhat róla. Eurükleia gyanítja, hogy a kérők valamilyen úton el szeretnék tenni Télemakhoszt láb alól, nagyon félti.

2014. november 26., szerda

2014. november 25., kedd

Odüsszeia: első ének- hogy legyen kedved elolvasni

Első ének: Az istenek gyűlése, Athéné intelme Télemakhoszhoz (1-444)

   Zeusz Hermészen keresztül üzen Aigeszthosznak, hogy ne vegye nőül Agamemnón hitvesét (Klütaimnésztrát). Lám hiába minden isteni intelem, végül Agamemnón fia, Oresztész, meggyilkolta Aigiszthoszt. Az istenek ugyan azt is tudatták vele, hogy magára Agamemnónra sem kéne kezet emelnie, de hiába, Aigisztosz biztos volt a saját igazában.
   Pallasz Athénénak személyes favoritja Odüsszeusz, most az ő érdekébe fordul Zeuszhoz. Maga Zeusz is elismeri Odüsszeusz nagyságát, ám mivel Poszeidón haragszik Odüsszeuszra, mert az megvakította a kedvenc kicsi Polüphémoszát (óriás küklópsz, anyja egy nimfa, Porkhüsz lánya), így nincs mit tenni. Meg ugyan nem öli, de nem engedi hazamenni. Ám Athénét sem kell félteni, ha némi furfangról van szó: Hermészt küldi Ogügié szigetére, hogy megmondja a nimfának (Atlasz lánya Kalüpszóról van szó, de itt még nincs megnevezve), engedje Odüsszeuszt útjára, mert ez az isteni döntés.Athéné ezzel a lendülettel Odüsszeusz fiát, Télemakhoszt pedig Spártába tereli, hogy ott szerezzen híreket az apjáról. Hogyan is vette rá az istennő ezt a félig fiú, félig férfi Télemkhoszt, hogy útra keljen? Ithakába ment, és Mentész alakjában (Ankhialosz fia, Taphosz fejedelme), és emberi jelmezében betoppant Odüsszeusz házába. Itt lehangoló kép fogadta; a kérők kockáznak, szolgák hada bort és húst szolgál fel a léhűtő bandának (ja, és még istenkáromlók is, mert kockázni, szerencsejátékot játszani az istenek ellen való vétek- a sors útjai a halandók számára kifürkészhetetlenek, csakis akkor lehetséges, ha azt az istenek akarják, ők mutatnak meg valamit). Télemakhosz veszi észre a betoppanó vendéget, illedelmesen (!) bánik vele, Athéné megpillantja a fiúban apja szellemét (valljuk be még a bölcs istennőt is elbűvölte Odüsszeusz). Télemakhosz igazi görög úriember: görög szokásokhoz méltóan (és az ókorban ez volt az etikett) előbb megvendégeli a jövevényt, étellel, itallal ellátja, és csak miután a vendég jóllakott, kérdezi jövetele célját. Megbeszélik, hogy a kérők botrányosan viselkednek. Athéné- emberi jelmezében, de- kimondja, hogy Odüsszeusz hamarosan haza fog térni. A tátott szájú Télemakhosznak elsorolja a tennivalókat: másnap gyűlést kell összehívni, és szólítsa fel a kérőket a távozásra, majd pedig hajózzon el Püloszra Nesztórhoz, majd Spártába Meneláoszhoz és érdeklődjön az apja felől nyilván, ők látták utoljára valahol a messzi Trója lángoló partjainál). Csakis akkor engedje az anyját, Penelopét férjhez menni, ha azt hallja, hogy Odüsszeusz halott (mert Odüsszeusz hiányában a fiú-férfi Télemakhosznak kell kezébe venni a családi gyeplőt, latin kifejezéssel élve ő lesz a pater familias- ő dönt a család minden tagjának a sorsáról). Aténé egy kicsit felrázza ezt a jámbor és illedelmes fiút, hogy tessék egy kicsit tökösebben viselkedni, itt az ideje, hogy felnőtt férfiként viselkedjen.
   Egy énekes (Phémiosz, a lantos) a trójai hősök hazatéréséről énekel. A dalt meghallván a szobák rejtekéből előjön Penelopé (Íkariosz lánya), és megkéri, hogy ne énekeljen ilyen szomorú dalt, mert még mindig vérzik a szíve.
   Télemakhosz hazaküldi a kérőket, akik ugyan meg sem moccannak (nemhogy elindulnának), de mindenesetre elcsodálkoznak, hogy a kisfiú, akit eddig levegőnek néztek, mégis létezik. A kérők (Antinoosz és Eurümakhosz) Télemakhosz vagyonát és királyi örökségét vonják kétségbe („védje meg javait, ha tudja”). A kérők sejtik, hogy a titokzatos vendég (Athéné) borzolta így fel a kedélyeket, próbálják is kíhúzni a fiúból, hogy kapott-e valami hírt az apjáról. Télemakhosz azonban ügyesen eltereli a szót, nem árul el semmit. Ennyiben is marad a dolog, megy mindenki lefeküdni. Télemakhosz egész éjszaka Athéné szavain töpreng.

