2012. május 30., szerda

Martialis- Látványosságok könyve (2.)

Vemhes vaddisznót széles sebe tette anyává:
méhe gyümölcse azon bújt ki belőle imént.
Nem marad ott, elinalt a malac, míg anyja leroskadt.
Ily különöst hoz a sors dús leleménye elénk!

Martialis- Látványosságok könyve

2012. május 27., vasárnap

Cella trichora

cella trichora

   Ha Budapesten sétálsz, és Óbudára vezet az utad, ne hagyd ki a cella trichorát! Érdemes vetni rá egy pillantást, építészeti különlegesség. Az ókeresztény sírkápolna egy három karéjos épület volt hajdanán, aminek a régészeti feltárások eredményeképp a helyreállított alaprajzát láthatja az arra vetődő érdeklődő. Helyileg a Kunigunda- Raktár- Hunor- és Körte utca által behatárolt falatnyi zöld területen van. Első ránézésre olyan, mint egy lóhere. És rengeteg gyík napozik a történelmi falain. 
   Az épületet a 4. század közepén emelték, de már korábban, a 2-3. században épített épületekre építették rá. Ezek láthatóak a lóhere- épület mellett- alatt. Az épületben vörös festék nyomait is megtalálták, így szinte biztos, hogy díszített volt. Nagyon szép és különleges épületnek képzelem, az alakja után. A környékén ókeresztény temetkezések maradványaira is bukkantak, így lehet, hogy egy kicsit misztikus is volt ez a hely...
   Minden esetre ha arra jársz, érdemes felkeresni és néhány percet eltölteni ebben a falat történelemben. Aquincum már túl volt a fénykorán, a környező barbár törzsek egyre erőszakosabban feszegetik a Birodalom határait, egyre több a sikeres betörés. A keresztények, az új vallás hívei már nem föld alatti szektaként működnek, az új hit átrajzolja a Birodalom vonásait. Változik minden, a régi istenek lassan feledésbe merülnek. Új szelek fújnak, amik néha kicsit vadak...
   Egy pillanat alatt bele tudok zuhanni a történelembe, elképzelem, hogy milyen lehetett, amikor ez az épület még állt, működött. Aztán egy autó hangosan elszáguld mellettem, és már fel is ébredek, hogy nem jönnek a barbár hordák. De izgalmas elképzelni!

2012. május 23., szerda

Szombathely- Iseum

A szombathelyi Ízisz- szentély megújult. Igaz, már pár éve elkészült, de a belső bemutatóterem berendezése még alakulóban van. Kívülről viszont lenyűgöző lett. Köszönhetően Sosztarits Ottó kitartó munkájának, az ember, aki mert nagyot álmodni. Tavaly az Iseum megnyitása kapcsán volt egy előadássorozat, aminek több részét is Sosztarics Ottó tartotta. Pannonia Provincia, Savaria és Savaria épületei adták a téma fő vázát. Sosztarits Ottó előadásai alatt viszont egy régvolt város elevenedett meg. Akkora szenvedéllyel tartotta az előadásokat, hogy a romok életre keltek. Akkor értettem meg egy csomó dolgot az ókori lélekkel, gondolkodással kapcsolatban. Remélem még hallhatom valahol az előadásait, mert ő egy olyan ember, aki tényleg szerelmes a korba!

   Az épület maga heves vitákat váltott ki a szakértők körében, hogy pontosan milyen volt, de azt gondolom, nekünk, rajongó szemlélőknek, ez egy csodálatos élmény, bárhogy volt is az eredeti épület. Mert akár ilyen is lehetett. A hatalmas fehér épület megnyitja az ember képzeletét, hogy milyen is lehetett egy ilyen város...

2012. május 21., hétfő

Láss a dolgok mögé!

