2017. július 28., péntek

2017. július 27., csütörtök

2017. július 25., kedd

Régi illatok nyomában

   Pompeji és Herculaneum közismert az eltemetett kincseiről. Annyi mindent mesél nekünk az ókori világról, az élet minden területéről. Az emberek mindennapjairól, a gondolataikról, a vágyaikról és álmaikról is. Egy élő várost ismerhetünk meg, talán olyan mélyen, mint a sajátunkat, amiben élünk. Talán a saját világunkat sem ismerjük annyira, mint az elsüllyedt várost, amibe beleszerelmesedünk, és annak szenteljük az életünket. A világ tele van titkokkal és érdekességekkel, és mind arra vár, hogy felfedezzük! 
a Vettiusok háza feltárás közben
   A Vettiusok háza több szempontból is érdekes. Például a falfestményei miatt. Egy érdekes festmény egy csapat apró Amort ábrázol, amint parfümöt, illatszert állítanak elő. Egy illatot, egy kozmetikumot elég nehéz rekonstruálni, elképzelni. Az ókori illatszerkészítést ismerhetjük meg a képregényszerűen megalkotott falfestményről.
  A lényeg akkor is ugyanaz volt, mint ma: rabul ejteni egy illékony dolgot, megfogni a megfoghatatlant. A főként növényi részekből készült illatokat leggyakrabban olajokban őrzik meg. Ezt a olajba áztatást láthatjuk a képen, amint a nagy finomságú olajokban növények tömkelege ázik, hogy illatát örökre nekünk adja. Aztán újabb és újabb hozzávalókkal finomítják, árnyalják az illatot, mígnem egy leheletkönnyű esszencia marad, ami ízléses és művészi kivitelezésű üvegcsékben várja a gazdáját.


   Plinius maga is több parfümreceptet ír le, és szerinte a jó parfüm az idővel csak még jobb lesz - persze megfelelő tárolás mellett. A parfümöt olajok alatt kell tartani, hogy az illat ne szökjön el. És ólomtárolókban, mert az illatoknak nem barátja a napfény. 
   Az ókori parfümök annyiban azért mások voltak a maiakhoz képest, hogy míg a maiak alkoholos jellegűek, folyékony halmazállapotúak és az esszencia töménysége alapján kategorizáltak, az ókori parfümök és illatszerek gyakran balzsam, krémes állagúak. Elnevezésük vagy a származási helyre utalt, vagy az illat fő jellegére (például fahéj, bazsalikom, nárdus - gyakoriak voltak a gyógynövény illatok, ami ma már ritka, különlegességnek számító kuriózum). Az illatszereket egyszerűen unguentum-nak nevezték, függetlenül attól, hogy arckrém vagy parfüm volt-e. Persze minden kozmetikum illatos volt, és kedves auctoraim szerint (tisztelet a kivételnek) igencsak feleslegesek. A szépítkezést és az unguentum használatát perzsa eredetű szokásnak, hóbortnak, luxusnak tartották. Persze nem a hedonista perzsáktól származik az illatok szeretete, de mint a Birodalom főellenségének, ezt is a nyakukba lehetett varrni. 
   Bármit is morogtak az öreg bölcsek (akik ugyan maguk is voltak fiatalok, bármily hihetetlen), az emberek mindig is szerették a szépet, szerettek szépek, ápoltak és illatosak lenni!

2017. július 22., szombat

Egyiptom és a macskák

   Az egyiptomiak egyik legismertebb vonása a macskák iránti rajongásuk. Nem csupán szent állatként tekintettek rá, hanem istenként tisztelték. Hogy miért? Egyesek számára ez tényleg kérdés, amire válaszokat kell keresni. Aki állatokkal él, különösen macskával vagy macskákkal, annak a válasz egyértelmű. Nem lehet őket nem csodálattal figyelni.