2014. november 22., szombat

Eridu, az első város

Egy kis ízelítő a Sumerhagyaték oldalról, ha érdekel az ősi sumer kultúra, a Közel- Kelet története, és az ókor- keletről!
 
  A sumerek első várossá növő települését Eridunak hívták. A Sumer Királylista szerint itt uralkodtak az első királyok. Ebben az esetben meglehetősen idős lenne a település, mert a lista szerint az első király, Alulim, 28800 évig, a második, Alalngar 36000 évig uralkodott, mindkettő még a vízözön előtt. Sokat gondolkodtam, hogy honnan jöhettek ezek a magas évszámok. Ennyire sűrű napjaik voltak az alattvalóknak? Vagy egy hosszabb időszakot az akkori legkarakteresebb királlyal jellemeztek? Netán ezzel akarták éreztetni, hogy a vízözön után már semmi sem az, ami volt?
Eridu teljes pompájában
   A régészek kb. Kr.e. 5400 körülre teszik az alapítását. A városnak 19 ásatási rétegét tárták fel, tehát az első, a legalsó rétegre még 18-szor ráépítettek. A sumer városoknak saját védőisteneik voltak, akik a templomban laktak, élő entitásként ugyan, de egy szobor testében. Eridu legalsó rétegében ez a templom akkora volt kb. mint egy szoba. Itt élt a védőistenük, Enki. A templom területe szent hely volt, az újabb építkezésekkor mindig ráépítették az újat a régi fölé. Ez nem jelenti, hogy a régit épen hagyták, volt, hogy lerombolták az agyagtéglából készült falakat,  de az újnak pont a régi templom felett kellett lennie. Idővel már akkora domb keletkezett az előző építményből, hogy egy teraszt képeztek ki belőle, és arra építették az új szentélyt. A terasz egy idő után a város fölé magasodott, meghatározva annak jellegzetes arculatát.
   Eridu kb. 3000 évig volt lakott. Ezek szerint átlag 150 évente átépítették az egész szentélyt, később a palotákat is, megnagyobbították, hozzátoldottak. Több kutató értetlenül áll e buzgóság előtt. Miért kellett ilyen gyakran, úgy minden harmadik nemzedéknek, egy új templomot építeni? Óriási munka, hiszen a templom és később a palota körzetének kiterjedése volt, hogy minden irányba elérte a 100 métert. Rengeteg agyagra lehetett szükség. Szerintem pont ebben van a buzgóságuk titka. Eridu a földművelésből lett gazdag. Sűrűn épített csatornarendszerekbe vezették  a bővizű Eufráteszt, gondoskodva hatalmas területek öntözéséről az egyébként nem túl csapadékos vidéken. Így előfordultak olyan évek, hogy akár háromszor is arathattak. A felesleg a kereskedéshez kellett, hiszen agyagon és mezőgazdasági terményeken kívül semmijük se volt. A gyors folyású Eufrátesz  megállás nélkül szállította a hegyekből a hordalékot. A csatornahálózatot folyamatosan kotorni kellett. A munkának egész évben szervezetten és fegyelmezetten kellett folynia. Az egyiptomiakat elkényeztette a Nílus, amikor minden évben kiöntött, majd lomhán visszahúzódva maga után hagyta a termékeny iszaprétegét. Itt folyamatosan tisztítani kellett a csatornákat. Az agyag egy részét a gátrendszer magasítására használták. De még mindig maradt felesleges agyagjuk. Úgy képzelem, hogy a város körül, ronda nagy dombok keletkeztek belőle. Egy idő után a helyzet tarthatatlanná vált, és a fölös agyagot úgy átlag 150 évente be- és ráépítették az összedöntött templomkörzetükre, palotanegyedükre. Így váltak azok egyre magasabbakká. Ha az új építések más miatt történtek, lelkük rajta.
 