   Iuppiter szobra az Aquincumi Romkertben, a múzeum épülete előtt. Pontosabban a régi múzeumépület előtt, mert az már egy ideje nem látogatható. Itt van a halas szökőkút is, ami a helytartói palotából származik. Ez a két dolog valahogy mindig nagyon közel állt hozzám. Ha meglátogatom a romkertet, ez az a pont, ahol már otthon érzem magam. 
   A szoborra felnéz az ember, mindig lenyűgöző látványt nyújt. Az ég kékje, a felhők, káprázatos összhatást ad a szobornak, ami már önmagában is csodálatos. Tényleg, szinte mindenki lefényképezi, aki arra jár. Én is, minden egyes alkalommal.
   Viszont még sosem fotóztam le hátulról. Pedig az isten arányos testfelépítése hátulról is megér egy pillantást! Az isteni ülep...







2012. május 17., csütörtök

Aquincum- Katonavárosi amfiteátrum

  Hétvége, alámerülés a szeretett római világomba. Azt hiszem ezzel mosom le magamról az elmúlt hét szennyét. A város, Budapest tele van a néhai Aquincum maradványaival, emlékeivel, csak nyitott szemmel kell járni. 
   A Nagyszombat utcai amfiteátrum nem tartozik a rejtett kincsek közé, méreteinél fogva igencsak látványos. Nem lehet nem észrevenni, mégis, rengeteg ismerősömtől hallom, hogy még sosem ment be. Igaz körbe van kerítve, de a kapuk állandóan nyitva vannak, így bárki betérhet feltöltődni. Egyik kedvenc helyem, szeretek elhelyezkedni a lelátón és közben elképzelem, hogy nem is olyan rég még gladiátorok viadalában gyönyörködhettem volna. Ma már a labdák után futó kutyák kecses mozgásában lehet gyönyörködni, maga az épület viszont még így is impozáns. Az elhelyezése, a kissé ovális kialakítása, a tömege, tiszteletet parancsoló. 
   És legfőképp a gladiátorjátékok helyszíneként szolgált. Ma már a legtöbb kutató, történész, tudós, barbár és kegyetlen vérontásnak tartja a gladiátorjátékokat, embertelen és civilizálatlan antihumánus tömegmészárlásnak. Biztos igazuk van, a maguk és a keresztény Európa szemszögéből, én viszont zseniális és fenséges viadalnak tartom. Nem tudom csodálat nélkül szemlélni. Nagy rajongója vagyok a mai, hagyományőrző gladiátorjátékoknak is, ha csak tehetem, megnézem őket. Nyilván nem ugyanaz az élmény, mint közel kétezer éve, de a küzdősport szelleme ma is él, a viadal izgalma és a harcosok felkészültsége ma is elbűvöli a szemlélőt. Amit pedig nem látok, azt elképzelem. 
   Az amfiteátrum nézőtere alatt helyezték el a vadállatok ketreceit, hogy még izgalmasabb látványosságokkal kényeztethessék Aquincum népét. Itt, a nézők szeme elől elzárt területeken kapott helyet Fortuna Nemesis, a sorsistennő szentélye is. Ma már az ülések és a padozat hiánya miatt mindezek a rejtett zugok nyitottak, nincs tetejük. Viszont a fülkék jól láthatóak, ahol éhes oroszlánok és felhergelt medvék várták, hogy széttéphessenek valakit. Négy nagy kaput hagytak: az északin és a délin keresztül vonultak be a gladiátorok és a zenészek. Az északi kapun keresztül vitték ki a halottakat, ez a halálistennő kapuja, Porta Libitinae.
   Az arénában csatornarendszer nyomai is láthatóak. Valószínű, a kiömlött vért literszámra kellett lemosni, de az sem kizárt, hogy tengeri csaták bemutatására feltöltötték az arénát vízzel. Azt hiszem ezt már sosem tudjuk meg. Mindenesetre érdekes elképzelni egy ilyet!
   Bővebb cikk az amfiteátrum történetérő itt és emitt.
A nyugati kapu



Vadállatok ketrece

Keleti kapu

2012. május 15., kedd

Martialis- Látványosságok könyve

Egy kaukázusi sziklához kikötözve, Prometheus
újranövô máját tépte a saskeselyû.
Most kaledón medvét látunk: darabokra harapja
itt a bitón lógó Laureolust, a latort.
Méltán bûnhôdött. Mindenkire áll az itélet,
hogyha a gazdáját vagy szüleit megöli,
vagy ha a templomból aranyat rabol esztelenül, vagy
vad fáklyával akar rontani, Róma, terád.
Mennyi lakolt meg a tettéért! De legyôzi az összest
ez: vele bûnhôdés lett ma a régi mese.

