2013. január 28., hétfő

2013. január 22., kedd

Latinul és magyarul 9.

Consuetudo laborum perpessionem dolorum efficit faciliorem.

A küzdelmek megszokása könnyebbé teszi a szenvedések elviselését.

(Cicero) 


2013. január 15., kedd

Szapphó: Artemisz esküje

Így járt hát az aranyhajú Phoibosz, a nagy titán,
Koiosz lánya szülötte, erős Kronidész fia,
Artemisz meg az istenek esküszavával ott
...apja fejére fogadta: "Örökre szűz
maradok, s odafenn fogok élni magas hegyek
ormán, gyors vadat űzve, egyezz bele kedvemért!"
Bólintott a nagy istenek atyja, hogy úgy legyen.
...szarvasölőnek azért nevezik maig
attól fogva a földiek és örök istenek.
Házasság, szerelem soha meg se kisérti őt.

Lator László fordítása



2013. január 14., hétfő

2013. január 12., szombat

Pataricza Dóra: Kísértethistóriák és egyéb csodák

Egy kis kedvcsináló olvasáshoz: 
Izgatottan vártam a könyvet, mert Phillinion történetét már olvastam régebben, egy Galaktika magazinban. Kíváncsi voltam a többire is. Ókori szenzációk, hihetetlen történetek, amik talán nem is azért születtek, hogy elhiggyék őket, hanem a borzongatásért önmagáért. Pontosan ugyanúgy hat, mint a mai szenzációs történetetek. Talán pont ez a lényeg, hogy az évezredek sodrása ellenére az ember ember marad, bár az idő átfolyik rajtunk, mi semmit sem változunk. Egyfajta kellemes közelség az akkori és mostani emberekkel. Bár ez egy szakdolgozat, szerintem felesleges volt kielemezni, hogy mi valós, mi lehetetlen és mi lehetséges ezeknek a történetekben. Szerintem egy kísértethistóriában senki sem a hiteles pontokat keresi (mint mondjuk egy történelmi regény kapcsán). Ezzel együtt a történet hitelességét alátámasztó írói fogások nagyon kellemesen hatnak az ilyen történetekben. Szóval összességében szerintem egy nagyon izgalmas könyv, valódi csemege, és egy szelet realitás azoknak, akikben egy kicsit patetikus kép él az ókorról (mint én).

2013. január 11., péntek

2013. január 7., hétfő

Latinul és magyarul 8.

Exegi monumentum aere perennius 
 
Ércnél is maradandóbb művet emeltem én 
 
(Horatius) 
 
 

2013. január 2., szerda

Gondolatok a Birodalomról ll.

   Az Itáliai- félsziget az emberiség történelme során szinte folyamatosan lakott volt. Régészeti leletek bizonyítják az ember jelenlétét már az időszámításunk előtti 5-4. évezredben. A 3. évezredből már cölöpkunyhók nyomai maradtak ránk és ezek az emberek szarvasmarhát tartottak. A 2. évezred kezdetén új népek jelennek meg a folyók termékeny síkságain, róluk számos bronztárgy és agyagedény mesél. Az 1. évezred vaskori emberének eredetéről szinte alig tudunk valamit, Itália őslakosainak ezért nincs is külön nevük, csupán a kultúrájuk alapján különböztetjük meg őket. A cölöpházak lakóit a terramare-, a vaskor népeit a Villanova- kultúrához soroljuk. A rómaiak közvetlen elődei azonban jóval később alakultak ki. Számtalan népcsoport lakta Itáliát, például a ligurok, umberek, ventusok, siculusok, latinok, etruszkok. A latinok megalapították Alba Longát, ez volt a latin törzsek szövetségének a központja. Az ókori szerzők gyakran említik Latiumot, mint a latinok fő városa, de ez gyakran átvitt értelemben Róma, majd a Római Birodalom neve.
   A mai Róma területén megtelepülő törzs az i.e. 10. században bukkan fel, temetkezési szokásai emlékeztetnek az albai hagyományokra. Ez a népcsoport a Palatinuson vert tábort, félig a földbe ásott kunyhóik tudósítanak életükről. Az i.e. 9. században már az Esquilinuson, Viminalison és a Quirinalison is laknak, majd az i.e. 8. században a Palatinus és az Esquilinus települései egyesülnek, rövidesen a Quirinalis népei is csatlakoznak a szövetséghez, és fallal veszik körbe az egyesített városukat, közös templomot építenek. A Capitolium és a Palatinus közti ingoványt lecsapolják, és ekkor a várost már Rómának nevezik.
Rómát a hagyomány szerint Romulus és Remus alapította, így Róma első királya Romulus volt. Őt követte Numa Pompilius, a szabin származású király. Róma királyai sorra gazdagították a várost, egyre több területet csatoltak hozzá, mégis, a királyság intézménye Rómában mindössze hét királyt ért meg. A harmadik király Tullus Hostilus, a negyedik Marcus Ancius, majd az etruszk Tarquinius Priscus követte a trónon, utána Servius Tullius lépett hatalomra, végül az utolsó király Tarquinius Superbus volt. A Superbus melléknév dölyföst jelent, Tarquiniust a római nép üldözte el. Ez a népfelkelés nemcsak az utolsó király zsarnokságának vetett véget, hanem a királyság intézményének is. Ez az i.e.510-es dátum is vitatott, de valószínűbb, mint Róma alapításának dátuma.
   A királyság bukása után megszületett a köztársaság, bár ez nem járt semmiféle forradalmi lázongással, hanem a király szerepét egyszerűen választott elöljárók vették át, akiket eleinte praetoroknak, később consuloknak neveztek. A római nép évszázadok múltán is elidegeníthetetlen jogának tekintette, hogy a zsarnokot bármikor elüldözhesse. Bár a köztársaság megszületésével sem oldódott meg minden probléma, mégis, a királyság lehetősége borzalmas átokként lebegett Róma felett. Féltek tőle. A Res Publica, ahogyan a saját államukat nevezték, valóban közügy lett, elviekben mindenki foglalkozhatott az állam ügyeivel. Természetesen a gyakorlatban a dolog egy kicsit másképp fest: a hatalom a vagyoni elrendeződés mintáját követte. Egyszerűbben: minél több pénze, vagyona volt valakinek, annál több kliense (tőle függő helyzetben lévő ember) lett, annál jobban tudta érvényesíteni az akaratát a közügyekben is. Lényegében Rómában két réteg volt ebben az időben: a patríciusok, akik születésük és vagyoni helyzetük miatt magukénak vallhatták a hatalmat, az irányítást, és a plebejusok, akiknek sem vagyonuk, sem jogaik nem voltak, de a kliensi viszonyok miatt különös viszonyba keveredtek a patríciusokkal. És végül, de nem utolsó sorban, a rabszolgák, akiket nem is tekintettek embernek, inkább használati tárgynak, termelőeszközként tekintettek rájuk. Jogaik egyáltalán nem voltak, mégsem kerülhetik el senki figyelmét sem, mert rengetegen voltak, és ahogyan gyarapodott Róma, úgy lettek egyre többen.