Eridu napjainkban
   Mindenesetre a nagy építkezések után, gondolom, nagy ünnepségeket tartottak, legkevesebb azért, mert védőistenük 150 év után új hajlékot kapott. Szóval az ilyen dáridókat minimum egy hetesnek képzelem. Meglepő lenne, de nem zárható ki, hogy valahol itt lehet az alapja a rómaiak saeculares - százados ünnepének, amelyet etruszk átvételnek tartanak. A császárok ezt kb. 120 évente hirdették meg, legalább egy hétig tartott, és már maguk se tudkták igazán, hogy mit ünnepelnek.
    A bejegyzés végére kicsit eltértem a tárgytól, és megígérem, hogy ezentúl is el fogok, mert a történelmet szerintem csak összefüggéseiben érdemes szemlélni.

2014. november 21., péntek

A delphoi jósda hagyománya Homéroszról

1.) Hadrianus római császár Homérosz születési helye és szülei felől érdeklődött Delphoiban. Ezt a választ kapta:
Nemzetségét kérdezed és születése helyét is
az örökéletű dalnoknak. Ithakából ered ő,
atyja Télemakhosz, Nesztórnak leánya az anyja,
ő, ki a legbölcsebb férfit szülte, Epikaszté.

A játékos genealógia forrása az Odüsszeiának az az epizódja, amikor az apja keresésére indult Télemakhosz Nesztór házában találkozik Epikasztéval, akit másként Polükaszténak is neveznek. Lakomát készítenek neki.

Tlemakhoszt ezalatt fürdette a szép Polükaszté,
Néleidész Nesztór lánysarjai közt a legifjabb.
(Odüsszeia, III, 464-465, Devecseri Gábor fordítása)

2.) Egy késő antik hagyomány szerint Homérosz anyja halandó asszony, apja pedig démon volt. A költő Iosz szigetén fogant, ám születése előtt anyját erőszakkal Szmürnába vitték. Amikor Homérosz férfivá serdült, megkérdezte a Püthiától, kik a szülei és honnan származik. A válasz ez volt:

Kérded, merre hazád. De neked nincs, csak anyafölded.
Édesanyádnak földje Iosz szigete. Befogad majd,
ámde vigyázz, hogy messze kerüld el a gyermeki rejtvényt!

Mivel a görög ’patisz’, ’haza’ kifejezés szó szerint apai földet jelent, érthető, hogy egy démon apa és halandó anya gyermekének hazája nem, csak anyai földje van.
A gyermeki rejtvényt nem tudta elkerülni Homérosz. Öregkorában Iosz szigetén hazatérő halászokkal találkozott és odakiáltott nekik:

Arkadiéi halászok, jó volt-é a fogás ma?
A halászok így feleltek:
Otthagytuk a fogást. Azt hoztuk, ami nem akadt meg.

Homérosz nem tudta megfejteni a válaszban foglalt rejtvényt, és belehalt szégyenébe. Ez a híres „tetű-rejtvény”, amellyel Hérakleitosz egyik töredékében is találkozunk:

Csalódásban élnek az emberek még arra nézve is, hogy a láthatókat megismerjék, hasonlóan Homéroszhoz, aki a görögök közt bölcsebb volt mindenkinél. Hiszen őt is gyerekek, akik tetveszkedtek, tartották bolonddá, mondván: ahányat megláttunk és megfogtunk, azt otthagytuk, ahányat azonban nem láttunk meg, sem meg nem fogtuk, azt hoztuk magunkkal.”

(56. töredék, Kerényi Károly fordítása)

3.) Egy másik hagyomány szerint a delphoi szentélybe belépő Homéroszt a Püthia kérdezetlenül így szólította meg:

Ó, boldog s szomorú! (Hisz mindkettőre születtél.)