/Martialis/

2012. május 13., vasárnap

Edények az idő sodrásában

   Minden évben meglátogatom az Aquincumi Múzeumot. Ha tehetem, akár egy évben többször is. Mindig van látnivaló, és a már ismert dolgokat is szeretem többször megnézni, hogy annál jobban emlékezzek rá.
   Néhány éve megcsinálták a látványraktár nevű kiállítást, ami nevéhez híven, tényleg igencsak látványos. Edények, használati tárgyak, kisplasztikák, szobrok, ékszerek, és ezer már hétköznapi dolog van kiállítva, ízlésesen elrendezve, és legfőképp időrendben. Gyakorlatilag a legrégibb időkig nyúlik vissza a kiállítás, amióta csak lakott volt ez a terület, és az emberi életnek tárgyi nyomai maradtak, amit a régészek ki is áshattak. Szóval nincsenek dinoszaurusz csontok. 
   Viszont a neolitikum, a bronzkor emberének eszközmaradványai megtekinthetőek. Az agyagedények kifejezetten megkapóak. Díszítettek, a geometrikus minták olyan közelivé teszik a régi embereket, hogy több ezer éves szakadék egészen áthidalhatónak tűnik. Mert az ember az ember, minden korban. Az ember, aki szereti a szépet, aki képes esztétikai élményt keresni a funkción túl. A játékos ember. Ők is, már akkor is, mi is, most is, és az utánunk következők is. 
bronzkori edények

   Aztán néhány lépés, és következnek a római kori leletek. A terra sigillata, a jellegzetes római kori vörös agyagedény, minden mennyiségben. Lélegzetelállítóan szépek. A finom minták, a megtervezett elrendezés, a finom lélek tükre. A növénymotívumok, a körbefutó indák különösen kedvesek a szívemnek. Rengeteg állat- és növénymintát használtak, harmonikus elrendezésben. Amitől egy tál kilép a hétköznapjaiból, és több lesz, mint egy tál. Egy mesélővé válik, aki akár Marcus Aurelius diadalmenetéről is beszámol. Ezer és ezer minta, némelyik az agyagba mélyen benyomva, némelyik kidomborodva. 
terra sigillata
   Még néhány lépés, és a Birodalom széthullott. Nincsenek többé fürdőző nimfák, leselkedő szatírok, kalandos életű istenek. Eltűnnek a finom indák, felég a néhai civilizáció. Helyüket átveszik a honfoglalás kori leletek. Javarészt dísztelenek, kopárak. Néha már kifejezetten puritánok, és egyik- másik úgy néz ki, mintha a készítője nem is tudta volna pontosan, hogy kell elkészíteni. Mintha az azt megelőző több ezer év szellemi öröksége a semmibe veszett volna. Mintha az ókor emberének szellemi hagyatéka megszűnt volna létezni.
Ezek egy naiv szemlélő benyomásai.
honfoglalás kori edénylelet