   Olvastam olyat is, hogy a macskákat a gabonapusztító rágcsálók elleni harcként vetették be. Kirakott elemózsiával az emberek környezetébe édesgették a macskákat, akiknek ez a sem itt - sem ott állapot kiválóan megfelelt. Aztán (és nem fordítva) megszerették ezeket az amúgy játékos, kedves, kicsit zsarnoki, gyönyörűséges jószágokat. De talán pont fordítva történt. A tekintélyt parancsoló macskák hajtották rabigába az egyiptomiak szívét és lelkét, és az emberi büszkeség utolsó mentsváraként rájöttünk, hogy jé, amúgy a rágcsálókat is kezelgetik. Szóval az imádat indokolt. 


   A macskák egyiptomi megnevezése az egyiptomi nyelv mindennemű ismerete nélkül is kiválóan érthető (mert mi, a macskák hódolói, egy nyelvet beszélünk): miu-nak, vagy miut-nak nevezték a miákoló vadászokat, mint a legmacskásabb név, amivel csak nyávogót illettek. A név azt jelenti, Ő, aki nyávog (természetesen lány- és fiú-nyávogó illető szerint megkülönböztetve). II. Amenhotep fia a macskáját TAI MIUWETTE-nek nevezte: a kis nyávogónak.
   A macskák a túlvilági boldogságot is megkapták hűséges szolgáiktól, az emberektől: előszeretettel készítettek macska-múmiákat. Erről is igen eltérőek a vélemények (macskamániától függően): egyes kutatók szerint a macskákon csak gyakorolták a múmiakészítés fortélyait, mások szerint a macskáknak kijárt ez a megtiszteltetés. Lévén szent állat és isten, inkább az utóbbi lehetőséget tartom a valószínűbbnek. Hogy egy szent állat holmi gyakorló-bábu lenne, azt csakis olyan ember mond, aki nem szereti a macskákat, vagy titkolt féltékenységgel tekint rájuk. 


   Hérodotos leírja, hogy amikor egy ház kigyulladt, a macskákat mentették először. Szintén tőle származik az a történet is, miszerint ha egy egyiptomi család macskája meghalt, a család tagjai a gyász jeleként leborotválták a szemöldöküket (ami ugye akkor szép, ha lobog) és megtépték ruhájukat. Diodorus Siculus pedig leír egy történetet, ami szerint egy római polgár véletlenül megölt egy macskát. A feldühödött tömeg és a fáraó halálra ítélte a férfit.
   A mai macskák mintha teljes mértékben tisztában lennének az egyiptomi örökségükkel. El is várják tőlünk, hogy isteneknek kijáró figyelemmel vegyük őket körbe. Mi pedig, mint a régi egyiptomiak, örömmel meg is tesszük. Mert mégiscsak istenek...


2017. július 20., csütörtök

2017. július 18., kedd

Látogatóban Devecseri Gábornál

   "Mind Akhilleuszok vagyunk. Születésünkkor magunkkal hozzuk a korai - nesztóri korban is korai - halált, bölcsőnk fölött a párkák a pusztulásról énekelnek: hiszen beléptünk a múlandóságba. S aztán tétován s az erélynek annál nagyobb látszatával kapkodunk, választjuk a dicsőséget, de hamar megorrolva vaneszemben-ezünk, élvezni akarjuk - küzdelem nélkül - az életet, lelkünk Phthíájába vonulnánk, s mégis a küzdelembe rontunk. S az életért még az életről is lemondanánk. De rohanunk is utána, mindent megpróbálunk benne, fölkeresnők távoli tengereken, elpihennénk karmos karjában, bájoló énekében, megsokszoroznók veszedelmes fortélyait, fölfedeznők újra s újra. Mind Odüsszeuszok vagyunk."

Devecseri Gábor


2017. július 16., vasárnap

Homérosz-illusztrációk

Alice és Martin Provensen illusztrációi az 1956-ban New Yorkban megjelent Golden Press kiadványhoz: Homérosz Odüsszeia és Iliász történetek gyerekeknek.