Kettős sorsú az életed: egyik a kettős- kétes
napsugarak feketéje, a másik, mint az öröklét.
Éled is és halod ezt, a halálodban nem öregvőn.

A jóslat ugyanazt a kettősséget jeleníti meg, amelyet az előző orákulumban a démoni apa és a halandó anya alakja képviselt: a költő egyidejűleg lakója az emberi és az emberfeletti világsíknak. A „napsugarak feketéjé”-nek képe valószínűleg Homérosz vakságára céloz. A szöveg autentikus szerkesztése szofista szerzőre utal.



2014. november 20., csütörtök

A gladiátorokról, az arénáról 4.

   "Hátra van még a legfényesebb és legnépszerűbb látványosság vizsgálata. „Szeretetajándék” a neve, mert kötelező, és a szeretetajándékot kötelességnek is nevezhetjük. Márpedig őseink kötelességüknek tartották, hogy halottaik tiszteletére megrendezzék ezeket a látványosságokat- miután már ilyen emberséges kegyetlenséggé finomultak. Annak előtte ugyanis azt tartotta a közhiedelem, hogy a halottak lelkét csak embervérrel engesztelhetik ki, tehát foglyokat vagy gonosztevő rabszolgákat vásároltak, és ölték meg a sírnál.
Később jónak látták a szórakozás palástját borítani erre a kegyetlenségre. Ezért embereket szereztek, jól- rosszul megtanították őket a fegyverforgatásra, hogy legalább lekaszaboltatni tudják magukat, aztán a halotti áldozatra kijelölt napon ezeket használták föl a sírnál- egyszóval gyászukban emberáldozattal vigasztalódtak. Ilyen volt ez a „szeretetajándék” eleinte; lassanként azonban mind népszerűbb, mert mind kegyetlenebb lett, a vadállatok is csak akkor leltek elég gyönyörűséget benne, ha embertesteket marcangolhattak szét…"

(Tertullianus: De spect. 12., Borzsák István fordítása)


2014. november 18., kedd

A gladiátorokról, az arénáról 3.

   "Pompeius második consulsága idején, a Győzelmes Venus templomának felavatásakor szintén 20, vagy egyes közlések szerint 17 elefánt küzdött a cirkuszban, mégpedig dárdavető gaetulicusokkal. Különösen az egyik keltett nagy feltűnést a viadal folyamán, mert amikor átdöfték a lábszárait, térden kúszott a lovasok ellen, sorra elragadta s a magasba hajigálta pajzsaikat, melyek lehullóban, a nézők gyönyörűségére, szabályos kört írtak le, mintha az állat nem dühében, hanem betanítva dobálná. Egy másik esetben az okozott megdöbbenést, hogy egyetlen találattól kimúlt: nem csoda, a szeme alatt behatoló dárda létfontosságú részt sértett meg a fejében. Egyébként az egész elefántcsapat kitörést kísérelt meg, ami a körös- körül felállított védőrács ellenére is rémületet keltett.
Később a diktátor Caesar, hogy ilyesminek elejét vegye, mikor hasonló látványosságot tervezett, vizesárokkal vette körül a porondot; ezt aztán Nero császár feltöltette, s a lovagok ülőhelyét bővítette ki vele.
Pompeius elefántjairól még csak annyit, hogy amikor menekülési kísérleteik csődöt mondtak, leírhatatlan mozdulatokkal igyekeztek szánalmat ébreszteni a tömegben, s trombitálásukkal szinte elsiratták magukat, úgy könyörögtek. Csakugyan, a közönség lelke mélyéig meghatódott: nem törődtek sem hadvezérük méltóságával, sem azzal, hogy ezt a bőkezű látványosságot az ő kedvükért eszelték ki, könnyes szemmel ugráltak fel mind, és vad átkokat szórtak Pompeiusra- melyek később rendre teljesedtek."

(Plinius: Nat. Hist. 8,20-21, Maróti Egon fordítása)


2014. november 17., hétfő

A galdiátorokról, az arénáról 2.