2012. május 10., csütörtök

Thermae Maiores- a légiótábor fürdője

Végre kisütött a nap, ilyenkor nem bírok a helyemen maradni. Mennem kell. Mi sem lehet jobb úticél, mint római kori romokat felkeresni. Az ilyesmi mindig örömmel tölt el. Nem sok római kori kő van Budapest területén, amit még nem keresetem fel, de mindig találok újakat, és szerencsémre a régészek sem tétlenkednek.
   Pénteken a kedvenc ATLANTISZ könyvesboltomban megvettem az Ókor magazint, ami mindenféle ókori témával foglalkozik (milyen meglepő). Vegyesen vannak cikkek irodalomról, vallásról, művészetekről, régészeti feltárásokról, új, forradalmi gondolatok és könyvajánlók. Szóval minden az ó- kor szerelmeseinek. Ebben a magazinban (2011. X.évfolyam, 1.szám) olvastam Budai Balogh Tibor régész cikkét egy római kiserődről a Pók utca- Nánási út területén. Ez lett volna a hétvégi célpont, de végül a Flórián téri aluljáróban kötöttem ki. 
   Magában az aluljáróban is vannak oszlopmaradványok, sírkövek, de semmi felirat, így az arra tévedő gyanútlan szemlélő nem lesz információkkal gazdagabb. Persze ez is, mint a többi aluljáró össze van rondítva, így a szokványos bűz miatt javasolt nagy levegővel alászállni- benntartani- oxigénhiány esetén kitörni. 
   Az aluljáró érdekessége, hogy innen lehet megközelíteni a fürdőmúzeumot. Voltam már itt pár éve, időnként felkeresem az ilyen helyeket, mert mindig van mit nézni rajta. Meglepő módon ingyenes a belépés. Hogy kis hazánkban még ilyesmi előfordulhat- megremeg a szívem. Ráadásul amellett, hogy ingyenesen, fizetés nélkül besétálhatsz, teljesen kulturált az egész. Tájékoztató táblák hada áll az éhes látogató rendelkezésére, és olyan jó leírások, hogy aki sosem olvasott egyetlen könyvet sem az aquincumi fürdőről, az is el tudja képzelni a hatalmas épületegyüttest teljes pompájában. 
   Mivel a múzeummá alakított romkert a felüljáró alatt van, részben fedett csak. Lenyűgöző fényhatások érik az embert. Hol besüt a nap, hol nem, bizonyos részek egészen árnyékos zugban vannak, mások káprázatos napsütésben fürdőznek. Kicsit nehéz fényképezni, de maga a látvány, a hangulat fenomenális. Megér egy látogatást. 
   Hatalmas épület, guszta medencékkel, forró. langyos és hidegvizes medencék hada, padlófűtés és tornacsarnok várta a megfáradt, reumás katonákat, hogy lemossák a vért a kezükről, miután legyilkolták a szomszédos barbár törzseket. Én télen biztosan nem jöttem volna ki a forró vizes medencéből. A padlófűtés rekonstrukciója megfigyelhető az eredeti oszlopok mellett. Kényelem és luxus felsőfokon. 
   Bár már javarészt derékig ér a néhai város pompázatos épülete, azért el lehet képzelni, milyen volt fénykorában. Szerintem mindenképp megér egy látogatást!








2012. május 9., szerda

Aeneis Gorsiumban

Fegyvert s férfiut énekelek, ki a trójai partról
Ítaliába először jött be, a végzete űzte
lávin partra, ki sok földet, tengert bebolyongott
égi harag s kegyetlen Júnó bosszuja folytán,
háboruban sokat eltűrt, míg várost alapított, 
isteneket hozván Latiumba, hogy ott a latin nép,
Alba atyái emeljék majd fel a római várat.
(Vergilius- Aeneis, fordította Kartal Zsuzsa)