   "Képzeljünk el egy átlagembert, aki halála előtt kap még egy órányi haladékot legfőbb urától, legyen az az isten vagy a király, hogy fordítsa valami nemes cselekedetre vagy élvezze ki tetszése szerint, de aztán visszavonhatatlanul vége: vajon ez az ember utolsó óráján inkább egy ringyóval szórakozna és ariusiai bort inna, ahelyett, hogy megölné Archiast, s Thébát felszabadítaná? Én bizony kötve hiszem. Lám, még a gladiátorok is, persze nem az elállatiasodott barbárok, csak a görögök, bármennyi ínycsiklandó falatot is raknak elébük fellépésük előtt, hátralevő idejükben inkább asszonyukat bízzák barátaikra vagy szolgáikat szabadítják fel, és nem a has örömeinek hósolnak."

(Plutarchos: Non posse suaviter vivi 17.,Kapitánffy István fordítása)


2014. november 16., vasárnap

A gladiátorokról, az arénáról

   "Alaptalan a véleményed, hogy csak nagy férfiakban volt meg az erő ahhoz, hogy széttörjék az emberi rabság bilincseit; nem áll az, amit mondasz, hogy erre legfeljebb egy Cato lehetett képes, aki, mikor kardja nem végzett vele, sebét feltépve adta ki a lelkét! Roppant elszántság árán megvetett sorsú emberek is jutottak már biztos révbe, mert ha nem adatott meg könnyűszerrel meghalniuk, s nem választhatták meg kedvükre haláluk eszközét, megragadták azt, ami kezük ügyébe akadt, s az erős akarat tulajdonképpen ártalmatlan tárgyakat is fegyverré változtatott!
Minap a vadállat- viadalok kaszárnyájában az egyik germán, akit a másnap reggeli látványosságra osztottak be, félrevonult, hogy elvégezze szükségét: más zugot nem talált, ahová ne kísérte volna őr. Itt az ürülék letakarítására használt fanyelű szivacsot nyelestől a torkába gyömöszölte, s légcsöve elzárásával vetett véget életének. Ez volt csak a halálmegvetés! Az igaz, nem éppen ízléses vagy mutatós: mert van- e nagyobb ostobaság, mint undorodva meghalni?"

(Seneca: Ep. 70, 19-20, Maróti Egon fordítása)


2014. november 14., péntek

Az aquincumi amfiteátrumok

   A római birodalmi építészetet- a körszínházak tervezésében is- teljes mértékben a szükségesség és a hasznosság szempontjai irányították. Így például a tojásdad alakot az követelhette meg, hogy a gladiátorcsapatoknak tér álljon a rendelkezésre az előrerohanásra és visszavonulásra. A körszínházak építésénél nagy térséget kellett gyorsan és kevés anyagi erő árán beépíteni. Így alkalmazták itt is az opus caementicum, a rómaias beton, az „öntött falazás” technikáját. A katonai mérnökök munkája is megérződik a tervezésen: Pompeji városfalához hasonló szerkezetben építették meg a nézőtér alapépítményét, ahogyan Vitruvius építészeti író a legerősebb sáncműhöz javasolta; a két párhuzamos körfalat keresztfalak és földkitöltés kapcsolta össze.
   Építészettörténetileg az amfiteátrum eredeti római alkotás. A görög színház legfeljebb csak akkor szolgáltathatott volna kiindulópontot, ha az „amphitheatron” szó dupla színházat jelentene. Ez a szó valójában olyan épületet jelent, amelynél a nézőtér, a „theatron” körbe fut.
   Az aquincumi amfiteátrumok méreteikkel, építészeti megoldásukkal, műemlékeink között ma is értékes helyet foglalnak el. A mai szemlélőre még rom- állapotukban is lenyűgöző hatást gyakorolnak. A római birodalom rabszolgatartó urai a tömegeket akarták maguknak megnyerni az ilyen monumentális építményekkel. Az arénában lezajló játékokkal megpróbálták a nép figyelmét eltéríteni egyre szaporodó és növekvő bajoktól. Ez a törekvés egy ideig sikerült. A római rabszolgatartó társadalom elpusztult a rabszolgák forradalma és a barbár hódítások közös csapásai alatt.

Szilágyi János: Az aquincumi amfiteátrumok, 1956.

a trieri amfiteátrum makettje