Aeneis, vállán idős apjával, karon fogva vezeti ki gyermekét a lángoló Trójából






                                                                     GORSIUM

2012. május 8., kedd

Városfal

  Érdemes ellátogatni a Szentendrei út- Pók utca sarkára. Főleg mostanság, amíg nem zöldül ki a természet, mert így látható, ami az év nagyobbik felében sűrű lombok között pihen. Gyakran járok az Aquincumi Múzeum felé, mert tele van római kori romokkal, kövekkel, emlékekkel a környék. Tehát már többször elmentem a városfal mellett. Mivel a városfal helyreállított és bemutatott darabjáról is egy ősrégi könyvben olvastam, úgy voltam vele, hogy biztos már lebontották.
   Nagyjából tudtam, hol kellene lennie, de ott csak egy sörözőt, egy lepukkant bodegát találtam. Ezidáig bele is nyugodtam, hogy a városfal is így járt, mint Hadrianus helytartói palotája, valami sokkal fontosabbat építenek a helyére. De ezen a télen vérszemet kaptam, elhatároztam, hogy idén utána járok minden egyes kavicsnak utána járok, amiről Póczy Klára említést tett. nagy rajongója vagyok, igyekszem mindent elolvasni, amit írt Aquincumról. Egyrészt mert rengeteg feltárást maga végzett, másrészt a nagyon kellemes, olvasmányos stílusa miatt. Szerelmese volt a néhai városnak, és ez a szeretet érződik mindenen, amit ő írt. 
   Szóval felkerekedtem, hogy felfedettem a rekettyést, ahol a keresett objektumnak lennie kellene. Szendviccsel és forró teával felszerelve, lelkiekben egy hosszú napra készülve nekivágtam. A kiskocsma mögött kezdtem. És jé! Ott volt! Ilyen gyors sikerre nem is számítottam. Mert elég sűrűn benőtte mindenféle növény (nem azonosítottam be őket, hogy pontosan mifélék), de a télnek köszönhetően a városfal teljes pompájában megtekinthető! Íme a képek:

2012. május 7., hétfő

Romváros

   Nagy rajongója vagyok az ókori kultúrának. A görög- római antik világ teljesen lenyűgöz, az első találkozás óta nem tudok szabadulni a bűvköréből. Szerencsére itt van az Aquincumi Múzeum, ahol kedvemre gyönyörködhetek egy letűnt kultúra romjaiban. Rengeteg könyvet, cikket, tanulmányt olvastam már a kedvenc városomról. Mert hiába volt Róma hatalmas és káprázatos, itt keleten azért másképp mentek a dolgok. Valahogy lazábban. Ettől egzotikusabb lett ez a város. A különböző népek, kultúrák együtt tudtak létezni a Római Birodalom fennhatósága alatt. Mindenki hozzátette a magáét, ezért lett Aquincum szerintem a legizgalmasabb római város. Tele van a barbároknak nevezett népek nyomaival. 
   Néha igen régi könyvekkel találkoztam a témában. Nagyon- nagyon jók, alaposak és érdekesek, és egy ilyen, 1941-ben megjelent régészeti füzet alapján pár éve elindultam a Hajógyári szigetre, megkeresni a Helytartói Palotát. Egy böszme nagy palota feltárásáról szólt a könyv, zseniális mozaikpadlókkal, szobrokkal, szökőkutakkal és minden, mi esztétikai élményt tud nyújtani. Heteken át megszállottan kerestem a palotát. Úgy voltam vele, hogy ilyen nincs, hogy nem találok meg egy hatalmas palotát. Majd' megőrültem a keresésben. Aztán kiderült, hogy kicsit régi volt a könyvem, mert ugyan feltárták a palotát, de közben vissza is temették, mert oda építették a hajógyárat. Sajnálom, hogy nem láthattam a feltárt palotát...
   Nemrégiben viszont a vízvezeték tanulmányozása felé fordultam. A Szentendrei úton, az Aquincumi Múzeummal szemben látható még egy kis darab a vízvezetékből, rekonstruálva. Már ezerszer elmentem mellette, a járdáról is megnéztem, de most olvastam, hogy oda, arra a kis szigetre, át lehet menni. Sőt, érdemes átmenni. Hétvégén meg is tettem (mert ugye van szabadnapom- végre). Van akkora élmény, mint maga a romkert. Gyönyörű szépen bemutatja a vízvezeték szerkezetét, ötletes építészeti megoldásait. A Múzeum melletti szakasz egy sikátor volt, a rekonstrukció ezt is pompásan érzékelteti. A szegélyező házsor (boltsor) hátsó fala is látható, az ablakkeretek. A felüljáró miatt a rekonstruált szakasz felülről zárt, emiatt tényleg teljesen sikátor hangulata van. 
   Mindenesetre elég dús a növényzet, ezért tavasztól őszig nem sok látható, de így télen mindenképp érdemes megnézni, mert ilyenkor élvezhető teljes pompájában!
Íme néhány kedvcsináló kép: